Keveháza

Keveháza
szerző: Arany János

Elbeszélő költemény^[1]
1853.

                1

Mért vijjog a saskeselyű?
Mért szállong a turul s ölyű,^[2]
Hadintéző, baljós madár,
Széles Dunának partinál? -
   Azér' vijjog a keselyű,
Azér' szállong turul s ölyű,
Mert holnap ilyenkor, halott,
Százezrivel fog veszni ott.

                2

Széles Dunán túl és innét,
Nem gyűl hiába ennyi nép:
Túl napnyugat, innen kelet
Néznek kemény farkasszemet.
   Áradj folyam, ma vízözönt,
Holnap habod vértől kiönt,
Holnapután könny neveli:
Anyák keserves könnyei.

                3

Nem áradott meg a folyó,
Megússza bármi kis hajó,
De túl Makrin^[3] és Detre^[4] szász
Gond nélkül vígad, éjszakáz.
   "Itt a kehely, igyál, kocints!
Huntól ne félj: hajója nincs."
Cseng a pohár, és Százhalom^[5]
Egy messzedöngő vígalom.

                4

Sokféle nép ott összegyűlt,
Sok zagyva nyelv egybevegyűlt,
Sokféle arc, sokféle mez,
Páncél, sisak, kézíj, tegez.
   Alán, herul, gót, longobárd,
Szürr,^[6] kelta hozza táborát:
Tengerfövény ezeknek száma:
Gyüszű nekik Potenciána.^[7]

                5

„Itt a pohár: igyál, kocints!
A hún elűlt: hajója nincs.”
Makrin kiáltja: „Tölts belé!”
Mig Detre járja kétfelé.
   Ne bízakodj' el Detre szász!
Te római, jobban vigyázz;
Tánc és ital megárt, ha sok:
Kerted alatt a farkasok.

                6

Kelen^[8] táján, a hegy megett,
Borúlni látom az eget;
Kelen körűl setét a föld,
Mozdúlni látom a mezőt:
   Minden porszem egy-egy vitéz,
Minden füszál egy kelevéz,
S a hűvös éj hő szellete
Százezerek lehellete.

                7

Kemény Keve ott a vezér,
Hadával ím a parthoz ér;
Széles a víz, mély a folyó:
Nincs rajta hid, nincsen hajó.
   S hid volna bár: ledűlne az,
Hajó volna, elűlne az,
Ennyi sok nép amerre lép,
Hajlik a part, miként a jég.

                8

Parancsolá hún fejdelem:
Minden tömlő üres legyen;
S mit ő kiad, mit ő beszél,
Nem tréfaszó, nem puszta szél.
   „Igyál, igyál, te vén Duna!
Nem ittál ennyi bort soha;
Igyál és tartsd nagy hátadat:
Szállitsd keresztül a hadat.”

                9

Sötét az éj: elig-elig
Hogy a vizfény fehérelik;
Csendes a táj; alig-alig
Hogy a folyamzugás hallik:
   De majd a víz jobban zubog,
Majd elborúlnak a habok:
Komor felleg, gyászfeketén,
Úsz a folyam terűletén.

                10

Tömlőkön ott a hős Keve
Hadával igy átalkele,
Miért a hegy, miért a sik
Kelenföldének mondatik.
   „Lassan, fiúk! lábujjhegyen!
Amerre a Duna megyen.”
És halkal, mint az éji köd,
Ereszkednek a part mögött.

                11

Nem gondolá Makrin vezér,
Hogy már nyakában a veszély;
Ingyen se véli Detre szász,
Hogy feje fölött ég a ház.
   Tüz van, tüz van! - de aki fut,
Lángok közől kardélba jut;
Lerontva és fegyverre hányva
A nagy város, Potenciána.

                12

Kő nem maradt másik kövön,
Nem csecsszopó anyaölön;
De távol még a völgyi harc
Fel-felsivít, meg elviharz.
   A zagyva nép, kevert tömeg,
Egymás szavát nem érti meg:
Barát baráttal szembe ví;
Gót és alán és római.

                13

Ó. bár fedezné még sötét
A hajnalcsillag üstökét!
Ó! a nap is bár még soká
Emelné fényes homlokát!
   Ne hozna bút, ne látna vért:
Holtak között a hún vezért,
S elképedő, bomlott hadat;
Mely győzedelmétől szalad!

                14

Kemény harcos a Detre szász:
Nem tőle jött hunokra gyász;
Éles a Makrin fegyvere,
Nem bánta azt erős Keve;
   Őtet, - hadúr^[9] akarta így! -
Húnok közől sebhette íj,
És elborítá szertelen
Nyilzápor a vak éjjelen.

                15

Melyet midőn a hegytetőn
Jó Detre szász eszébe vőn,
Mint hullámot a sziklagát,
Visszanyomá futó hadát.
   Kezében a nagy dárdanyél
Keresztbe fogva nem henyél:
Egy vége szúr, más vége üt,
Tör, zúz, seper, dönt mindenütt.

                16

Sokat leölt az éji harc,
Porba borult sok büszke arc:
De, mint hullám hullámra kél,
Jár a halotton, aki él.
   És bár a holtnak száma nincs
Az élőknek egy híja sincs,
Mindenfelől a hegyközön
Új had tolong, új népözön.

                17

Hej Béla, most, hej Kadosa,
Kemény tánc lesz ez a tusa!
Barna hajú szép hunfiak,
Mi haszna még a gyors nyilak!
   Bár tőlük a nap elborul,
Tárnokvölgye^[10] bealkonyul:
Zászlótokon lecsüngve áll,
Nem repdes a turulmadár.^[11]

                18

„Előre hún, Nimród fia!^[12]
Meg kell nekünk itt halni ma:
A vészbanyák^[13] ott fenn vadul
Csikorganak, s nem jő Hadur.
   Előre hát, úgy forgassad
Utoljára kemény vasad,
Hogy sok vitézt küldhess levágva
Szolgáidul a másvilágra.”^[14]

                19

Két kézre ví jó Kadosa,
Csillog-villog nagy pallosa:
Körül-körül hős Béla vág,
Omlik-bomlik a sokaság.
   De, mint ha ki fövénybe ás,
Hull a porond helyébe más;
Vagy mint a hab meg' összecsap:
Úgy összefoly megint a had.

                20

Hiába vítt jó Kadosa,
Homályba száll fénylő vasa;
Őtet, kivel nem birna száz,
Lebirkozá vad Detre szász;
   Mig Béla hőst a nagy tömeg
Nehéz ostrommal dönti meg;
Mint egy toronyt, mely egyedül
Sokáig állt, amig ledül.

                21

Hej! nem hamar lesz az, midőn
Szilaj ménes fut e mezőn;
Soká lesz, mig új gyökeren
Fű és virág itt megterem.
   A széles völgy egy lábnyom: a
Súlyos had óriás nyoma,
Ki egyet toppantott, s ehol!
Egy emberöltő nincs sehol.

                22

Százhúsz ezer^[15] jó hún halott
S két annyi ellenség van ott;
Nem ellenség, mind vérrokon:
Vérök vegyest foly a fokon.
   Ki a vesztes? ki a nyerő?
Erőtelen mindkét erő,
Győztes, legyőzött, - mint ahogy
Két birkozó egymásra rogy.

                23

Őket, az ég átellenén,
A két hajnal harcban lelé;
S mire megoszlott a csata,
Már visszajött az éjszaka.
   A hún, mikép földhöz vert vad,
Pihegve a síkon marad:
Míg Detre és győzelmi társa
Elég erősek - a futásra.

                24

„Hol egy paripa, mint a téj?
Másik fekete, mint az éj?
Kövér, hibátlan harci ló:
Ezt kívánja Hadúr s Manó.”^[16]
   Ősz Torda im kettőt hozat:
Lobog, ropog az áldozat,
Füstjétől az ég tetején
Piroslik nagy éjszaki fény.

                25

„Szép hún anyák hős magzati,
Ne essetek bánatba ti:
Ármánynak a bosszú elég,
S Hadur mosolyogva néz felénk!
   De, mielőtt új napja kel,
A holtakat temessük el,
Nehogy haragja döghalált
Eresszen ránk, ostor gyanánt.”

                26

Táltos^[17] szavát igyen veszik -
S a fél tábor temetkezik:
Temeti a másik felét,
Dombbal fedi nyugvó helyét:
   Külön-külön egy-egy csoport
Temérdek földet összehord;
Tölcséres a domb, és középen
Sok halott ég máglyák tüzében.^[18]

                27

Széles az éj köröskörül,
Tárnokvölgye belémerül,
De hosszában, de széltiben
Sok tűz lobog egyszeriben.
   Távol ha nézné valaki,
Vélné, hogy a menny csillagi:
Közötte sűrü népgomoly
Sürög-forog, mint hangyaboly.

                28

Szép a halál a harcmezőn,
Valaki ott meghal dicsőn:
Bajtársi őt pajzson viszik,
Ijját, tegzét mellé teszik;
   Mellette bárdot, kelevézt
Fényes, fehér tüzláng emészt;
Három követ, s azonfelűl
Halmot raknak reá jelűl.

                29

De hős Kevét nagy sokaság,
S Bélával egyben Kadosát,
Az ország utjához közel^[19]
Egy domb alá temette el.
   És a halomtetőre jelt
Magas kősziklából emelt,
Mig ajkain a tenger népnek
Búsan búgott lassú gyászének.

                30

Örökre hát a vérmezőn
Bátor Kevének háza lőn;
Hol ő hadával nyúgoszik,
A temetőt így nevezik.
   Év, év után gyorsan lejár,
Jő-megy mikép vándor madár;
De egy sem költi fel Kevét, -
De egy sem oltja ki nevét.

                31

Harmadnap a hunok hada,
Mint új vihar, feltámada;
Harmadnapon kürtödbe fúsz
Torda fia, hős Bendegúz!
   Zászlóidat a keleti
Szellő vígan lebegteti,
Hogy a turul repdes belé -
Nyugot felé, nyugot felé!

                32

Nem messze van már Cezumór,^[20]
Ott éri ő Makrint utól;
Hadával a Hunbércre hág:
Onnan zúg le a sokaság.
   A déli nap megváltozik,
Fényében megfogyatkozik.
Elrejti szép ábrázatát:
Ne lássa e szörnyű csatát.

                33

Fényes delet éjszürkület
Váltá fel a küzdők felett,
Rémes homályban dúl a harc,
Haragosabb lesz minden arc,
   Ám isten úgy akarta, hogy
Az ellenség ritkulva fogy,
S hegyről alá vérzuhatag
Hömpölygeti a holtakat.

                34

Szórja nyilát hős Bendegúz,
Ivet nem is hiába húz;
Csörög-csattog szélvész gyanánt,
Kardot nem is hiába ránt.
   Kardjával ő Makrin fejét
Irgalmatlan repeszti szét;
Míg gyors nyilát az ívnek hurja
Szász Detre homlokába furja.

                35

Utoljára lőn az, hogy ott
Makrinnak a nap elfogyott!
Majd megteli vidám sugár:
De Makrin azt nem látja már.
   Ám Detre hős, mint egy bika,
Ha taglót érez homloka,
Megrendűl a csapás miatt -
S kettétöri a vas nyilat.

                36

„Add meg magad, jó Detre szász!”
- Nem én soha, mig élve látsz.
„Add meg magad kegyelemre!”
- Nem én soha, szégyenszemre.
   S mint a szelindek hogy forog,
Ha tépik nagy komondorok:
Majd erre, majd amarra csap, -
Homlokában a vasdarab.

                37

„Kár volna még, vitéz, neked
Táplálni éhes ölyveket,
Heverni, mint egy kődarab
S nem űzni el a madarat.
   Imhol kezem: fogadd jegyűl
Békében és hadban frigyűl.”
És Bendegúz és Detre szász
Kezet kézben ropogva ráz.

                38

Ott a sereg három napig
Áldoz, toroz, vigan lakik;
Hadúrnak ott hálaadást,
Ünnepeltek nagy áldomást.
   Peng a koboz: húrjaira
Harcot idéz a dalia:
Őseiről csatás emléket;
S elzengi - mint én az övéket.

Megjegyzés

1. Arany e művét Hábor énekeként be kívánta dolgozni Csaba királyfiról szóló trilógiájába. Lásd: a Csaba királyfi első dolgozat hatodik énekéből maradt töredéket.
2. Ragadozó madár, a sólymok, vagy keselyűk fajából: hihetően torol vagy toroly (tor-öly?) a holt testekeni lakmározástól; mint karoly, talán mert a karra száll. A. J. jegyzete.
3. Római vezér, máskép Matrinus, Pannónia kormányzója. A. J. jegyzete.
4. A vashomlokú vagy halhatatlan veronai Detre, ki Macrin segítségére jött. A. J. jegyzete.
5. Ma Bata hegység, a Duna jobb partján. A. J. jegyzete.
6. Így írám a scyrri nép nevét. A. J. jegyzete.
7. Római város, Bata helység körül, a Duna partján. Sáncai ma is láthatók. A. J. jegyzete.
8. Kelenhegy, a vén Gellért, Kelenföld a térség alatta. A. J. jegyzete.
9. Fölösleges említnem, hogy e nevet adták újabb költőink a magyarok istenének A. J. jegyzete.
10. Érd helység körül. A. J. jegyzete.
11. Csatavesztés jele, ha turulos zászló nem lobogott vígan, hanem a rúdjára lefüggött. A. J. jegyzete.
12. Minden hazai krónikák szerint. A. J. jegyzete.
13. Ily, számra nézve három, s a csata kimenetelét intéző, csodás némberekről is látszik tudni valamit a hun - magyar hitrege - legalább külföldi mondák szerint. A. J. jegyzete.
14. Harcos hajlamaikat nem kevéssé táplálta azon meggyőződés, miszerint mindazok, kiket a csatatéren leölnek, őket a másvilágon szolgálni fogják. Toldy F.: Magyar Irod. Tört. (1851) A. J. jegyzete.
15. A hazai krónikák a hunok veszteségét 125 000-re, a szövetséges hadakét 300 000-re teszik. A. J. jegyzete.
16. Manó vagy Ármány a rossz szellem: a gonosz elem képviselője. A. J. jegyzete.
17. Bendeguz atyja, tulajdonkép kádár vagy bíró szavát ígyen veszik - itt táltos vagy pap. A. J. jegyzete.
18. Mind arra, mi itt a temetkezésről mondatik, lásd Lutzenbacher akadémiai előadását: A pogány magyar sirok-ról. (Akad. Ért.; 1847. IX. szám.) A. J. jegyzete.
19. Ma is látható római út. (Lutzenbacher.) A. J. jegyzete.
20. Cetium vagy Cetii murus (Zeiselmauer) római város, Bécsen túl, melyet hazai krónikáink Cesunaur, Cesumaur, Kesmaur névvel irnak s én ezekből lágyítám a Cezzumór. Nem messze tőle, délkeleti irányba, a Mons Comagenus, vagy Comanus, Hunesberg vagy Chunisber: Kunbérc. A. J. jegyzete.