Kizöldült...
szerző: Tompa Mihály
Kizöldült az erdő fája, leveles,
Akinek nincs, biztos tanyát ott keres,
Akit otthon vetett ággyal nem várnak:
Minden bokor szállást ad a betyárnak.
Harmatos fű feje alatt a vánkos,
Setétség a takaródzó, nem káros;
Három hadnagy üzte, nyomta nagy földön...
Alhatik már: kinek tetszik, hadd jőjön!
Paripája szabadon van, nem bánja,
Betyár-lónak nem kell béklyó, se pányva;
El se lopják, más gazdához se vágyik,
Éhen, szomjan szolgál egyet halálig.
Betyár legény, hejh beh puha a kezed!
A nyeregben keresed a kenyeret!
Nem jársz te ki takarásra, kepére,
Az orcádnak nem ég el a fehére!
Hortobágyon neked nő fel a csikó,
Ingyen adja a csapláros, ami jó;
Elszereted a menyecskét urátúl,
És vámot szedsz Tiszán innen, Tiszán túl!
Bekötnéd még, ha vón hová, a sárgát,
Tele raknád, ha vón mivel, a jászlát;
Egy kis tanyán meghuznád még magadat;
De senkid sincs, apád anyád megtagad!
Sürű bokor, leveles ág, magas fa,
Nem ér a szél, nem ázol meg alatta!
Nem hallasz ott madárszónál egyebet, -
De ez a ház csak őszig ád fedelet.
Elrongyollik a padlása, teteje,
Őszi eső, havas eső ver bele;
Oldalán az északi szél ki- s bebú...
Betyár szíve beh szomorú, szomorú!
Zúg a szélvész, fehér a föld határa,
Vesd fel magad gyors paripád hátára,
A szélvésszel fuss versenyt a világon,
Oda, ahol ember szeme ne lásson!