Királyok násza
| Királyok násza szerző: Ábrányi Emil |
Harangok búgnak s mint a bérelt ódák
Királyok nászát kongva hirdetik.
Vén, durva föld! Hogy lábukat ne érintsd,
Szennyes göröngyöd szőnyeggel fedik.
Hintett virágon, földi istenekként
Vonúl a pár, dús főurak során;
Levett kalappal áll a nép s felejti
En-rongyait a mások bíborán.
"Mily szép menyasszony! Mennyi drágaság van
Pazar ruháján!... Mily büszkén megyen!"
Valóban oly szép! Trónnál többre méltó:
Megérdemelné, hogy boldog legyen!
Mit ér a trónok alkudott szerelme?
Arany pohárban drágán vett üröm!
A titkos óra, mely másnak menyország,
Nektek: fanyar csók és unott öröm!
Tóduljatok csak, s bámuljátok őket!
Pompásabb látványt egy körszin sem ád;
De én megyek! Megyek ki a mezőre
S erdők magányit vígan bolygom át;
Mosolygok minden rám néző virágra,
Madárt köszöntök, forrásból merek,
Amíg elérem a legelső kunyhót
Hol egy szabad szív igazán szeret.
Láttam menyekzőt én is!... Át a réten
Rozzant templomba vezetett az út...!
A víg menyasszony mezei virágból
Font dús hajára üde koszorút!...
Rongyos volt nász-ruhája... Semmi ékszer
Nem csillogott a foltos köntösön, -
Csak kék szemén, mint harmat nefelejcsen,
Rezgett alá egy fényes, tiszta köny.
Nem ment utánuk cifra nászkiséret,
Fejük fölött galambpár röpdösött;
Szőnyeg helyett taposták a mezőnek
Friss szőnyegét, mit Isten keze szőtt.
Mentükben őket rózsák üdvözölték
S tömjén gyanánt illatjuk égre kelt;
Amerre jártak, ragyogott a mennybolt
S minden pacsirta nászdalt énekelt...
Falusi pap mondott fejükre áldást,
Esküdtek bátran, szívük vágyival,
És visszatérve, egymást átölelték
Mint két tündér, kit nem bánt földi baj.
Szalmán aludtak és egymásra forrott
Hő ajkukon el-el csattant a csók...
Szegény királyok!... Sohasem lehettek
Oly boldogok ti, mint e koldusok!...