Harmincnegyedik
szerző: Balassi Bálint

Ezt akkor szerzette, hogy az felesége idegenségét és hamisságát eszébe kezdte venni, kin elkeseredvén s jutván annak az szerelmesének igazsága eszébe, akit ok nélkül bolondul elhagyott volt feleségeért, úgy szerzette ezt

az „Már szinte az idő vala ki[nyílásban]” nótá[jára]


1 Méznél édesb szép szók, örvendetes csókok,
     Most emlékeztetnek elmúlt régi sok jók,
     Melyekbe ezután már soha nem jutok.

2 Titkos keservemben hull orcámrúl könyvem,
     Rólam mit prófétált, tölt mert mind fejemen,
     Aki keservesen válék el éntőlem.

3 Fájdalmam öregbül naponkint bűnemtűl,
     Mert mint gyümölcsiért diófát ág közül,
     Tőlem úgy elverém jovaért ok nélkül.

4 Kiért reám szállott Istentűl nagy átok,
     Betegség, kár, sok gond, szégyen, rút hír, szitok,
     S ha kiért vétkeztem, hozzám az is álnok.

5 De méltó vétkemért már holtig szenvednem,
     Mint gonosz oltvánnak, bűnem hasznát vennem,
     S más megette mérget nékem is megennem.

6 Mint halálra vált kór nem tűr orvosságot,
     Mert halál sürgeti, nem kedvel semmi jót,
     Én sem hallgathatok vigasztaló szép szót.

7 Vigasztalás, jó társ nem adhat víg kedvet,
     Bús fejem egyedül csak bujdosni szeret,
     Mert pokolnak tetszik ez világi élet.

8 Könyörgök Istennek csak ez két dologért:
     Szánjon meg immáron elsőben csak ezért,
     Kit soká szolgáltam híven szerelméért.

9 Nézzen vétkem mellett nagy szerelmemre is,
     Mégis mint szolgáltam, tudja ő maga is,
     Vétkemnek sok búját mint viseljem most is.

10 Ezt ha megnyerhetem, bár meghaljak ottan,
       Búmnak, mint hattyúnak, légyen vége vígan;
       Más kívánságom ez: idvözüljek oztán.