Karinthy Frigyes: Holnap reggel
szerző: Havas Gyula
(Tragikomédia három felvonásban. Tevan kiadás.)
A szerző szükségesnek tartotta, hogy előszót írjon ehhez a tragikomédiához és ebben az előszóban valóban értékes és meglepő, sokszor szenzációs, de mindenesetre érdekes gondolatokat közöl. Jó ideje már, hogy a Holnap reggel megjelent s ez idő alatt a legkülönfélébb és legellentétesebb véleményeket hallottam róla, de egyik sem világította olyan tisztán láthatókká hibáit és értékeit, mint - talán sokszor öntudatlanul - azok a feljegyzések, amiket Karinthy munkája közben sebtiben papírra vetett.
"A kísérleti élet - ez talán a dráma... a kísérleti embert, a homunkuluszt akarom látni, - vonjuk el az élet zavaró melléktüneteit..." E mondatok olvasása közben első gondolataim ezek voltak, igen, de nem ütközik-e össze minduntalan ennek az elvnek teljes megvalósítása az irodalom és általában a művészet eddig örökérvényűeknek tartott céljaival és eszközeivel? Nem gondolja-e az író, hogy ehhez tökéletes toll, tökéletes közönség és tökéletes színészek kellenek? Nem lehetne magyarázni, hogy a való élethez viszonyítva bizonyos mértékben minden igazán jó irodalmi mű kísérleti élettel dolgozik, ha talán korlátoltan, korántsem tökéletes tisztasággal, s világnézetek, tendenciák, szóval határoltságok jegyében is?
Karinthy bizonyára gondolt minderre s különben is az előszóban mondottakat nem mind éppen a Holnap reggel-re vonatkoztatja. Nagyon jól tudja, hogy nem fejtette meg és nem fogja megfejteni a problémát, csak kísérletnek nevezi drámáját és utópiának a harmadik felvonást, amelyben egyes helyeken tényleg érezni lehet, hogy a kísérleti élet levegője árad el a színpadon.
De éppen itt, a harmadik felvonásban bizonyul be, hogy azok az aggodalmak, melyek az első két felvonás olvasása közben ébrednek az emberben, többé-kevésbé indokoltak és jól sejtők. Az író nem magát az előszóban emlegetett kísérleti életet adja itt, hanem egy átmenetet ebbe az élet ábrázolásából s hősének átalakulását ebben az átmenetben, ebben a levegőben való megoldását egy problémának, amelynek a rendes körülmények közti elintéződését ismeri és nem kedveli, az abszolút értelemben vett kísérleti élet színpadra vitelét bármilyen szépnek, de valószínűleg maga is fantáziának tartja. És amilyen becsületes és komoly az ő törekvése, éppolyan bizonyos, hogy ez az átmenet a közönség előtt feltétlenül erőszakoltnak és így érthetetlennek tűnnék. Mert nem értve világosan és nem érezve át eléggé a hős átalakulását, vagy megértve ezt a metamorfózist, de a többi szereplőkre gondolva s arra, hogy a hős most tovább él ezek között, - talán ezt mondaná a közönség közül egy: Akármilyen vén kéjencnek nevezzen is a szerző, de ez az Ember Sándor, vagy az ő sorsa sokkal szimpatikusabb lenne előttem, ha mégis felrepülne és kitörné a nyakát. Mert ki nyugtat meg engem, hogy ez a határozottan pszichoneurotikusnak rajzolt s mindenesetre kedélybeteg hős teljesen és végleg meggyógyult a kísérleti élet tiszta levegőjében? Ki garantálja, hogy a tökéletes megtisztulás öntudatos derűje ragadtatja-e ezekre az exaltált szavakra: "milyen boldog vagyok...", vagy csak a percnyi és természetes öröm, hogy hála istennek gyáva volt felszállni és leesni vagy hogy bátor volt gyávának mutatkozni egy összecsődített tömeg felizgatott érdeklődésének centrumában.
Mert a teljesen megértő, sőt a dráma felé szinte elfogult érdeklődéssel forduló olvasónak is az az érzése van végül, hogy az írónak igaza van, de mégis, így sincs rendben a dolog s valami bizonytalan, kínos és keserű íz hangulata lappang titkon a megoldás mögött.
Annak idején, mielőtt elolvastam volna a Holnap reggelt, megkérdeztem magamtól, hogy függetlenül a véleményektől, amiket hallottam s a megírás körülményeitől, amiket tudok, mit gondolok, vajon az irodalom és a színpad szempontjából milyen ez a darab? Karinthy komoly és kitűnő talentumára, novelláinak és más, nem kényszerűségből született írásainak becsületes és a legtisztábban irodalmi törekvéseire, nagyszerű éleslátására és eredetiségére, sajátságos humorára, vidám jeleneteinek nagyszerű dialógusaira gondoltam s arra a szerencsés képességére, hogy - ha néha furcsa eszközökkel is - de közel tudja hozni magához az embereket, mindezekre gondolva azt feleltem magamnak, hogy a darab, valószínűleg a két, egymással olyan gyakran ellentétbe kerülő szempont állandó figyelemmel tartása miatt, nem teljesen sikerült, de mindenesetre biztos és fölényes kézzel vezetett, igazi értékekkel teljes és meglepő szépségekkel színes munka.
Nincs ellentétben az előbb elmondottakkal, ha úgy gondolom, hogy nem sokat tévedtem. De úgy látszik, nem elég jól ismertem Karinthyt s nem láttam annyira merésznek és forradalmárnak, hogy amikor egy új műfaj terén próbálkozik, még vakmerőbb igazságkereső és hazárdabb pszichológus merjen lenni, mint amilyen eddig volt.
Mindezeken és más apróbb hibákon s egyéb zavaró körülmények okozta tévedéseken felül: szebb, becsületesebb, íróhoz illőbb munka ez, mint olyan sok, nagy sikert hozott színpadi garázdálkodás. Érdekes és nem mindennapi olvasmánynak, az volna színpadi produkciónak is, megéri az olvasó komoly odaadását és megéri az időt és energiát, amit az író rászánt.
Meg vagyok győződve nemcsak arról, hogy Karinthy tud másmilyet is írni, ("...ó, higgyétek el, jó lenne nekem is ringatózni színek és hangok hullámain...") hanem arról is, hogy önmagát adva, s még tisztábban és teljesebben, mint a Holnap reggelben, sőt még kevesebb koncesszióval, kiváló színpadi munkával lephet meg bennünket.