Herr
szerző: Kosztolányi Dezső
1
Nyugodtnak tetszett, de belül állandóan éber és ideges volt. Olyanféle izgalom lüktetett benne, mint az autóban, melyet már elindított a kocsis, de benzingőzei még csak apró robbanásokkal gyulladoznak, s minden pillanatban kész eliramodni, sebesen és könnyedén. Gyakran hallatott ilyen korgó hangot is. Herr farkaskutya volt.
2
Mindenki ismerte. Gazdáját nem ismerte mindenki. Megesett, hogy mikor végighaladt vele az utcán, a járókelők így szóltak: "Ez a Herr gazdája." Ő csak függeléke volt kutyájának. Ha összevetették a két élőlényt, a kis, köpcös öregurat, aki pápaszemet és keménykalapot viselt, s ezt a nyúlánk, előkelő állatot, mely mintegy acélból készült, el kellett ismerniök, hogy kettejük közül az arisztokrata: a kutya.
3
Elülső lábaival nyitogatta ki az ajtókat, s szobáról szobára járkált. Nem beszélte az emberek nyelvét, de értette minden hangját és rezzenését, minden neszt és jelet, már a megszülemlése másodpercében. Villámgyors tekintettel becsülte föl a helyzetet, s aszerint cselekedett. Cipőket, papucsokat hozott ki a harmadik-negyedik szobából, amelyiket kívánták. Bukfencezett, hengergőzött a szőnyegen. Ha megkérték, röhögött vidám fogaival, és sírt is, fájdalmasan nyíva. Egyszer repülőgépen is utazott.
4
Kölyökkora a célirányos nélkülözések, sanyargatások és lemondások sorozata volt. Csontjainak erősítésére meszet kapott és csukamájolajat, melyhez lassanként hozzászokott. A cukrot megvonták tőle, hogy el ne finnyásítsák. Zsíros koncok sohase kerültek táljára. Közben megszerette a gyümölcsöket. Almát is evett, szőlőt, dinnyét, hámozott dióbelet és mogyorót. Úgy készült jövőjére, mint egy nagy művész.
5
Életének legnevezetesebb eseménye az volt, mikor gazdája kivitte a kutyakiállításra, hogy részt vegyen a nemzetközi versenyen. Itt beiktatták, megmérték, számot kapott. Egymás után vették szemügyre a bizottság tagjai, állatorvosok, sportemberek, katonatisztek. Versenytársa, komoly, csak egyetlenegy akadt. Azt egy sápadt, magas, fekete ruhás hölgy pórázon vezette a bírálók elé, s nyugtalan mosollyal ajánlgatta, pártfogolta. A két kutya között kellett dönteni. Végül Herr kapta az első díjat, egy aranykupát.
6
A verseny után, egy őszi szürkületkor, az izgalmaktól elcsigázva, kimerülten aludt a nyitott verandán, kockás teveszőr takaróján. Pihent babérjain. Az elhagyatott utcán zajtalanul közeledett a sápadt, magas, fekete ruhás hölgy. Megállt a veranda előtt. Egy darabig tűnődve nézte őt. Aztán kivett kistáskájából egy forgópisztolyt, nem nagyobbat, mint egy ékszer, célzott és rásütötte.
7
Herr talpra ugrott, oly bátran és határozottan, mint egy fejedelem, aki ellen merényletet követtek el, s utoljára még szembe akar fordulni orvtámadójával. Fülét hegyezte, szemét kimeresztette. Látta, hogy valaki tovaoson a falak mellett, s eltűnik a sötétben. Csak ekkor érezte, hogy megsebesült. A golyó a mellébe fúródott. Meleg, bíbor vére lassan csordogált a kockás teveszőr takaróra. Szeme elhomályosult. Teste nehéz volt, mint az ólom. Elülső lábai megroggyantak.
8
Így, mintegy térden állva, félig a földre bukva, ezt gondolta:
"Meggyilkoltak. Végem van, végem. El kell pusztulnom.
A tökéletesség voltam, a szépség, a kiválóság. Nekem nem szabad megöregednem, csontokat rágcsálva és vakarózva, mint a többi kutyának, ki vaksin, hályogos szemmel, foghíjasan nyújtózik ki óljában, s megdöglik szopornyicában vagy aggkori végelgyöngülésben. A dicsőség volt az enyém. De azért még jó volna egy kicsit szaladgálni a szabad réteken, szagolgatni ezt a sok szagú világot, a cipőket és papucsokat, s csak egyszer, egyetlenegyszer zabálni, zsíros koncokat, pacalt, marhamájat, és cukrot ropogtatni, cukrot. Csakhogy már nem lehet."
9
A környék ebei, a kopók, a juhászkutyák, a patkányfogók, a korcsok és felemások, a kutyatársadalom munkás és hasznos tagjai, a pisztolydurranástól fölriasztva hangosan ugattak.