Ibrahim
szerző: Kis János

Midőn a spanyol hazája
   Maurusokat is zárt,
Guzmán bajvivó szablyája
   Elejtette Ómárt.

A gazdag maurus éltének
   Vétő Guzmán futott,
S gyötrelmi közt félelmének
   Egy kert mellé jutott.

Gyorsan behág ijedtében,
   Bár a kertnek fala
Magas volt. Egy ernyejében
   Az ur maga vala.

Véd kéretik. Jobb kezével
   Egy barackot szakaszt
Emir Ibrahim, s víg szívvel
   Közli Guzmánnal azt.

Vedd tőlem ezt, vendégem vagy,
   Ez védelmem jele;
Nálam bátorságban maradj:
   Mond, s kezet fog vele.

Alig lőn ez, egy szolga már
   Urát kihivatja;
Ki, hogy Guzmánt ne érje kár,
   Kertjét bezáratja.

Itt ez négy órákat töltött
   Kínzó gyötrelemmel,
Mig végre jóltevője jött
   Könytől ázott szemmel.

"Az én fiam hóhéra vagy,
   Mond, gyilkos keresztyén,
Édes bosszúlni, de szép s nagy
   Ha megbocsátok én!

Szaladj, a legjobb lovam vár
   Itt a kertajtóba,
A tengeren keresnek már,
   Szaladj Toledóba."

Nem félisten-e ez a vén?
   Ki ura szivének,
Akárki az, azt tartom én
   Isten emberének.