Harminc év múlva
szerző: Vajda János
Első változat
Mig a mesés homályos távol
Választa el minket egymástól,
Bár, mely felőled jött, a hír szele,
Öldöklő volt, mint Számum lehe:
Hogy megfertőzve a szűz, szent oáz,
Körülte rabló ellenség tanyáz.
S bár rejtve, hogy mind ez való, igaz,
Szivemnek csak enyhe ír volt a vigasz.
Hogy végtelen tér és örök idő
Csak egyszer alkotott bár olyat, minő
Te voltál s hasztalan repül tova
Hozzád hasonlót nem szül már soha
De csak nekem, csupán az én lelkemben
Voltál ilyen, és amit vesztettem
- Bár égető fájdalma óriás -
De azt nem nyerheté el senki más.
A végtelenben két átellenes
Irányban bolygó egyén
Száz üstökös és örökkévaló időben
Csak egyszer találkozhatik
Csak földi voltál bárki másnak
földi mint a többi
Ők nem
Most már mindennek vége
Tündérregénknek vége
Eltünt az árnyerdő éke, lomb virág
Lelkünkben az erdők sűrűje és a lomb
láttalak
fényalak
Hogy java nem lesz
De istenekké csak így válhatunk
mi ketten
De istenekké válhatnánk mi ketten
És egyesülnénk egy érzelemben.
De ezt meg te nem tudnád
De hasztalan - a földiség határa
virág
Nem bir el ennyi üdvöt
De meg volt írva, hogy teljék be az átok ott
Most már tudod
Nem járthatnak velünk már csábos képek
Mi láttára mered föl égnek a fa
Effélét a férfi képzel
Vázak vagyunk
Kényes valók
Második változat
Mig a mesés, homályos távol
Választa el soká egymástól,
Bár, mely felőled jött, a hír szele
Öldöklő volt mint Számum lehe,
Hogy megfertőzve a szűz szent oáz
Körülte rabló ellenség tanyáz...
S bár sejtve csak, hogy mind való igaz,
Szivemnek mégse volt elég vigasz:
Hogy végtelen tér és örök idő
Csak egyszer alkotott olyat, minő
Te voltál s hasztalan repül tova
Hozzád hasonlót nem szül már soha.
De csak nekem, csupán az én lelkemben
Voltál ilyen és amint én vesztettem
- Bár égető fájdalma óriás -
De azt nem nyerheté el senki más
Csak földi voltál bárki másnak földi
Szép martalék, esendő mint a többi
De nem egyetlen, nem egek szülötte
Mert engem ért az átok
Hogy én égbe látok
Én téged fényalak
Tündérnek, istennőnek láttalak
Kit csak imádni mertem
míg mások
Most hogy már újra színről színre látlak -
- Közöttünk megásott sírja ifjuságnak
Lehullt a fátyol mindkettőnk szeméről
Eltünt a köd az - ábrándok délibábja
Miben csalódott mindegyikünk jól látja
És irigyeljük azt amit egyedül elért a másik
Enyém a lesz tied a volt
mi valóbb
remény vagy ami volt
Mi nem kevés, de lehet
A reményt vagy ami végbement
Téged kiformált
Te meghóditottad a földet, én az eget
Te életet én csak nevet
Örök nevet a csillagok között -
Én jobb voltam az égbe jutok öröklétbe
Te meghaltál mert az ég helyett
A földet választottad
És mégis mindketten bánjuk sorsunkat
És mindegyikünk jobban szeretne a másikkal
Örökké mindig. Már is elválaszt bennünket - kezed
Összekötik szivünk
Enyém a soll tied a haben
Neked van emlékezeted
Nekem nincs az se, reményem sincs