Ibrahim
szerző: Kis János
Midőn a spanyol hazája
Maurusokat is zárt,
Guzmán bajvivó szablyája
Elejtette Ómárt.
A gazdag maurus éltének
Vétő Guzmán futott,
S gyötrelmi közt félelmének
Egy kert mellé jutott.
Gyorsan behág ijedtében,
Bár a kertnek fala
Magas volt. Egy ernyejében
Az ur maga vala.
Véd kéretik. Jobb kezével
Egy barackot szakaszt
Emir Ibrahim, s víg szívvel
Közli Guzmánnal azt.
Vedd tőlem ezt, vendégem vagy,
Ez védelmem jele;
Nálam bátorságban maradj:
Mond, s kezet fog vele.
Alig lőn ez, egy szolga már
Urát kihivatja;
Ki, hogy Guzmánt ne érje kár,
Kertjét bezáratja.
Itt ez négy órákat töltött
Kínzó gyötrelemmel,
Mig végre jóltevője jött
Könytől ázott szemmel.
"Az én fiam hóhéra vagy,
Mond, gyilkos keresztyén,
Édes bosszúlni, de szép s nagy
Ha megbocsátok én!
Szaladj, a legjobb lovam vár
Itt a kertajtóba,
A tengeren keresnek már,
Szaladj Toledóba."
Nem félisten-e ez a vén?
Ki ura szivének,
Akárki az, azt tartom én
Isten emberének.