Idegen országban
szerző: Jakab Ödön
Hol vagyok? hol vagyok? Jaj, hova vetődtem?
Micsoda szomorú világ ez előttem!
Idegen itt minden, az ég is, a föld is,
Idegen itt nekem még a levegő is!
Csüggedt lépteimmel akármerre tartok,
Nem találok sehol egy ismerős arczot,
Látom: egyik örvend, a másik meg szenved,
De szivét nem értem sem annak, sem ennek!
Nincs az én hazámból itt egyetlen porszem,
Hírt sem ad felőle itt egyetlen szó sem!
Víg mulatság van ott? vagy temetés tórja?
Csak az Isten annak a megmondhatója!
Mintha egész élet, a mit eddig éltem,
Puszta álomképnél nem volna egyéb sem,
Puszta álomképnél, melyet egy lezajlott,
Nyugtalan éj láza a lelkembe rajzolt.
Vagy talán már az én elhagyott hazámban
A kimért életnek idejét lejártam,
S kezdeni új éltet, új formára szabva,
Átköltöztem volna egy másik csillagba?
Úgy kell lenni, úgy, úgy, nem lehet másképpen!
Ez az élet nem az én valódi éltem,
Az a másik volt az, ez csak üres álom,
Mit egy jámbor halott lát a másvilágon.
Minden azt mutatja, hogy meg vagyok halva,
Hogy ez a hely itt a halál birodalma.
Egy lehetne csupán, mi ellene szólna:
Hűséges párom, ha mellettem nem volna.
De itt is velem van s bús vándorlásomon
Épp oly híven kisér most is, mint egykoron;
Árnyékomnak hinném, ha fényesb lehetne
Az árnyék a testnél, a mely azt vetette.
Ő vele bolygom itt az idegen utat,
Visszaálmodozva az elveszett múltat,
S buzgó könyörgéssel kérve a jó Istent;
Ebből a halálból támaszszon fel minket!
Csak még egyszer lássam szép hazám határát,
Ligetes mezői vadvirágos táját,
Lengő délibábját, mit a róna fölvet,
Karcsú tornyait, mik messze tündökölnek!
Csak még egyszer halljam, a mint régebb zengett,
Zengeni dalait szép szülőföldemnek,
S langyos estén, az éj míg álomra szólít,
Sírdogálni méla pásztortilinkóit!
Csak egyszer, még egyszer! Azután nem bánom,
Hadd kezdődjék ismét örök vándorlásom;
Sorsom ellen, ha már végzetem úgy adta,
Zúgolódni többé nem fogok miatta.
Békén fogom várni, míg a nagy távolnak
Végtelen idői csendesen lefolynak,
S abban is megnyugszom, ha az ítéletkor
Hozzám az Isten majd következőleg szól:
«Te a halálban csak menj útadon tovább,
Neked nem szólnak a megváltó harsonák:
Midőn a hazádat egykor visszakérted,
A feltámadásból kivetted a részed.»