Különös úti élmények: Lord Othello
szerző: Nagy Endre
Skóciában van egy kis falu, Cheslertown. Nem is falu, hanem inkább csak tanya, sőt nem is tanya, hanem egyetlen úri kastély a köréje telepedett zsellér-kunyhókkal. Ez az egész környék egyetlen ősi hitbizomány volt. Én kocsimosónak kerültem a kastélyba és ennél alacsonyabb hivatal nem is volt a főúri udvartartás hierarchiájában. De ha most a váci püspök lennék, akkor is oda kívánkoznám vissza.
Bejártam már a világot, de olyan szép tartományt, mint Skócia, sehol se láttam. Az egész olyan, mintha ültetett erdő volna. És ami vetés a tisztásokon van, az is olyan, mintha csak dísznek tették volna oda. Az árpának akkora volt a buzogánya, mint a nádnak és a krumplinak akkora a bokra, mint a... mint a...
(- Mint a bodzáé - segítette ki Cholnoky.
- Annál nagyobb! - felelte Lukits Milos.)
Zöld dombok között a völgyekben ezüstszínű folyók kanyarognak és a partokon jobbról-balról tiszta kis falvak, mohos tetejű, furcsa meseházikókkal. És ezt az egész tartományt úgy övezi körül a Golf-áram, mint egy központi fűtőtest csőhálózata. Sóízű langyos párázata a legrekkenőbb nyárban és a legzordabb télben is ott száll a levegőben. Ott se izzadni, se dideregni nem szoktak az emberek.
Gazdám, a lord, még fiatal ember volt. A cselédség körében félfüllel hallottam, hogy a feleségétől elváltan él. Már néhány éve, hogy valami történhetett köztük és azóta az asszony sose mutatkozott a birtokon, a lord pedig sose ment Edinburghon túl. Arra esküt mertem volna tenni, hogy ebben az esetben nem a lord volt a hibás, mert ennél jámborabb, igénytelenebb, sőt bárgyúbb embert világéletemben sem láttam. Még ma is düh fog el, ha arra gondolok, hogy ez a mafla mennyire nem tudott élni roppant gazdagságával. Ő volt talpon a legkorábban, mindent a maga szemével ellenőrzött, mintha a maga botosispánja lett volna. Igaz, hogy ez a birtok alig volt nagyobb, mint az Eszterházyak parkja és mégis annyi jövedelmet hozott, hogy a birtokosa akár kanállal ehette volna a pénzt. Olyan volt a majorsága, mint egy gyárváros; volt ott sörgyár, szeszgyár, fonógyár. És disznaja, tehene, juha mind nemesített fajta volt. Voltak ott disznók, amelyek csak úgy fröcskölték magukból a malacokat; voltak tehenek, amelyek már járni se bírtak a tőgyüktől és voltak juhok, amelyeknek a gyapja már selyemmé finomodott.
A munkán kívül csak egy mulatsága volt a lordnak: az automobil. A kocsiszínben ahol én dolgoztam, voltak hatalmas régi utazókocsik, kecses, könnyű kabriolettek, volt egy nagy túraautó is, de a lord minderre rá se nézett, nemhogy beleült volna. De volt egy citromsárga kis automobil, ő mindig csak azon járt. Ennek köszönhettem, hogy megismerkedtem vele.
Első napon történt, amikor odakerültem kiéhezett vándorlólegény-létemre az udvarba kocsimosónak. A sofőr fogadott meg, egy mogorva skót óriás, aki a hivatalnokokat szokta a túra-autóval ide-oda szállítani. Amint magamra hagyott a kocsiszínben, eszembe jutott, hogy új seprő jól seper és hogy a kedvét megnyerjem, nekiestem az ott álldogáló kocsiknak a vizes spongyámmal.
Éppen a kis sárga automobilt mostam nagy szeretettel, amikor valaki hátulról a vállamra csapott. De olyan volt az a tenyér, mint az acél-kalapács. Még szerencse, hogy keménykötésű, erős csontú legény vagyok, különben eltört volna tőle a vállperecem. Ijedten hátranéztem; a lord volt. Persze, én akkor még nem ismertem, de mindjárt kitaláltam, hogy csak ő lehetett. Szép szál ember volt, klasszikus arcéllel, amelyet azonban most a düh torzított el. Remegő, elszörnyedt hangon kiáltott rám:
- Szerencsétlen? - Mit csinál?
Ijedtemben nyitva felejtettem a számat. Válaszolni se tudtam erre a buta kérdésre. Hisz jól láthatta, hogy mit csinálok: mosom a kocsit. Mi mást csinálhatna egy kocsimosó, aki azért kapja a fizetését? Vízszínű szeméből zöldfényű gyűlölet szikrázott és egészen az arcomba hajolva kérdezte:
- Tommy mondta önnek, hogy ezt csinálja?
Tommy a sofőr volt. Én ráhagytam, hogy ő mondta. Erre ő megragadta a két vállamat és úgy megrázott, hogy ha körtefa lettem volna, egy szem gyümölcs se maradt volna rajtam. Rekedten ordította:
- Tommy azt mondta önnek, hogy ezt a kocsit mossa?
Megéreztem, hogy itt valami baj van, kijelentettem hát, hogy Tommy erről a kocsiról nem szólott nekem; ő csak általában a kocsikat mondta.
- Akkor Tommy a hibás! - felelte a lord. Neki kötelessége lett volna, hogy figyelmeztesse önt!
Kockás sport-kabátja mellső zsebéből kihúzta selyem zsebkendőjét és gyöngéden törölgetni kezdte a kocsi lakkozott falán a vízcsöppöket, amelyeket szivacsom hagyott rajta. De olyan elérzékenyülten lágy mozdulatokkal tette ezt, mintha egy elájult hölgy homlokáról törülgette volna a verejtékcseppeket. Aztán keményen a szemembe nézett és kegyetlen hangon mondta:
- Ha mégegyszer hozzányúl, lelövöm! Értette?
Én ugyan nem értettem, de Tommy aztán megmagyarázta. Elmondta, hogy a lord azt a kis sárga kocsit maga rendelte magának a gyárban és azóta folyton csak maga jár vele. Ehhez a kocsihoz másnak hozzányúlni se szabad. Ha túrázik vele, utána maga szokta lemosni, ha bajba esik, maga szokta megjavítani. Tommy köpött egyet és megvetően tette hozzá:
- Azt hiszi, hogy más nem ért hozzá és hogy ilyen kocsi nincs is több a világon... Az igaz, hogy nem rossz kocsi!
Rúgott egyet rajta, hogy a kis kocsi szinte fájdalmasan rázkódott belé. Egyáltalán, Tommy nem tudott elmenni a kocsi mellett, hogy bele ne rúgjon, vagy legalábbis rá ne csapjon az öklével. De persze csak olyankor, ha a lord nem látta.
A lord naponta megjelent a kocsiszínben, magára öltötte a mocskos, olajos kombinét és nekiesett a sárga autónak. Kinyitotta a gépház bádogfödelét, gyönyörködve nézett a motorra és úgy húzta végig ujjait a szelepeken, mint egy zongoraművész a billentyű-soron. Megindította a motort és aggodalmasan leste, hogy a dugattyúk zajában nincsenek-e rendetlen kihagyások. Aztán elragadtatva mormogta:
- Brávó, fiam! Nagyon jól van!
Ilyenkor nagy gyönyörűséggel néztem Tommy sunyi alázatosságát. Sohse mert közelebb jönni, csak messziről bámult a kocsira és elragadtatva dörmögte:
- De jó hangja van! Micsoda szerkezet ez! Szavamra úgy ordít, mint egy fiatal oroszlán!
A lord szomorú arcán elégült mosoly suhant el erre a dicséretre, Tommy pedig gúnyosan sandított rám szeme szögletéből. És mikor végre a lord kihajtott a kis kocsival, dühösen mormogta utána:
- Törd ki a nyakad!
Egy reggel John, a belső komornyik, azzal a paranccsal jött Tommyhoz, hogy készüljön útra a nagy túra-autóval, mert ő fogja a lordot Edinburghba vinni. Mindjárt el is pletykálta a nagy újságot, hogy a lord Londonba utazik egy nagynénijéhez, aki megígérte, hogy összehozza és kibékíti elvált feleségével. Tommy röhögve mondta:
- No, ez aztán cifra dolog! Hiszen a lady hagyta faképnél és most még ő szaladgál utána!
John a hivatásával járó finomsággal felelte:
- Maga se volna különb, Tommy. Mi férfiak egyforma marhák vagyunk!
Nemsokára lejött a lord a kocsiszínbe. Azért jött, hogy elutazása előtt a kis sárga kocsitól elbúcsúzzék. De alig lehetett ráismerni: simára beretvált, vörös képéből úgy világított ki az öröm, mint a kivájt tökből, amibe gyerekek gyertyát szoktak tenni. Kesztyűs kezével megveregette az autó gépházát és jókedvűen mondta:
- Aztán jól viseld magad, amíg nem vagyok itthon!
Úgy volt, hogy a lord hetekig marad Londonban. Tommy csak másnap reggel jött vissza Edinburghból. Elmondta, hogy miután a lord vonatra ült, ő is fölhasználta egy kicsit az alkalmat és szétnézett a városban. De még most is meglátszott rajta, hogy alaposan szétnézett benne. Alig állott a lábán és a szájából csak úgy dűlt a pálinka-gőz. Rábeszéltem, hogy most már feküdjék le és aludja ki a mámorát. Ő már hajlott is a szavamra; átkaroltam és kis szobája felé vezettem, amely a kocsiszínbe nyílott. De az utunk a kis sárga kocsi mellett vezetett el és ebből nagy baj lett. Tommyból egyszerre vad plebejus-gőg robbant ki és nagyot köpött a kocsira. Dühösen ordította:
- Na, te finom! Még mindig hencegsz, mi? Affektálsz, mi?
Kitépte magát a karomból, odaugrott és beült a kormánykerék mellé és rámparancsolt:
- Kurblizzon be!
Nekem föllebbvalóm volt, nem ellenkezhettem tehát. Ördögi kárörömmel ordított a gépre:
- Megállj, te finom! Most megtáncoltatlak!
Belépett a gázba, a gép felhorkant, mint a paripa, amelynek oldalába éles sarkantyú döfődött és kinyargalt a kocsiszínből a park kanyargós útjára, onnan pedig tovább, ki a dombok közé... Amíg bírtam, szaladtam utána és egy kanyarulatnál még láttam egy pillanatra, amint gonosz vigyorgással hajolt a kormánykerék fölé. Aztán egy kis ideig hallottam még az agyonhajszolt gép őrült dohogását, de néhány pillanat múlva az is elhalt.
Ez az ostoba kaland engem is szorongásba ejtett, mert hiszen én exisztenciámat Tommynak köszönhettem, aki az alkohol-kedvelők nemzetközi jóságával fogadott magához, mikor kiéhezve kenyérért jelentkeztem nála. Az én sorsom az övéhez fűződött és biztosra vettem, hogy ha ő repülni fog innen, mindjárt vele repülhetek én is. Okvetlenül ki kell tehát eszelnem valami nagy hazugságot, amivel födözhetem Tommyt, ha majd számonkérik tőle ezt a könnyelműségét.
Bevallom, hogy egyenes, nyílt természetemnek mindig kemény megpróbáltatás, ha a körülmények hazugságra kényszerítik, tehát minden ötletességemet kicsiholva ültem vissza a kocsiszínbe, hogy szép nyugodtan gondolkozhassam. Ekkor csapott le a mennykő.
Sárral borított, hatalmas idegen autó robogott be a kastély elé. A lord ült benne. Az autón meglátszott, hogy egyszuszra szaladt Londontól idáig. A lord meg se várta, hogy John, aki hajadonfővel sietett elébe, kisegítse. Rá se nézett, hanem egyenest a kocsiszín felé tartott. Az arcáról leolvashattam tegnapi szép reménységeinek teljes csődjét. Biztos, hogy nem sikerült a kibékülés, a lady újból faképnél hagyta. Előre megmondhattam volna neki, hogy így jár a férfi, ha fut a nő után.
Amint a kocsiszínbe lépett, egyetlen pillantással megértette a helyzetet és szomorú rezignációval vette tudomásul, mint aki előre készült a legszörnyűbb csapásra. Keserű mosollyal mondta:
- Tommy ment ki vele, mi?
Valami ostobaságot motyogtam, de kár is lett volna a fejemet okosabb dolgon törnöm, mert ő úgyse hallgatott rám. Egyáltalán, mintha ott se lettem volna és mintha csak önmagának beszélt volna:
- Persze... nem számított rá, hogy hazajövök!... És csak ez a kocsi kellett neki! Ez az egy! Az enyém!...
Próbáltam menteni a menthetőt, belekezdtem hát egy zavaros históriába, amelynek a summája az lett volna, hogy a kis sárga kocsi már tegnap este gyöngélkedett, határozottan rosszul érezte magát, reggelig gyanúsan köhögött és Tommy csak azért ült bele, hogy egy kicsit megjárassa a szabad levegőn. De a lord csak a sétapálcájával intett, mint egy karmester, hogy fogjam be a számat. Aztán leült valami mocskos ládára és cigarettára gyújtott.
Akármilyen előkelő hidegséggel iparkodott is viselkedni, látszott rajta, hogy rettenetesen szenved belülről. Egyik cigarettáról a másikra gyújtott, a legősibb zenei foszlányokat fütyörészte össze valami zavaros rapszódiába, aztán fölugrott és sétapálcájával egy nagy ricinus-bokrot kaszabolt le. Biztos, hogy nem a ricinusra haragudott olyan nagyon.
Egyszerre fölkapta a fejét, a teste megmerevedett, a szeme kitágult, arca halálra sápadt. Messziről közeledve hallatszott a kis sárga kocsi búgása.
Tommy még most is be lehetett csípve, mert útközben elvesztette a sapkáját, csepűszín haja szabadon borzolódott a szélben és az autótrombitával a taktust nyomogatva hozzá, valami együgyű skót népdalt bömbölt torkaszakadtából. Az volt a népdal értelme, hogy a dudának két lika van, az egyikben bemegy a szusz, a másikon meg ki. Ez bizony nem nagyon szellemes szöveg, de annak se sok bölcsessége van, amikor a magyar népdal azt mondja, hogy "recefice-ripityom", - mégis el lehet mulatni mellette.
Ijedtében torkán akadt a hang, amikor a lordot meglátta. Kiugrott a kocsiból és le akarta kapni a sapkáját, amely nem volt a fején. Majdhogy a fejbőrét le nem kapta hirtelenében. Makogva próbált mentegetőzni, de a lord a sétapálcájával suhintott egyet és kurtán, száraz hangon mondta:
- Kotródjék!
Karját mellén összefonva ott állott a géppel szemben. Kész szánalom volt ránézni. Szemében kiszikkadt, könyörtelen gyász égett, kitágult orrcimpái reszkettek, összeszorított ajkának szélei keserűen megvonaglottak. Aztán halkan, suttogva kérdezte:
- Hol jártál?
A kis kocsi megreszketett, zavartan morgott valamit, aztán elhallgatott. A lord majdnem sírva ismételte:
- Hol jártál?
Lehajolt, a kocsi alá nézett és egyszerre elszörnyedt undorral hördült fel. A kis sárga kocsi alul csatakos-lucskos volt, ki tudja micsoda pocsolyákban járt Tommyval. A lord szemében az őrület gyulladt ki, arca eltorzult és rekedten ordította:
- Te ringyó!... Hol jártál?
Fölkapott egy vasdorongot és nekiesett a kis kocsinak, amely mozdulatlan megadással várta a szörnyű büntetést.
- Te ringyó!...
Ütötte-zúzta, ahogy csak bírta. Aztán az őrültek féktelen erejével megfogta a kis kocsit és kitaszította a színből a gyöpre. Eszeveszetten lihegte:
- Most leszámolok veled, te ringyó!
Leöntötte benzinnel és meggyújtotta. A lángok robbanva csaptak föl és ő hátra se nézve elindult a kastély felé.
(Cholnoky a spricceres poharába mosolyogva mondta:
- Ez a történet valóban érdekes és a legcsudálatosabb benne, hogy te már tíz év óta a mi redakciónkban dolgozol és az automobilt csak kilenc éve hogy kitalálták!
Lukits Milos gyermeteg elragadtatással felelte:
- Csudálatos!... De Angliában minden megtörténhetik!)