Homlokomon fehér csillag

Homlokomon fehér csillag
szerző: Sárközi György

Tüskebokrokból csillagképek ága-bogává fényesültem,
Minden szenvedés arra volt jó, hogy önmagamból fölrepítsen.

Minden keserű szerelem alján lelkem parittyák feszítették,
Minden sírból föltámasztották hős vágyak tárt testem keresztjét.

Dicsőségesen, ágasbogasan, ezrek szivét körülindázva,
Haló napoknak avarából vergődök a halhatatlanságba!

Bennem bukó világok könnye szökken szakállas zuhataggá,
Bennem a jövendő kósza fénye tisztul kifeslő, ifjú nappá.

Minden kígyói fájdalomból sasok szárnya emelt föl engem,
Minden szenvedés arra volt jó, hogy alvó lelkem földerengjen.

Homlokomon fehér csillagok s borzongó dalok hajnalodnak
S a kivirágzó tüskebokrok léptem előtt földig hajolnak.