Japánosan (Nem épitettem kunyhót...)

Japánosan
szerző: Juhász Gyula

Nyugat · / · 1924 · / · 1924. 5. szám

Nem épitettem kunyhót sem magamnak
És nem szereztem sáppadt kincseket,
A vágyaim a végtelenbe laknak
S minden pompád enyém, szent kikelet.

• 
  

Van éjszaka, hogy oly közel a holdnak
Arany tányérja a kék ég falán
S a bánataim oly távol bolyongnak,
A mennybe szálltak boldogan talán.

• 
  

Az óborokban annyi feledés él
És annyi emlék s úgy tetszik nekem,
Hogy régi életeim szenvedését
Békélt gyönyörrel újra izlelem.

• 
  

A kedvesem elküldte a szelencét,
Mely fekete, akár az éjszaka
És benne egy szál jázmin, régi emlék,
Oly hervadt, mint az életem maga.

• 
  

Egy őzet lőttek a szegény vadászok,
Kiket az élet űz, e rengeteg.
Az őz szeméből könny és vér szivárog,
De boldogabb már, mint az emberek!