Horátz X. éneke a II. könyvből
szerző: Orczy Lőrinc
Licine! hajódat ne ereszd a mélyre,
Közel se vezessed a partnak szélére,
Ott a széltől hamar elragadtathatol,
Itt a kősziklától öszvezúzathatol.
Az arany középben vagyon a boldogság,
Jobban élünk ebben, gondos a méltóság,
A szalmás alházban találsz nyugodalmat,
De fényes udvarban lelsz csak aggodalmat.
Magas tölgyeket vér felhőkben rejtett tűz,
Ment attól alacsony völgyben terebély fűz,
Nagyra emelkedett fenyőt tör forgószél,
De attól hajlongó gyenge nádszál nem fél.
A jó s gonosz sorsra jól elkészült ember
Meg nem ijed, bátor habozzon a tenger.
Nem puffad a jóban, de bízik gonoszban,
Tudván, hogy sokáig nem marad egy nyomban.
Mert egy Isten adja a nyarat s a telet,
Szomorú dér után eljő a kikelet.
Szoros szerencsédben mutass bátor szívet,
Változó ügyedben el ne ejtsd kedvedet.
És vigyázz, ha igen jól folynak dolgaid,
S szerencse szelével telnek vitorláid:
Szedd öszve, ne engedd sebesen ragadni,
Könnyebb gyengén úszó hajót kormányozni.