Jónás példája
szerző: Bálint György
Michelangelo próféta-freskóira kell gondolnom, míg Babits Mihály új hatalmas versét, a Jónás könyvé-t olvasom. Pátosz és közvetlenség, nagyvonalú szárnyalás és éles realitásérzék: ezek az ellentétek csodálatos természetességgel vegyülnek Babits új művében. Michelangelo biblikus képein van ilyen hangulat. Általában latin szellem kell hozzá, földközi-tengeri szellem, melyben a szenvedély oly testvérien tud megférni a józansággal, sőt a humorral is. A magyar szellem – az igazi – is hasonló. Babitsban találkozik a legtökéletesebben a magyarság és a latinság. A Jónás könyve e találkozás legszebb gyümölcse. Az igazi prófétaság lényegére tanít egy olyan történelmi pillanatban, amikor gyanús próféták serege homályosítja el a napot. Azt hiszem, döntően fontos könyv, nemcsak Babits életművében, hanem egész mai szellemi életünkben.
Elbeszélő költemény, Jónásról szól, a prófétáról. Jónás nem akar próféta lenni: az Úr kényszeríti viharral, cethallal és más szigorú eszközökkel e meglehetősen hálátlan szerepre. Magánember szeretne maradni, kerülni szeretné a megpróbáltatásokat, de meg kell tanulnia, hogy „ki nem akar szenvedni, kétszer szenved”. Ninivébe, a bűnös városba kell mennie prófétának, vállalnia kell a szerepet, kiáltoznia kell: „mert vétkesek közt cinkos, aki néma”. A város csakugyan bűnös, és Jónás, aki „a kínoknak eleven süket és forró sötétjében” vált prófétává, fanatikusan engesztelhetetlen. Harmincnyolc nap haladékot ad a megtérésre, harmincnyolc nap múlva elpusztul Ninive. A város nem tér meg, és a harmincnyolcadik napon – nem pusztul el. A prófécia nem vált be: Jónás helyzete nevetséges, létjogosultsága megszűnt. Legalábbis így látja, amikor elkeseredetten vonja felelősségre az Urat. Váratlan választ kap, olyan tanítást, melyre nem számított, olyan logikát, melyet eddig nem ismert:
… Ne szánjam Ninivének
ormát, mely lépcsőt emel a jövőnek?
A várost, amely mint egy fáklya égett
nagy korszakokon át, és nemzedékek
éltek fényénél, s nem bírt meg vele
a sivatagnak annyi vad szele?
(...)
A szó tiéd, a fegyver az enyém.
Te csak prédikálj, Jónás, én cselekszem.
Ninive nem él örökké. A tök sem,
s Jónás sem. Eljön az ideje még,
születni fognak újabb Ninivék
és jönnek új Jónások, mint e töknek
magvaiból új indák cseperednek…
Ezzel lényegében véget is ért a történet. A fanatizmus, a prófétai düh nem talál ellenérvet a latin-görög bölcsességre. A görögöknek nem voltak prófétáik, csak filozófusaik, módszerük nem a fenyegetés, hanem a kérdezgetés volt. Az Úr hangja a költemény végén athéni hang, mely a mai latin szellemben oly észrevehetően rezeg tovább. Mi a tanulság? Nem kellenek többé próféták? De igen, csak nem egészen úgy, mint Jónás hitte. Nem szabad megmámorosodniuk a saját szenvedéseiktől és a saját pátoszuktól. Több bölcsesség és kevesebb düh: ez a lényeg. Támadniuk kell mindazt, ami Ninivében rossz, de nem szabad presztízskérdésből elpusztítaniuk az egészet. Nem az ő dolguk, hogy technikailag is megvalósítsák erkölcsi követeléseiket. Végzetesen nem értenek az ilyen technikához. „A szó tiéd, a fegyver az enyém.” A fegyver a történelmi erőké, melyek előbb-utóbb szükségszerűen megváltoztatnak minden tarthatatlan állapotot. Tudatossá tenni e történelmi erőket, irányt mutatni nekik, tisztázni a feladatokat, szakadatlanul ismételni az erkölcsi követeléseket: ennyi, nem kevesebb és nem több Jónás feladata. A Jónásokra szükség van, de vigyázni kell rájuk. Nem mindegyik teszi magáévá a görög-latin szellemet, nem mindegyiknek van érzéke a helyes arányok iránt. Gyakran hiányzik belőlük a történelmi érzék, nem tudnak egész korszakokat áttekinteni, nem látják a történelem szakadatlan mozgását, és ezért tiszteletre méltó, de rövidlátó felháborodásukban nem szánják „Ninivének ormát, mely lépcsőt emel a jövőnek”. Kristálytiszta mediterrán és magyar hangon tanítja ezt a nagy leckét Babits új alkotása. Forró hit és tűnődő szkepszis hatja át: hit a küldetésben, és szkepszis a küldetés hatóerejét illetően. A szkepszis nem csökkenti a hit hőfokát: a küldetésben akkor is hinni kell, ha eredménye bizonytalanul távoli, és vállalása veszélyes.
…szavaim hibátlan
hadsorba állván, mint Ő súgja, bátran
szólhassak s mint rossz gégémből telik
és ne fáradjak bele estelig
vagy míg az égi és ninivei hatalmak
engedik, hogy beszéljek s meg ne haljak.
E kívánsággal végződik a nagy költemény utóhangja. Költő és próféta programja 1939-ben nem lehet tisztább és merészebb. Bölcs és heroikus fénye vakítóan hatol át a hanyatló esztendő gyanús félhomályán.
Forrás
szerkesztés- Lásd a vitalapot!