Ki nőért...

Ki nőért…
szerző: Somlyó Zoltán

Ki nőért sokat könnyezett,
annak az útja fölvezet

a hegytetőre magasan,
hol szikla csillog, havasan.

A havas sziklára leül
s hallgatja: a szél hogy fütyül

a forró világok felett.
S az ajkán nincs már felelet.

S a nagy magasban nem hiszi,
hogy sorsa égbe felviszi.

Megszűnt a magas, meg a mély;
álommá lett a szenvedély.

Ott nincs a rossz már s nincs a jó;
a szív se mélyen sóhajtó.

Csak nap van, amely leszalad
néha a legszebb perc alatt.

És perc és óra, hó és év;
és mind egy név! Egy drága név…