Kő-oroszlán
szerző: Ábrányi Emil
A kő-oroszlán szája nyitva,
De hang nem zúg belőle ki.
Hatalmas lába megse' rándul,
Amint egymáson fekteti.
Királyi gőggel néz a légbe.
Sok század óta néz ekép.
Ha mást nem, hát a kort dacolja,
Mely hozzá halkan, félve lép.
Senkit se bánt és őt se bántják.
Hátát, fejét moh verte fel.
Rettentő karmán játszi kedvű
Apró madár űl s énekel.
Gyámoltalan verébfióknak
Ő benne pompás ágya van.
Elrejti jól szegény parányit
És őrzi híven, gondosan.
Didergő pinty szájába röppen
Ha búg fagyasztó téli szól
S hálából, hogy megóvja, néki
A szabad erdőkről beszél.
Ilyenkor úgy tesz, mintha élne:
A vén oroszlán mosolyog.
Mert a szabadság hangja oly szép,
Hogy keble - kő bár - feldobog!
Erőnek volt jelvénye hajdan,
Most megszelídült mód felett:
Viharvert, bujdosó madárnak
Irgalmas, titkos fészke lett!
Fecskék is, őszi vándorláskor,
Itt gyülekeznek össze mind,
És ő, mikor már fönn lebegnek
Utánuk nyájas búcsut int.
Így üldögél, mélán, nyugodtan,
S amint virrasztja őrhelyét
Úgy tetszik, mintha szenderegve
Meghajtaná fáradt fejét.
Csicsergő dal ringatja álmát,
Míg künn süvöltve jár a vész...
És símogatja kő-sörényét
Egy láthatatlan, égi kéz!...