Ideges úr elalszik

Ideges úr elalszik szerző: Karinthy Frigyes

       Ideges úr egy kissé ideges és szórakozott megint, tizenegy órakor este tehát elhatározza, hogy most hazamegy és lefekszik, miután reggel hétkor kell felébredni, amiatt az izé, amiatt a dolog miatt, na, mi is az. Hja, persze, az utazás miatt, hát ezért. Gyorsan eljátszik még két parti sakkot, aztán udvariasan ajánlja magát, bocsánat, de igazán haza kell mennem.

Útközben még eszébe is jut, ejnye, milyen jó, hogy holnap olyan korán kelek, legalább fürdőbe megyek, az ember mindjárt frissebb. De hopp csak, nem mehetek fürdőbe, hiszen elutazom. Na, nem baj, legalább nem kell felkelni.

Óvatosan nyitja ki az ajtót, nehogy valaki észrevegye, csak mikor bent van már, jut eszébe, hogy senki sincs otthon. Meggyújtja a villanyt, és felhúzza az órát.

Kényelmesen nyújtózik ki az ágyban, na, most aludni fogok.

Ezt nagyon erősen elhatározza, keményen és nagy energiával. Na, gyerünk aludni, mondja sajátmagának lendülettel. Mi az, kérdi magától két perc múlva, még most sem alszom? Micsoda dolog ez? Majd nem tudok felkelni holnap.

Ahá, mondja további két perc múlva, azt hiszem, most alszom el. Erre felijed. Nini, most veszi észre, milyen kényelmetlen egy érzés ez: még az öntudatomnál vagyok ebben a pillanatban, de a következő pillanatban már öntudatlanul fekszem itt, mintegy hulla. Brr.

Hirtelen átdobja magát a másik oldalra, és így érvel magában: Persze, ha folyton azt mondom magamnak, hogy: no, most elalszom, akkor persze, hogy nem alhatok el, mert ettől a gondolattól mindig újra felébredek. Aki igazán aludni akar, annak nem jut eszébe, hogy ő most aludni akar, mert álmos, hanem egyszerűen elalszik, nem mondhatja: most alszom, és viszont.

Tyű, a kutyafáját, ez nehéz dolog volt, egész beleizzadt. Tehát akkor be kell csapni magát az embernek és másra gondolni, hogy közben jöhessen öntudatlanul az álom, és ne vegye észre. A napközben történt eseményekre gondol tehát, de semmi érdekes sem tudja megállítani, legfeljebb este az a két parti sakk, az határozottan érdekes volt. Ő váratlanul sakkot adott, oldalt állt a huszár, a vezért sem lehetett ütni, mert fedte a királyt, egy futóval leütött egymásután két parasztot.

Gyorsan megfordul, és a szoba sötét belsejébe mered. Két szék áll szemben az asztallal, az egyik oldalt fordul. Ejnye, ejnye, de kellemetlenül áll ez a szék! Miért olyan borzasztó ez a szék, el kellene vinni onnan. Hja persze, világos, a szék huszárugrásnyira áll a szekrénytől, szóval a szekrénnyel le lehet ütni a széket, amivel sakkot adunk a kályhának. Csakhogy elöl van a köpőcsésze, az védi a széket, mégse lehet leütni. De mindenesetre jó lesz onnan elvinni, mert addig semmi se lesz az alvásból.

Kiugrik, és elteszi onnan a széket. Visszafekszik. Most végre rájött, mi volt a baja, persze, a szívén feküdt. Gyorsan hanyatt fekszik, és néz. Így jó lesz. A szív így egyenletesen működhetik. Hallgatózik: vajon működik-e igazán. Na jól van.

Ahá, ahá, persze, ez a vánkos zsenírozta. Megragadja a vánkos csücskét, összenyomja, és a feje alá gyömöszöli. Két perc múlva rájön, hogy csak úgy képes elaludni, ha egy centiméterrel kijjebb húzza ezt a csücsköt; másképp rögtön megfullad.

Úgy, most már rendben volna, csak még a paplan végét kell begyűrni a térde alá, és kész. De csekély idő beteltén kellemetlen mellékgondolat jelentkezik: hiszen ha a paplan így megfeszül, akkor nem tudja mozgatni a lábát, igaz ugyan, hogy minek kell neki a lábát mozgatni, ha egyszer aludni akar, de mégis, ez olyan, mintha le volna kötve.

Hirtelen felrántja hát a térdét álláig, de most kiszabadult a paplan, és akkor hideg jön be balról. Erre egészen kinyújtja ferdén a jobblábát, a balt lelógatja az ágyról, a karját kétszer a nyaka köré csavarja. Félóra múlva a fejét az egyik vánkos alá teszi, a másikat ráhúzza. További negyedóra múlva mindkét vánkost átdobja az ágy túlsó végére, és a derekát becsavarja a paplanba. További húsz perc múlva keresztbefekszik az ágyon úgy, hogy a talpa rátapad a falra. További harmincöt perc múlva rájön az egyetlen lehető megoldásra: a fejét, lefelé fordítva, az ágy közepére teszi, két lábát két ellenkező irányba, balkarját két szétzilált matrac közt lenyújtja a földre, a jobbjával pedig az odahúzott asztallábba kapaszkodik.

Reggel hatkor jön rá, hogy elfelejtette behunyni a szemét, azért nem tudott elaludni.