Kín és dac
szerző: Ady Endre
Eötvös József emlékének
Imre Sándornak, a nagy tanítónak
s nemes barátnak küldöm
Hogy indult végre egyszer a magyar
Kivált és bátor férfiaival,
Szédülten szállt előle a sötétség
S az emberek egymást oly hittel nézték
Ez országban, mint soha az-előtte.
Mindegy:
Vidámuljunk, ha a bánat
Fülünk közé vág is néha,
Kín volt mindig itt a dacnak
Legízesebb tápláléka.
Selmáskodnak már az igazak is,
Tréfa kis dolog, tréfa a nagy is,
Úgy romlunk, mint az esős nyári körte,
Volt egy-két hitünk, azt is összetörte
Alkus úr-had és vert, futó parasztság.
Mindegy:
Vidámuljunk, ha a bánat
Fülünk közé vág is néha,
Kín volt mindig itt a dacnak
Legízesebb tápláléka.
Bécs jó süketfajd s mi jómadarak,
Szabad minden nép, üdvéért szabad,
Csak nálunk rothad minden bárgyu kínban.
Be másként hittük ifju álmainkban,
Új honszerző vágy mikor tombolt bennünk.
Mindegy:
Vidámuljunk, ha a bánat
Fülünk közé vág is néha,
Kín volt mindig itt a dacnak
Legízesebb tápláléka.
Paraszt leromlott s régi a nagyúr,
A többi vállat-vonva igazul,
Kín van már csak itt s egy-két ember, távol
Kitekint daccal s új dacot kovácsol,
Hogy hátha mégis csoda esik vélünk.
Mindegy:
Vidámuljunk, ha a bánat
Fülünk közé vág is néha,
Kín volt mindig itt a dacnak -
Legízesebb tápláléka.