Komlós Aladár: Néró és a VII/A
szerző: Bálint György
A mondás, mely az apáról szól, a tanárra is alkalmazható: tanárrá lenni könnyű, tanárnak lenni viszont sokkal nehezebb. Nehéz tanárnak lenni, mert egy bizonyos koron túl nehéz megérteni az ifjúságot, és talán még nehezebb megértést kapni az ifjúságtól. Mindkét helyzet tragikus válságokat okozhat.
Korunk irodalmában Heinrich Mann írta meg a legkegyetlenebbül a meg nem értő tanár tragédiáját, a Professor Unratban, és Babits Mihály a legszebben a meg nem értett tanár tragédiáját a Timár Virgil fiá-ban. Komlós Aladár is tanártragédiát írt meg remek kisregényében, a Néró és a VII/Á-ban. Perényi tanár úr, Komlós regényének hőse, a leánygimnázium öregedő professzora, nem áll közel egyik típushoz sem: sem az Unratéhoz, sem a Timár Virgiléhez. Mindkettőjükből van valami benne: meg nem értő és meg nem értett egyszerre. Éppígy a diáklányok is, akik szemben állnak vele, egyszerre áldozatok is és hóhérok. Perényi első pillantásra gonosz tanár, de gonoszak a növendékei is. Kölcsönösen gyötrik egymást, elkeseredetten és könyörtelenül. Miért? Egyikük sem tehet róla.
Perényit valamikor imádták leánynövendékei, és ő is szerette őket. De nem önmagukért szerette őket, hanem azért, mert imádták. Hiú volt, és örült sikereinek. Mikor azután a lányok egy új és fiatal tanárra vetítették ki azt a bizonyos iskolai Ödipusz-komplexumot, Perényi megijedt. Úgy érezte, sikere leáldozóban van, élete egyetlen értelme, lelkének megnyugtató támasztéka az összeomlás felé közeledik. Kétségbeesetten és görcsösen igyekezett visszaszerezni tanítványai hódolatát. Odáig ment, hogy parókát készített kopaszodó fejére. Ez a módszer természetesen egészen más hatással járt, mint amit várt tőle: kinevették. Ekkor gyűlölni és üldözni kezdte őket, a lányok pedig visszagyűlölték és viszontüldözték.
Ez bontakozik ki a regényben, melynek cselekménye tulajdonképpen a Perényi ellen indított fegyelmi vizsgálat anyaga. Fokról fokra bukkannak fel a vizsgálat során a tanár- és diáktragédiák rejtett lelki észleletei. Komlós Aladár maga is tanár, de könyvében nem elfogultan tanárpárti. Nem foglal állást, szenvedélytelenül és hidegen vizsgálja főalakját és a többieket. Perényi sorsa beteljesedik, és bár az ítélet már nem hangzik el a könyvben, tudjuk, hogy eléri a végzete, áthelyezik egy vidéki fiúiskolához. Sajnáljuk ezért? Isten tudja. Nem volt jó tanár, nem voltak emberi és pedagógiai célkitűzései, önmagát imádta és imádatta a katedrán. A lányok, akik szemben állnak vele, nem rokonszenvesebbek. Indulatok elszánt és rideg összecsapása ez a tragédia, minden érzelmesség és ellágyulás nélkül. Az alakok kegyetlenül élesek, plasztikusak. A fegyelmi bizottság tagjai, a tanárok, a diáklányok leleplezetten állnak előttünk összes hátsó gondolataikkal, apró gonoszságaikkal, korruptságaikkal. A fiatalság itt éppúgy nem szépít meg semmit, mint az öregség. Van valami Swift-szerű kegyetlenség az íróban, aki különböző korú és nemű hőseiben nem lát egyebet, mint körülbelül egyformán rosszindulatú és kíméletlen állatokat. Remek érzéke van a karikírozáshoz, alakjai néhány könnyed vonással mélyen az emlékezetünkbe vésődnek. Az ábrázolás és a közlés tömör, kevés szóval sokat mondó és rendkívül ötletes. A maga nemében valóságos kis mestermű. Komlósnak legkitűnőbb alkotása. Kellemetlen olvasmány. Nekem nagyon tetszett.
Forrás
szerkesztés- Lásd a vitalapot!