Kis János versei

Kis János versei szerző: Kölcsey Ferenc

Minekutána Kazinczy a maga elhúnyt barátjainak, Báróczynak és Daykának munkáikat kiadá, ime most a maga élő barátjának, superintendens Kis Jánosnak verseit közli a publicummal, mely azokat valamint már régen óhajtotta, úgy most nem is vette sok öröm nélkül, s egyszersmind el kellett szomorodnia a Kazinczy által íratott előbeszédnek azon tudósításán, hogy ezen köztiszteletű poeta, közre eresztvén poetai munkáinak teljes gyűjteményét, lelép a fényes pályáról, melyen húsz esztendők óta a nemzetnek tapsolásai alatt járdalt. (III. lap).

Rec. állhatatosan azt hiszi, hogy Kis az első rendű magyar költők számokba tartozik, s a legméltóbban érdemli azon közönséges javallást, melylyel fogadtatott, s épen ezen hit indította Rec. arra, hogy ezen három kötet verseket vizsgálat alá vegye; mert midőn recensióink ily igen kevés számban jelennek meg, illő, hogy csak a nagyobb írók vétessenek ítélet alá, mely ifjainknak mustra és tükör gyanánt szolgálhasson.

Kisnek Múzsája általában classicusi studiumot mutat, stylusa neki kisimúlt és numerosus, indulatai határ közé vétettek, s darabjain, az egész három köteten keresztűl, bizonyos érezhető nyúgalom ömlik el, ő szomorg és enyelg, a nélkül, hogy magát egészen elkapatni hagyná, ' egy szóval — Kis a magyar nemzetnek philosophus poetája.

Ezen kiadott verseknek első kötetökben a czímlap szerint Ódák és Dalok állanak. Rec. ezen czím helyébe inkább a közönségesb kiterjedésű lyrai darabok czímet tette volna, mert a 35-ik lapon álló Polykrat, mely Schillerből fordíttatott, az ugyanonnan vétetett Vashámorba menéssel (49-dik lap), s még más egykét apróbb románczokkal (110 és 113-dik lap) együtt, bizonyosan sem az ódák, sem a dalok sorokba nem tétethetnek. Igy nem a Schillerből fordíttatott Ideálok is (31-dik lap) s A házas élet boldogsága (43-dik lap), A papi hivatal méltósága (143-dik lap), s ugyanezt lehet mondani, hogy többek elhallgattassanak, a Kazinczyhoz (171-dik lap), és Gr. Festetics Ignáczhoz (186-dik lap) írt gyönyörű darabokról is, melyeket Rec. poetai epistoláknak nevezett volna. A két utolsó kötetekben epistolák, epigrammák, mesék, didaktikumok stb., vagynak letétetve, s mind a három kötetben számos idegenből vétetett darabok találkoznak, melyeket talán hasznos lett volna megnevezni, mind azért, hogy az eredeti darabokat mindenki megválaszthassa, mind azért, hogy a külföld írói, kikből azok vétettek, (Utz, Wieland, Schiller, Matthisson, Schlegel stb.) publikumunk s fiatal íróink előtt mind inkább ismeretesekké legyenek.

A mi Kisnek lyrai tehetségét illeti, az ő philosophusi lelkébe nem öntött a természet oly lángolást, mely kicsapongó hévvel, szívet ragadó s olvasztó dalban ömöljön ki, s ha vagynak is az ő fentebb hangú énekei közt igen szépek, mint A Bölcseséghez (I. köt. 24. lap), A Dicsőség (99. lap) stb., Rec. még is mindig azt fogja hinni, hogy Kis legszebb koszorúkat azon pályán szedett volna, melyen Tibullus, a római kedves éneklő, hervadatlanokat fűzött magának. Az Elegia (I. köt 119. lap) s leginkább pedig a III. kötet végén álló Poetai feltétel csalhatatlanúl bizonyítják Rec. ítéletét. Ha Kis ily csínnal, s ily mértékben, mint ezen utolsó vers, egy kötetecskével ajándékozta volna meg, vagy ellent nem állván a superintendensí fogadás, még megajándékozná, a nemzetet, minden bizonynyal a magyar literatúrának (még sok évek után) feltűnendő aranykorában is, szelíd lánggal hevűlve fogná őtet egy akkori Tibull olvasni s mustrának választani, s egy ilyen kötetnek elejébe fognának legméltóbb jussal illeni azon szép sorok (I. köt 145. l.):

— pengess az ezüst húrokon
Olyan ígéző éneket,
Mely még sok jövő századokon
Túl is olvaszszon szíveket.

Azonban ezen óhajtás mellett sem tagadja meg Rec, hogy Kis nem futotta meg a maga pályáját elhalhatatlan dicsőség nélkűl. A gróf Festetics Ignáczhoz íratott hálaadás, főképen pedig a Kazinczy Ferenczhez készíttetett Hymenaeum, a magyar költésnek örökre legszebb virágai közé fognak számláltatni. Nem lesz a maradék oly hálátlan is, hogy a II. és III. kötetben álló morális és satyrai darabokat elfeledje; azok Horátiusra s Boileaura emlékeztetik az olvasót, s lesz idő, mikor azokra a magyar olvasó publicum úgy néz majd vissza, mint most a németek Hallernek s Hagedornnak^[1] hasonló foglalatú műveikre.

A mi Kisnek nyelvét illeti, Rec. ajánlja minden fiatal íróinknak, hogy a Kis köteteit ezen tekintetben studiumokká tegyék. Az ő nyelve szép, tiszta, világos és egyszerű; a helyett, hogy némely fiatalok meg nem választott német példányok után indúlván el, dagadó, homályos képekkel s helytelen tudományokkal elhalmozott beszédet visznek írásaikba, s gondolatjaikat sokszor egészen elburkolják, sokszor épen üres és semmit jelentő hangokat zengenek. De midőn Kisnek stylusa ifjainknak így ajánltatik, Rec, múlaszthatatlan kötelességének ismeri, hogy azon szólásokat is kimutassa, melyek őtet megbotránkoztaták. Mert illetlennek leli fentebb nemű poezisben az ilyeket, mint I. k. 2. l. Csak papagáji csacskaságot s betyári gúnyolást lelek. 15. l. beatus ille ut prisca gens mortalium; s ugyanott: csűrben hágy, mely szólást a fentebb nemű prózában is ki kell kerülni. 20. l. gyengén legyezik, s ezen ocsmány szó a 73. l. ismét előfordúl. 24. l. A Bölcseséghez iratott szép hymnusban szemeidnek éli, e helytt: éle. 66. l.

Ha mindég csacsog is szája,
Ha, mint szent írásra, rája
Stax úgy hallgat, sem bánom.

73. l. kacsója a különben szép dalban nagyon gyermekes 87. l. egyhez az ért ész tart just. 89. l. ne kacsongass pajtásid módjára, s ez a sor egy lyánykának van mondatva! 99. l. czimeres magzatok, A Dicsőséghez íratott fennhangú énekben alacsony. 107. l. mi jusa, és ismét

Fogadom bizony Hymennek
Dicséretet mondanak.

mely prózának sem lenne szép. A papi hivatal méltóságáról íratott fentebb nemű énekben illetlenek az ilyenek: 148. l. a föld jól lakik árvizekkel. 149. l. mert egy istene a gyomra. 151. l. álnok praktikálás. 157. l. megvesztek s semmit sem hittek. 159. l. frissen gyűlést kell tartani. — Ilyen a Kazinczyhoz iratott Hymenaeumban 175. l.

a távol lévőre száját mohón tátja,
a valót elejti;

mely az Aesopus úszó ebére emlékeztet. Egy ily nagyszépségű énekben Rec. megváltoztatná azon sort is 176. l.

Ki deritheti fel homloka ránczait.

mert e ránczokat felhővel vagy valami ilyennel kellene felcserélni. Ugyan e lapon ama sorban:

boldog a csillaga

az articulus elmaradta új szépséget adott volna a versnek.

Az epistolák pedestris Múzsájok több szabadságot enged ugyan a közönséges szólásokra nézve, mint a költés fentebb nemei; még is Rec. a Kazinczyhoz íratott epistolában (II. k. 19. l.) a parolát kitörlötte volna, s 40. l. a nyelvpritty Klitta helytt inkább a Wagner Phraseologiájában álló szátyár szóval szeretne élni. Sem 44. l. a Horátiushoz intéztetett szép epistolát nem kezdette volna így:

Horátius, kedves tanítóm s barátom,
Menjünk a mezőre: itt a tavasz, látom,

hol az utolsó hemistichiumot egyedűl a rím tette szükségessé; 129. l. a zsoltárt kornyikálnak helyett is valami más kitételt kelle vala keresni, s szinte így III. köt. 83. 1 a tündökletesség (!) stb. helyett Rec. óhajtja, hogy a mi megbecsűlhetetlen Kisünk még egyszer adassa ki a maga verseit, s az ily kicsinységeket eltörölvén, igyekezzék még tökéletesb mustrát adni fiatalainknak, mint most adott, s talán nem fogja a koszorúkkal ékes férfiút megbántani, ha ez óhajtás mellé még ama másikat is fűzi, hogy azon újabb kiadásból némely most felvétetett középszerű darabok is kihagyassanak, mint a II. k. 76. s köv. l. álló epigrammák, I. k. 94, 96, 106 és 107. l. álló darabkák, s még némely mások, melyeket a szerzőnek helyes ízlete legjobban ki fog ismerhetni, s melyek ezen kötetekbe talán bizonyos tekintetekből vétettek fel, mint példáúl Schillernek ifjú csekélyebb dolgozásai, verseinek később kiadásaiba is felvétettek; de azért a részre nem hajló kritikának gáncsait, Schillernek nagy neve mellett is, nem kerülhették el.

Rec. szokása szerént még azon kívánságát nyilatkoztatja ki, hogy minekutána Európának míveltebb nyelvein már századok olta rímes verseket is mérték nélkül senki nem ír, ismerjük meg mi is valahára azon versnemnek szépségeit, melyre legelébb Ráday tanított bennünket, s melynek mennyei hangzását lehetetten nem érezni. Kisfaludy, Berzsenyi és Kis nagy tökéletességre vivék a mértéktelen rímes verseket is, de lehetetlen tagadni, hogy valamint Berzsenyinek mértéktelen verseit az ő mértékeseihez hasonlítani nem lehet: úgy Kisnek Hajósdala s a Lebegsz májusi szellő, szép hangokkal fölülmúlják mind az ő többjeit A hangoknak harmoniájok elválhatatlan társa a mennyből eredt költésnek, s jó az, ha a tiszta érzeménynek szavai zavartalan hangokkal hatják meg a fület s ez által szívünket.

A kiadó-szerkesztő megjegyzése

1. Halller, Hagedorn akkor divatos német költők