Két Mikes
szerző: Kiss József
1856.
Kedves édes hazám, te szép Magyarország!!!
Leborulok földed megszentelt porára
Szivemnek keserü könyével áztatom?
Mert itt minden hant egy drága élet ára.
Nagy Isten temploma, népem szép hazája,
Imádkozom benned szűm áhitatával:
Hogy tartós legyen e nemzetnek élete,
Hogy fenmaradjon az idővel magával. –
Megérdemled te ezt tetterős nemzetem,
Maga az ég fonand babért homlokodra,
Babért küzdelmedért, s nemes fiaidnak
Ragyogó tettükért, ős időktől fogva.
* * *
Hová Achmet dúló csapatoddal?
Magyarország szenvedő földére?…
Térj vissza!! mert hol belviszály dühöng
Olcsó ott a honfi élte, vére. –
Vagy szemfödelt viszesz
Halotti ágyára?…
Térj meg Achmet – térj meg
Hagyd mostan magára. –
Nem hallgatja lelke intő szavát
Dúl a török, nincs ki utját állja, –
Egymással küzd, egymást gyilkolja le
A magyar, – és roskad szép hazája…
S mig ádáz fegyvere
Rokon vérben ázik
A törökkel Mikes
Kis népe csatázik. –
Ecsed vára jól épült sziklafal
Hű nép védi Mikes Mihály alatt,
Hét nap vívja már a török sereg
S hét nap még csak egy lépést sem haladt…
Minden megtámadás
Ujabb vesztett csata,
S a vesztett csatában
Magyar diadala.
Hiába küzd… ismét csatát veszít…
Nem vívja már… nincsen a vár alatt…
Emlékeül… annyi küzdelemnek
Holt testekből Achmet várat rakat…
És bőszült dühében
Kővárat szállja meg,
Mellyet vitézül véd
Egy maroknyi sereg. –
Mikes János… Mihálynak testvére
Védi Kővárt… nehány vitézével,
Küzd… sebet kap… bajnoki elhullnak,
Ellenállna… de már nincsen kivel!
Elesik a vár, – és
Oltalmazó népe
Hős védőjével rab
A török kezébe…
Ecsed alá visszafordul Achmet
De ő nem harczol… kardját se huzza ki…
Oszlopot ás le a földbe mélyen
S Mikes Jánost elővezetteti.
Előáll a hóhér
Vérpiros mezében,
Halálos zsineggel
Öldöklő kezében.
„Hasszán” mond a parancsoló basa
„Kegyem vidd a vár parancsnokának,
S izenem, ha magát meg nem adja
Egy érdekes jelenetet láthat…”
Ötletét a basa
Lelkéből neveti
S a zsineget János
Nyakára vetteti. –
»Ne fáradj jó Hasszán!« mond János meghatón,
»Mihály igaz magyar, nem gyáva, rettegő,
Ellenség kegyére nem szorult még soha
S utolsó csepp vérig nem fog engedni ő.
Megátkoznám én is
Rút árulásaért;
Többre becsülném e
Szolga lelkü hóhért.«
* * *
Hasszán elmegy… és ismét vissza jő.
Jól ösmerte János Mikes Mihályt,
Szilárd maradt… magát föl nem adta…
Bár Jánosért testvéri szive fájt. –
Achmet meg döbbent e
Tiszta jellem felett,
S János életének
Im megkegyelmezett. –
…Zúg a vihar, mintha föld és az ég
Dúló csatát vína egymás ellen,
Tüzes kigyók hasgatják a földet
Pusztítva bőg a felbőszült elem…
A török is
Ki merre tud…
Menekülni
Szét… futva fut. –
Óriás árny? vagy éjnek rémei
Vonulnak a tenger nagy sötétben?…
Megállnak… és meg előnyomulnak
Mindenütt a tábor közelében…
Mi vészhozó,
Csapat lehet?
Emberi-e?
Vagy kisértet?…
Vad lárma kél… zúg föl minden felől
Fut a török… vagy egymást sujtja le,
Mint sziklafal nyomul a sötét fólt,
Ég villáma… mindegyik fegyvere.
A vakmerő
Kicsiny csapat
Milly elszántan
Előhalad…
„Hol vagy Mikes?… szólt egy hang közülök,
A mint Achmet sátorához értek.”
„Lépj ki testvér – szabad vagy, menekülj
Eljöttünk a viharral te érted…”
…Csak száz vitéz…
A kis sereg,
A melly Mikest
Mentette meg. –
Fenn a várban nagy áldomást isznak
A két Mikes hosszú életéért,
…Lenn a török, zavartan elriad,
A vár alatt hagyván sok drága vért…
De fenn ragyog
Hazánk egén,
Míg élni fog –
Ez esemény.