Kosztolányi Dezső: Őszi koncert. Kártya
szerző: Várady István
Nem világítja meg új oldalról ez a kis könyv Kosztolányi Dezsőt. Régi és már kellőleg méltányolt értékeit láttatja és dicsérteti újból. Lendületét, gazdag, művészi nyelvét, rendkívüli formaérzékét, gyors, minden kilengésre elszánt fantáziáját, tehát csupa olyan értékes tulajdonságot, amellyel már eddig is jellemezve tudtuk. És mert semmi sem imponálóbb, mint a valódi értékeket korán felismerni és fejleszteni, s mert a lendület meg a könnyed, fölényes előadás nagy dolog, helyeselnünk kell, hogy ez értékei megbecsülésében állhatatos maradt mindvégig. Mert hogy mily boldog és győzelmes az a mély, jelentékeny eszme, amelynek az említett eszközök állanak szolgálatában, arra Kosztolányi Dezsőnek más könyve, a „Szegény kisgyermek panaszai” igen jó példa. De, bár helyenként új füzetét kitevő két versciklusában is példásan igazolja ezt, lehetetlen észre nem vennünk, hogy lesz ezekből az értékekből öncél Kosztolányi poézisében, hogy lesz a nemes, drága lendületből olyan nekilendülési készség, amelyet most már kisebb fontosságú dolgok is ki tudnak váltani, s hogy érvényesül Kosztolányi hangján valami új vonás, a dolgok könnyen-vevése, valami tudatos gondatlanság a kifejezésben, amit bizonyára a könnyedségre való törekvésből lehet levezetni.
**
Új füzetében értékre is első az „Őszi koncert” című ciklus. A teljes őszről szólnak ezek a versek. A léleknek és a természetnek egyszerre jött őszéről, a lélek érett szomorúságáról, amely megnyugvást lel a nyugodt pompájú gyümölcsös őszben. Az ősz színpadát festi meg Kosztolányi ebben a ciklusban, művészi és pontos interiőröket ad, érdekes és ideges hangján ravaszkodón utalva a képek mögötti szimbólumra.
A kártyás borzadó, szentimentális lelkének rajzát adják a „Kártya” ciklus versei; túlfűtöttségükben jellemzőek, vehemenciájukban, zuhanásszerű elhalkulásaikban hatásosak.