Helfi Ignác
szerző: Gárdonyi Géza
Mikor a sorompók lehullattak az ország határán a függetlenségi harc menekültjei előtt, Kossuth azt mondta Helfinek:
─ Mit tehetek önért? Amit tehetek, mindent megteszek. Kell pénz? Ami kevesem van, megosztom. Kell ajánló-levél? A legjobbat írom ön mellett valamelyik választókerülethez.
Helfi körülvakargatta a fejét és így felelt:
─ Kormányzó úr! Nekem nem kell se pénz, se ajánló-levél, hanem ha egy nagy szívességet akar velem tenni, adjon nekem valami ócska kabátot.
─ Ócska kabátot? ─ kérdezte Kossuth, mintha kételkednék a hallásában.
─ Igen, azt.
─ Minek önnek az én ócska kabátom?
─ Ha megmondom, nem adja ide a kormányzó úr.
─ Jól van, ─ felelt Kossuth.
Azzal lehozatott az inassal a padlásról egy rakás kabátot. Helfi kiválasztott azok közül egy zöld atillát és elbúcsúzott a kormányzótól.
Hogy mit csinált Helfi a zöld atillával, az köztudomású: magára vette és abban mondotta el Szent-Lőrincen a programmbeszédét:
─ Polgártársaim! ─ mondotta ─ Ez a zöld atilla, amely rajtam van, Kossuth dobogó szívét takarta, e zöld atilla tanuja volt az isaszegi csatának, tanuja volt a debreceni eskünek, és tanuja a száműzetésnek. E zöld atillára a külföldön a magyar dicsőség napja ragyogott és koszoruk borították.
A szent-Lőrinciek óriás lelkesedéssel megválasztották képviselőjüknek. Kossuthnak kedves embere maradt. Ő járt ki hozzá, hogy informálja a politikai alakulásokról és ő szerzett kiadót is műveinek. Hogy Kossuth nála nélkül is kapott volna kiadót, az bizonyos, csakhogy a formák, amikkel az efféle dolgok járnak, nehezebben juthattak volna kerethez. A Kossuthtal való állandó összeköttetése óriás tekintélyt szerzett neki. Valahányszor felszólalt, mindig tudták, hogy a Kossuth véleményének hatása alatt beszél.
Szóval, Helfi egész életén át a zöld atillában szerepelt.