Kikircsekben...
szerző: Tompa Mihály
Kikircsekben, ibolyákban
Üdvözlém a kikeletet;
Örvendeztem a bogárnak,
Mely a napon föléledett.
Vártam még a gólya jöttét,
- Fészke itt áll háztetőmön, -
Hogy körűltem minden nyájas
Tavaszias képet öltsön.
Ide tart már évek óta,
Szinte tag lett a családban:
Fészkünk jobban én se védném,
Mint őt gyakran védni láttam.
Amikor jött, üdvözöltük,
Amikor ment, jót kivántunk,
Érkezése, távozása
Napot jegyzett már minálunk.
Most is várom, - s mind hiában!
Kimaradt a gólya végkép!
Mi nagy történet a madárral?
Pusztulásnak hagyva fészkét...!
Valahol a tengerparton
Összeesve porlik csontja;
Fehér tollát messze földön
Déli szellő fújja, hordja...
Mint kik egykor messze mentek,
Fenn-repűlvén nagy merészen;
S ott porladnak csontjaik most
A tengerpart fövenyében.
S nevöket az emlékezet,
- Mint a messze járó szél a
Földre hullott madár tollát, -
Meglebbenti néha... néha...!