Ilyenek a vadászok

Ilyenek a vadászok szerző: Gárdonyi Géza

       Minden decembernek az első vasárnapján Jánosffy Jánoshoz utazom.
Jánosffy Jancsi régi barátom. Együtt nőttünk fel a tudományok csarnokában. Bizony nem vittük sokra. ő paraszt lett, de legalább van pénze. Én meg úr lettem, de pénzem, nincs soha.
Most, hogy nála voltam, azzal ver föl hajnalban, hogy keljek föl, mert medvét jelentett a kerülő.
- Vigye a manó a medvédet, - feleltem, azaz, hogy csak intettem a kezemmel.
Mert tudnivaló, hogy Jánosffy Jancsi siket. Annyira siket, hogy mikor nyáron belevágott a mennykő a granáriumába, örömtől sugárzó arccal fordult az ajtó felé:
- Szabad.
Azt hitte, megjött a hallása.
Hát mondom, nem éreztem semmi kedvet a medvevadászatra. Már tavaly kijelentettem neki, hogy nem érdekelnek a vadállatai, vagy pedig hozasson becsületes puskát. Jancsinak ugyanis öt puskája van, de azok közül négy a Rákóczi-fölkelésből való. Az egyik puska a trencséni csatában hátrafelé sült eI; de hogy melyik puska volt az, Jancsi már elfelejtette.
Jancsival nem lehetett beszélni. Ő azt hitte, hogy az Isten minden embert vadásznak teremtett és hogy nagyobb érdekesség nincs a világon, mint ha medve jár a Horgos-erdőn.
Nekiöltözködtem hát nagy-kedvetlenül. Kiválasztottam a legkönnyebb kovás-puskát. (Legalább is tizenhat kiló volt.) Az övembe három tőrt akasztottam; a zsebembe meg bedugtam egy kétkötetes Jókait.
Mert ugy szoktunk vadászni, hogy Jancsi reggeltől estig dühös türelemmel lesi a semmit; én pedig belehuzódom a bundámba és regényt olvasok.
Most is úgy történt.
Jancsi a szakadék partján foglalt állást; engem pedig egy távolabb álló kökénybokor mellé küldött.
A kerülő bement a hajtókkal az erdőbe.
Letettem magam mellé a kovás-puskát és beleguggoltam a bundámba. Szivarra gyujtottam és hozzáfogtam a regényolvasáshoz.
A levegő csípős volt. A völgyben könnyü köd ült. Jancsi mozdulatlanul állott tőlem körülbelül ötven lépésnyire.
Olvasásközben arra gondolok, hogy nincs fa a közelemben; és ha a medve előbukkan, és a puska el nem sül, nem tudok hová mászni.
Körülnézek, hát látom, hogy egy hajitásnyira tőlem valami köpüforma alkotmány sötétlik. Vagy kukoricahalon, vagy csőszkunyhó. Annál jobb: bizonyosan van benne szalma is; belehuzódom.
Fölvettem hát a puskámat, és hogy Jancsi meg ne lásson, lehajoltan lopództam el a buckák mögött a jelzett hely felé.
Szalmakunyhó volt.
Alig vagyok tőle öt lépésnyire, egyszercsak
- durr!
Nagy lövés hallatszik
És elfütyül a fülem mellett a golyó.
Durr! - hangzik a második lövés is, és belecsattan a Rákóczi-puskám csövébe.
- Megbolondultál! - kiáltottam.
Szaladásra fogom a dolgot, és egy-két ugrással bentermek a kunyhóban.
A bundám béléséből lehasad egy darab az ajtófán. Visszafordulok és föl akarom venni, de Jancsi megint rámdupláz.
No ennek a fele se tréfa.
- Mit tegyek? Ha kidugom a fejemet, beleő. Ha benmaradok a kunyhóban, rámgyujtja.
Sok időm nem volt elmélkedni. Kitoltam a kunyhónak a tulsó oldalát, és az árokba ugrottam.
Persze hazamentem.
Etelkának, a Jancsi feleségének, azt mondtam, hogy meguntam a lesést. A jó lélek csaknem felsikoltott, mikor a szép, városi bundám bélését meglátta.
- Összevarrom, - szólott az asztalfiókjában keresgélve.
- Ne bántsa, - feleltem, - majd holnap megkeresem a foltját.
És végigheveredtem a kanapén: olvastam regényt neki is.
Napszállat után megjön a Jancsi. Az orra veres, mint a paprika. A szeme ragyog.
- No hol a medve? - kérdezzük tőle.
- Mi?
- Hol a medve?
- Dehogy is vagyok kimelegedve.
- Hol a medve? - ordítom a fülébe, ugy, hogy az ablakok rezegtek.
- Várjatok, - felelt, - hadd szusszanjak egyet. Medvével harcoltam. Nem bolondság. Levetkőzött, azután beöntötte a forró borlevest.
- Hát - szólott ekkor - kár hogy hazaszöktél. Épp a te irányodban jelentkezett a medve, alig félóra mulva.
Óriás nagy barom volt. Lehetett egy ölnyi magas. Akkor pillantottam meg, mikor a csőszkunyhó felé sietett.
Én se vagyok rest: ráeresztek egy lövést. EI is találom a hátulsó ballábát. Kínosán elbődül, és sántitva menekül a csősz-kunyhó felé.
Rádurrantok másodszor is.
Az én medvém eltünik a kunyhóban.
- Megvagy mackó! - gondoltam.
Belökök hamarosan két patront a puskámba, és a csősz-kunyhóhoz futok.
Várt a gonosz. A fejét kidugta. Ráduplázok.
Visszahuzódott.
Megint megtöltöm a puskámat, és dirrdurr, beeresztem a két lövést az ajtón.
A medve dühösen morog odabenn.
Benézek hozzá, hát látom, hogyan tépi a szőrét és dugdossa be vele a sebet. Mert ugy szokta a medve.
Megint töltök és megint belövök rája.
Erre rámbőszül az állat: dühösen kifordul. Két lábra áll. Három fejjel magasabb,
mint én. A két szeme, két tüzes golyó. A szája habzik. Az agyarait csattogtatja és a két első lábát az égnek emeli: rohan rám egyenesen.
- Jézus Mária! - kiáltja Etelka.
Jancsi hősi mozdulatokkal folytatja:
- Elgondolhatjátok, hogy nem volt időm többször megtölteni a puskámat. Rád gondoltam édes Etelkám és az Istenre. Majd ennek kiáltok egyet, de nem látom persze sehol, Gondoltam is, hogy hazaszököl. No azzal előkapom a tőrömet, és elszántan várom, hogy a medve rám borul.
Nem is késett. A körmét rémesen rám horgolva esik nekem.
Más ember megijedt volna, de én nem vesztem el a higgadtságomat: hirtelen leguggolok, a balkaromat védőn tartom magam elé, avval beledöföm a tőrömet markolatig.
Etelka rémülettől sápadtan kérdezi:
- Sziven találtad?
- Mi?
- Megölted?
- Dehogy lőttem, mondom nem volt időm lőni.
- Azt kérdi a feleséged, - harsogom a fülébe, - hogy megölted-e?
- Nem. A szurásom a hóna alá siklott. Összeölelkeztünk. Én aztán olyan erővel fogtam át a derekát, hogy a bordái ropogtak. A medve nem tudta használni a körmét, de én se a kezemet. Itt tartottuk egymást átkarolva tovább egy óra hosszánál. A medve forró lehellete szinte égette az arcomat. Bizonyosan harapott volna a fene féreg, de annyira nyomtam a fejemmel, a fejét, hogy nem tudott mozdulni. Folyton azon reménykedtem, hogy majd csak előjönnek a hajtók és agyonverik.
De bizony hiába vártam.
Végre is éreztem, hogy az erőm lankad. Vagy én halok meg, vagy a medve - gondoltam. Eleresztettem hát hirtelen és olyat rugtam a hasába, hogy egyszerre összelöttyent. Ekkor mit gondoltok mi történt?
- Agyonlőtte a kerülő.
- Dehogy. Hátat fordított és ujra befutott a kunyhóba. Én gyorsan a puskához kapok: belevetek két patront, azzal dirr-durr, bele a kunyhóba!
Várom, hogy mozog-e?
Nem mozog.
Benézek, hát akkor látom, hogy odabe világosság van: tulfelől szakadás a kunyhó falán.
Áttörte a kunyhót. Elfutott.
Utána pillantok, hát már akkor az erdőszélen sántikált.
Mikorra ujra megtölthettem a puskámat, el is veszett a szemem elől. Mármost képzelhetitek, mennyire boszankodtam. Legalább az egyik lábát szerettem volna levágni. Hanem azért mégis hoztam róla egy emléket.
- Mit?
- Mit? Egy darabot a bőréből, amely birkózás közben leszakadt. Itt van. Nehogy azt higyjétek, hogy meséltem.
Azzal Jancsi kibontotta a tarisznyáját, és nagy diadalmasan elénk vágta a bundámból kiszakadt bélésdarabot.