K. Judik Etel emlékének

K. Judik Etel emlékének szerző: Somlyó Zoltán

E szigeten, ahol kiköt naponta
a halál, ez a szörnyű evezős,
s hol naponta új fekete kalitkán
bagoly huhog, akár egy eszelős:
         itt voltál te is, rózsaszín szerencse,
         életbe vágott kar a vészen át...
         Az élők mások – és mások a holtak ─
         jó éccakát!...

Itt voltál te is, ahogy itt vagyunk mi.
Ég tudja, meddig... Ittas lett a sors!
A hullák helyét hetykén megcsapolta
és most repülve száll... a szárnya gyors...
         Talán még annyi időnk se maradhat,
         hogy fájdalmunk kikönnyezze magát...
         De addig is, amíg nyomodba érünk:
         jó éccakát!

Ó, rettenet, ha elém rajzolódik
a szörnyű perc, mely agyamba cikáz:
amikor gyönge asszonyi szivedbe
beléje mart a gyilkos kór, a láz...
         Mikor a keskeny üvegcső higanyja,
         mint vészjel, rohant negyven fokon át…
         S nem foghattuk meg jó kezed, barátnőnk,
         jó éccakát!

...Hogy elmentél, nem gyász csupán szivünknek,
ó, ez nem ő, az ismerős halál!
Úgy szálltál el szemünk előtt, barátnőnk,
mint a galamb tűzvész lángjainál.
         Megpörkölődött szelíd, szép fehérség,
         eltorzult báj, mely elrejti magát...
         Lebegj, lebegj a kínterhes titokban:
         jó éccakát!...