II. Leopold Koronáztatására
szerző: Dayka Gábor
Eleje egy nagyobb kőlteménynek, mellyet készített T. Bárdosy János
a Lőtsei Iskoláknak hellybéli Igazgatója fordítt. Deákból
1792.
Üdvözlégy méltó Phoenixe Theresa porának
Te, kiben árva Hazánk egyedűl hellyezte reményjét!
O Leopold! kit az Ég példáúl kűlde világra
A koronás Fejedelmeknek, hogy merre hanyatlik
A nap arany szekerén, vagy az éj bús fellegit űzi:
Tűndöklő Virtussaidat bámúlva tsudálják.
Űlj-fel öröm-riadás köztt a diadalmi szekérbe!
Öltözködj bársonyba, s el-húnyt Testvéred helyébe
Fogj páltzát, mellyet rettegjen az Osmani Porta.
S homlokodat kerekítve minap nyertt új koronáddal
Érdemes oldalodat szentelt pallossal övezd-fel.
Tí pedig Eggyházunk Fejedelmi! vigyétek előtte
Eldődink módjára jelét a drága Keresztnek:
Mellyet elébb István a fényes Stambuli háztól
Égnek ajándékát, mint Constantinus előtte ─
Mert a Nap-keleten fekvő nagy Bírodalomnak,
Melly Európában végetlen közre ki-terjed,
Bírta nagyobb részét ─ tzíműl nyere Pannon! hazádnak;
És ugyan azt mai nap Leopoldnak nyújtja, ki által,
Dőlő félbe levén a Muselmannok hatalma,
Mellynek alatta nyögött az igaz Hit századok ólta:
Szent koronánk örökét terjeszteni kardal akarja,
Indúlsz, hogy meg-erősíted a Nemzeti Végzést,
A hitet Eldődid módjára le-tenni Hazánknak.
Így fogod a kormányt kezeidbe, s az hajdani törvényt
Nem sérted, s el-nem-mellőzöd az innepi pompát,
A Haza boldogsága tiéd s tele rész-vétellel
Örvendessz javain, bal sorsán könnyeket húllatsz.
Ím! az egész Természet el-hányván hajdani gyásszát
Új artzát öltöz meg-elégedtsége jeléűl.
Nézzd! paripád az ülő terhétől gőgre hevűlvén
Tajtékzik, s lépésit alattad dölyfösen hányja.
S még a nép sokasága tolyongván nyomdokid űzi:
Száz tűzzel viselős ágyúk ropogásokat adnak,
S tőltött vas-tsöviből ártatlan mennyköveket szór
A Sisakos, s az eget füst-fellegzetbe borítja;
A víg mennydörgés közbenn értz trombita harsog,
S a ki-terűlt levegőt örvendetes hanggal hasítja ─
A népek felesen gyülekeznek, s eggybe zavarva:
Gyermeki kor, hőlgyek, férjek, s a gyenge leányzók,
Merre szabad menetelt engednek az öszve-sereglett
Nemzetiek, koronás Urokat meg-látni sietnek.
Test-őrzőid alíg nyitnak szabad útat előtted:
Meg-teltek minden sorsú rendekkel az útzzák.
Nézd az Egek bóltját öröm-ábrázatba borúlva!
Innepi fényt ereget sugárival, és ha lehetne,
Meg-tartóztatná lovait, s a tenger öblébe
Tűz-szekerével alá későbben hanyatlana Phoebus.
Úgy vagyon: őt az egész Kún-föld Attyának ohajtja
Eggy szívvel, ki minap Toskánai thrónuson űlvén
Most a nép örömére fel-hág a Pannoni székbe;
S kintseit híveinek szívében hellyezi, s e'ként
A birodalmok egyébb koronás fejedelmit előzi.
A hódolni be-gyűlt hív nemzet már is előre
Érzi jövendőbéli javát Attyának alatta.
Így tettzik jobbágyainak, s így tettzik az Égnek
A Koronás; így hajtja fülét hozzája kegyessen
A Tehetős, s köz-haszonra törő kérelminek helyt ád.
Így az időt meg-győzi, s örökre ki-terjed az ország
Hol kormányt ember-szerető nép-attyai fognak.
Boldog örök! mellyet szánt a Tisza szőke vizével,
S termékeny hegyeit Bacchus meg-rakta gerézdel:
Ó bizonyára, ha vólt sok századok ólta királyod,
Akinek országunk méltán kötelezte-hitét-le:
Aki javát egyedűl népének mérte javához:
Aki alatt mezeidre az ég áldása ki-terjedt:
Boldog hazám! e nap szent légyen előtted örökké!
Űld emlékezetét, és értz táblára ki-mettzvén
A feledékenység zavarába merűlni ne engedd.
Álmodom é? vagy homályt von az Éj örömünknek egére? sat.