Lakoma a legfensőbb lénynél
| Lakoma a legfensőbb lénynél (Költemények prózában) szerző: Ivan Szergejevics Turgenyev, fordító: Csopey László |
A legfensőbb lény egyszer rá szánta volt magát, hogy nagy lakomát rendezzen mennyei hajlékában.
Minden erényt vendégül hivott meg. Csupa erényeket hivott meg ... férfiak nem voltak hivatalosak ... tehát csupa nőket.
Nagyon sokan gyülének össze, apraja, nagyja egyaránt. Az apró erények méltóbbak voltak a szeretetre a nagyoknál, de azért valamennyien elégedettnek látszottak és udvariasan beszélgettek egymással, a mint közeli rokonokhoz és jól nevelt ismerősökhöz illik.
Azonban a legfensőbb lénynek szemébe ötlött két gyönyörü teremtés, a kik, ugy látszott, nem ismerték egymást.
A gazda tehát karonfogta az egyiket és odavezeté a másik elé.
«A jótékonyság!» — mondja, az elsőre mutatva.
«A háladatosság!» — szól a másikat bemutatva.
A két erény módfölött elbámult: hiszen a mióta áll a világ — pedig jó ideje annak — csak most találkoztak először.