Konrad Adenauer nyilatkozata, 1961. augusztus 13.

Nyilatkozat a Nyugat-Berlint körülvevő műszaki zár építésének megkezdése kapcsán
szerző: Dr. Konrad Adenauer, az NSZK kancellárja
1961. augusztus 13.


A mai napon a szovjet megszállási övezet hatalombirtokosai hozzáláttak, hogy a négyhatalmi megállapodás nyílt felrúgásával Nyugat-Berlint környezetétől elszigeteljék. Ezeket az intézkedéseket azért vezették be, mert a középnémet lakosságra egy külső hatalom által rákényszerített rezsim már nem volt ura a belső nehézségeknek. A keleti blokk többi állama követelte a zónát uraló rezsimtől, hogy belső gyengeségét és ingatagságát megszüntesse. A zónából való tömeges menekülés napról-napra megmutatta a világnak, hogy a zóna lakói milyen hatalmas nyomás alatt állnak és az egész világ által elismert önrendelkezési joguk nem létezik.

A pankowi rezsim önkénye miatt igen komoly helyzet alakult ki. Szövetségeseinkkel egyetértésben meghozzuk a szükséges intézkedéseket. A szövetségi kormány minden németet kér ezen intézkedések betartására. Ezen órák azt követelik tőlünk, hogy szilárdan, de nyugadtan fogadjuk a Kelet kihívását és ne vállaljunk fel semmit, ami a helyzetet ronthatná és nem javítaná.

A legszorosabban együttérzünk a szovjet megszállási övezetben és a Kelet-Berlinben lakó németekkel; ök a német testvéreink voltak és maradnak ezután is. A szövetségi kormány kitart a német egység szabadságban való megvalósításának célja mellett. Felkértem a külügyminisztert, hogy a német követségek a fentieknek megfelelően tájékoztassák a külföldi kormányokat.