Kamuti Balázs

Kamuti Balázs szerző: Gárdonyi Géza

Hodolinba szorult Nigro generális,
s a nyavalyás német répával élt máris.
Mi lesz még a télen?
Tábort vert a magyar Hodolin tövében.

Tátong a sok ágyú, de csak egy se lobban;
puskalövés sincsen a magyar táborban.
Nem lőnek. Dehát mért? - Láttál-e valahol
ágyúzni ott, ahol nincs egy szem puskapor?

Elfogyott; nem jött új. Hát csak mulatoznak.
A négy cigánybandán meg-megosztakoznak.
Reggel még ásítva nézik a nagy várat.
Ürgeöntéssé vált a komoly hadjárat.

Bethlen Gábor egyszer tarka ingben kelt fel,
és szólt a tanácsban komoly-színű kedvvel:
- "Urak, én valami jeleset álmodtam:
Zrinyi Miklós járt itt ebben a táborban".

S mintha összeszedné a szép álomképet,
a nagy fejedelem maga elé nézett;
széles homlokára tenyerét simítá,
bokros ősz üstökét hátraigazítá.

Lesik a sátorban szavát a főurak:
Komis, Horváth, Kemény, meg a Kamutiak.
Álom nem bolondság - ezt is tartja Bethlen.
Megjátszat valakit? - az se lehetetlen.

A ragyás Kamuti, vén tapasztalt róka,
mintha sejtené, hogy néki szól a nóta,
tapogató kérdést somfordít eléje:
- Hozott-e puskaport Szigetvár vezére?

- Én is azt kérdeztem - felel Bethlen Gábor.
- Minek? - mondta Zrínyi - úgyis győz a tábor.
Verébre, németre ne lövöldezzetek;
különb puskapor a ti tüzes eszetek.

"S itt főképpen értett Kamutí Balázsra."
Fejét rázza Balázs: - Bizonyosan másra.
- Rád - feleli Bethlen. Itt szólt e szent helyen,
még két falut is kért, hogy jutalmad legyen.

Kap már a szón Balázs: piros az orcája,
Mint a tavasz kövér pünkösdi rózsája.
- Nagyságos jó uram, - szól, - ne tréfálj velem,
Zrínyit én alva is becsülöm, tisztelem!

- Én is, - felel Bethlen. Nem is mondtam nemet,
Holnapra ígértem az öröklevelet.
- No, - kiált Kamuti felragyogó képpel, -
akkor enyim is lesz Mihálytelke, Kéthely!

- Lehet: bár említém, hogy öcsédnek szántam:
a nyáron megharcolt érette szép bátran.
- És mit felelt Zrínyi? - Hát a fejét rázta.
Azt mondta: - Balázs is érdemes lesz rája.

Azzal leült mellém, és ahogyan szokta,
süvegét a fején hátrataszította.
Itt ült, ahol Kornis, keresztbetett lábbal,
s míg beszélt, csak játszott szép török
kardjával.

- Hát azt mondja-látod azt a sziklahátat?
Azon lehet csupán meghágni a várat,
Nem kell itt puskapor, csak egy elszánt csapat,
s vajjá válik a vár a kardotok alatt!

- Nehéz - felelem - a lovast lábra tenni,
A kutya jár gyalog - ezt szokták felelni.
- Ej - szól bőszen Zrinyi - csípje meg a darázs,
hát mire való a bátorság meg Balázs?

Balázst a katonák legjobban szeretik:
ha ő gyalog indul, hát gyalog követik.
Hiszen éppen az kell, hogy ő menjen elől!
S holnap azok lesznek kívül, ti meg belől.

- Nem is bolond tanács - mondja Kornis vezér,
Isten engem, hogy ez két jó falut megér,
S ha már Zrinyi lelke Kamutival vagyon,
mind megyünk utána, árkon, sziklán, falon.

Vakar a vén Balázs ott is, hol nem viszket.
- Köszönöm - azt mondja - a vezéri tisztet.
Isten látja lelkem, rajtam nem is múlna,
csak az az átkozott fogadás ne volna.

- Micsoda fogadás?- Hát Egren laktomban
fogadtam én még ezt kapitány koromban.
Oda a két falu, akármint szeretném,
Megütne a menykő, ha eskümet szegném!

Mert azt fogadtam, hogy harcolok vitézül,
csak hídon ha járunk, sohse megyek szélrül.
futamodó hadban nem maradok hátra,
sem elsőnek soha nem mászok én várra!