Haiku fordítások

Haiku fordítások Japán költők, fordító: Kosztolányi Dezső

Arakida Moritake (1473-1549)

SZIROM

Virágszirom szállott lebegve
ott a fagallyról? Tévedés.
Egy tarka lepke.

 

Enomoto Kikaku (1661-1707)

KAKUK

Kakuk, miért ébresztettél föl engem?
Megöl a bánat.
Álmomban őt láttam, halott anyámat.


KOLDUS

Koldus, de én irigykedem reája.
Nincs semmije.
Ám az egész Föld s Ég az ő ruhája.

 

Fukuda Chiyo-ni (1703-1775)

HALOTT FIACSKÁM

Halott fiacskám merre költözött?
Mily égi réteken
kerget szitakötőt?


KÚTVÖDÖR

A kútvödört benőtte a szulák.
Színes harangja kedvesen zizeg...
Inkább a szomszédtól kérek vizet.


ÖZVEGYSÉG

Mióta meghalt az uram,
alkonyba, reggel,
a szunyoghálón csak a Semmi néz rám
üres szemekkel.

 

Gomei

LEPKÉK

Miért röpülnek mindig úgy a lepkék –
kérdezgeted tőlem. Hogy tudjam azt?
Talán keresik az eltűnt Tavaszt.

 

Hattori Ransetsu (1653-1707)

LEVÉL

Száraz levél
libben a sírkőre száll
és ott nyugtot talál.

 

Hójó Dansui (1663-1711)

MADÁRIJESZTŐ

Még a ruháját is kölcsönbe kapja,
de a császárnak sem köszön
rozzant, kevély kalapja.

 

Horiguchi Niko (19-20. sz.)
[Horiguchi Daigaku, 1892-1981]

PARÁZS

Az alkony-égen vad, vörös ködök.
Most a szökőkút parazsat köpött.


ÉLET

Ki élhet e világon,
hol annyi a ború?
Az élhet e világon,
ki egyre szomorú.


NYAKÉK

Szeretnék venni egy nyakéket.
Felfűzni mind a könnyeim
a átnyújtani tenéked.


ÁLMODÓ

Vén lélek lakja ifjú testem.
Mit sem teszek, kétségbe estem.
Csak álmodom, tűnődve, resten.

 

Ihara Saikaku (1641-1693)

TAVASZ

Levetem tavaszi ruhám.
A szép Tavasz
ládám ölébe csillog ezután.

 

Ismeretlen költők

VÁNDOR

Most a tücsök ciripel.
Jaj, az én hazám. Magányos arcomat
a puszta földre rejtettem itt el.


BARÁT

Elvágtat a felleg,
eltűn a barát is,
csak arca marad meg.


VEREBEK

Verebek,
árvák ti is, hadd játszadozzam
veletek.


HAB

A vizen a tajték
nem jut a partig.
Eltűnik. Én is,
semmise tart itt...

 

Itó Fugyoku (18. sz.)

HAMUTÁLCA

A holdvilágos táj oly isteni,
hogy nem merem
hamutálcámat sem kiönteni.

 

Kagami Shikó (1664-1731)

SZÍN

Ha a hangjára volna szín,
mi volna a Tavasz színe?
Karmazsin.


LÁNGÉSZ

Tudod, milyen a lángész?
Mint télidőben
a tébolyult hold, mely bandzsán reánk néz.

 

Kakó (18. sz.)

LEGYEZŐÁRUS

Szellős, hűsítő legyezőket árul,
izzad szegény,
pedig egész orkán fúj a nyakárul.

 

Kamijima Onitsura (1661-1738)

CSALOGÁNY

Gyöngyös dalát hogy eldalolta már,
mi ő?
Kis, zöld madár.


INTELEM

Nem senki az, meg is bízhatsz te abba,
ki elvirult
s úgy áll a Földön, mint virágtalan fa.


ÜNNEP

Virágban a cseresnyefák.
Mindenki izzó, víg selyembe pompáz
s benn a ruhákba ott zörög a csontváz.

 

Kaya Shirao (1738-1791)

HOLLÓFÉSZEK

A csúnya hollók –
ők is a fészküket készítgetik,
mert a szülői szívek mind hasonlók!

 

Kei Kiitsu (1695-1762)

GYÉMÁNT

Gyémánt van-e szebb, van szebb nála még,
mint nyáron
a jég?

 

Kitamura Kigin (1624-1705)

SZERELEM

Szívembe forró vágy remeg föl.
Kérdezte, mért fogytam le így?
Zokogva mondtam: „A melegtől”.

 

Kiyoku Sanjin (18-19. sz.)

GÚNYVERS

„Áldott”, iratta férje sírkövére
s a porbasujtott özvegy mindig ott van,
szavát betartva – áldott állapotban.

 

Kiyoshi [Takahama Kjósi]

KÍGYÓ

Eltűnt a kígyó, útnak is erednék,
de ott a fűben a szeme
reám mered még.

 

Kobayashi Issza (1763-1828)

BÉKA

Kis, árva béka, mért riadsz te vissza?
Ne félj, ne félj.
Ismerj meg engem. Itt barátod: Issa.


EGY MILLIOMOSHOZ

Tudod, mi énnekem a pénz,
arany-, ezüst-, kincs-garmada?
Mint bambuszon a hajnal harmata.


A DALNOK

Mindig egyformán énekel
a kis fülemüle.
Nem nézi, hogy a lomb alatt
kegyelmes úr ül-e?


LÉGY

Ne üsd agyon a kis legyet.
Nézd, tördeli kezét.
Úgy kér kegyet.

 

Konishi Raizan (1653-1716)

APÁCA

Mily bús kép! Az őszi réten
apáca áll s körötte rovarok
zúgnak setéten.

 

Kubota Utsubo (1877-?)

VALÓSÁG

Ha földre hull s hever az utak árkán,
látod, papír és lelke sem volt:
csak sárkány.

 

Masaoka Shiki (1866-1902)

ELLENTÉT

Mi fönség.
A kert fehér fagyalján
piros gyümölcs ég.


REKKENŐ ÉJSZAKA

A nyári éj oly kábító.
Álmatlanul virraszt benn a kalitban
szegény rigó.


FEHÉR PILLANGÓ

Fehér pillangó szállt a
gyöngyvirágra
s én szinte félek:
nem lélek?


UTOLSÓ DAL

Figyelj csak a tücsök dalára,
ha hangosan csattog az őszi éjben,
azt sírja, hogy majd meghal nemsokára.


TAVASZI ÉJSZAKA

Tavaszi láz.
Egy ember az utcán ballag magában
és fuvoláz.


HAJNALPÍR

A hajnali égen tündéri pír van.
De lásd, kilobbant,
míg róla ezt a kurta verset írtam.


APÁM

Tücskök daloltak este, mint a költők,
mindenki érti éneklésüket.
De – jaj – az én apám agg és süket.

 

Matsumura Gekkei (1742-1811)

CSALOGÁNYDAL

Estente hallani
és éneke
mégis oly édes, friss és hajnali.

 

Matsuo Basó (1644-1694)

HÓ

Nézd, a fehér hó mint ragyog.
Ki hát a hóba. Hadd imádom,
hadd nézem, amíg megfagyok.


TELEHOLD

Ó, telehold – ha volna egy nyele,
ő lenne az én legyezőm
és én legyezném arcomat vele.


ÚTON

Kietlen elhagyott vidék.
És itt, hol a madár se jár,
bealkonyul az őszi ég.


EMLÉKEZÉS

Mikor virágos minden út
s fehérek a cseresznyefák,
minden, mi volt, eszembe jut.


JER, KISFIAM

Jer, kisfiam, mesélni kezdek.
A dinnyeföld tarkán virágzik.
Akarsz-e egy gerezdet?


CSÖND

Nyugalmas, csöndes est...
csupán a tücskök vad zenéje harsog,
hogy szirteket repeszt.


BABONÁS HOLDFÉNY

A holdsugár, mint az ezüsteső dült
s én hajnalig járkáltam künn a tónál,
akár egy őrült.


TEJÚT

Hogy zúg a tó.
De fönn az égen az arany Tejútnak
nyugodt, nagy íve látható.


HAVAS TÁJ

Hóförgeteg...
Ott a sürűben, a kis házikóban
él egy magányos agg s beteg.


IDILL

A tűzhelyen parázs dereng.
Fönn a fehér falon a vándor
árnyéka leng.


VAJÁKOLÁS

A hold ma éjjel izzón tündökölt.
Fehér cseresznyéskert lett a tüzében
a bús pamutfaföld!


JÁTÉK

Piros szitakötő!
Szakitsd le szárnyát s itt egy új titok:
aranypirosítód!

 Aranypirosítód!
Mi lesz belőle, ha szárnyat köt ő?
Piros szitakötő!


TAVASZI KÉPECSKE

Virágzanak a szilvafák.
A Nap aranypalástban
a hegy ormára hág.


BOLDOG FOLYÓ

Táncolva száguld, a hulláma csattog.
A Nyár, az izzó, édes, buja Nyár
rá csókokat dob.


VIHAR A PUSZTÁN

Vihar zörömböl szakadatlan.
Fél a szívem benn s künn is így remeg most
a vadkan.


MAGÁNY

Jó volna innen messze futni
és élni oly magányosan,
akár te, elhagyott kakukfi.


ŐSZI EST

A száraz ágon komoran időz
egy óriás, fekete holló.
Megjött az ősz.


TÉL

Bús, téli fészek.
Várj, majd kizöldülsz s fölvernek dalukkal
a víg zenészek.


OLAJ

Ma éjjel a lámpámba, jaj,
nem volt olaj.
De ablakomba akkor behajolt a Hold.


LÉGY

Veréb barátom, kérnék egy kegyet.
Ne kapd be a virágra röppenő
bús, kis legyet.


TÓ

Öreg halastó szendereg a langyos
magányba némán... Most beléje cuppan
loccsanva egy loncsos varangyos.


HARMAT

Ó harmat, én aranyosom.
Várj, míg nyomorú életem
tűnő vizedbe megmosom.


BOGÁNCS

Kiváncsi bogáncs rég vigyázza már,
hogy jön és hogy megy az utas;
és lelegeli egy szamár.


AGASTYÁN

Fehérhaju, bús aggastyán mereng a
családja sirján. Háza puszta most.
Jaj, bong a donga és leng a gerenda.


PRÜCSÖK

Ó kis prücsök, beh vídám a dalod.
Ki sejti, hogy majd nemsokára
halott leszel te is, halott?


CSATATÉR

Vén harcmezőn Tavasz gyújt sugarat.
Százhúszezer harcosnak életéből,
mint egy futó álomból ez maradt.


NYOMORÚSÁG

Az évtől elbúcsúztam.
De kalapom a régi nyári-szalma
s lábam botolva csusszan
a téli sárba, rossz gyökérpapucsban.


VÁLÁS

Az illatos pünkösdirózsa kelyhét
habozva hagyja el a méh,
a részeg és a boldog, esti vendég.


TÜCSÖK

Dalolva halt meg. Mit hagyott itt?
Egy aszu, vézna tetemet,
mit a futó por betemet.


SZEGÉNYSÉG

Jöjj el barátom, bár kopott tanyám van,
de nálam
a szunyogok is oly kicsik,
hogy az embert alig csipik.


VADKACSÁK

Az éj borult az óceánra távol.
Most vadkacsák halk hangja rí fehéren
és a sötét derengve fölvilágol.


A JÓLTEVŐ

Ha a mezőn az éjfél fagya metsző,
kabátja szárával takargat,
egy jószivű madárijesztő.


MAGASAN

A szirttetőn haladtunk
s a fellegekbe szárnyaló pacsirta
dalolt alattunk.


VARJÚ

A csúnya varjú –
mily szép is, így reggel,
ha hóvihar fú.


REMETE

Áll a kemény tölgy és semmit se lát.
Meg is veti
a csillogó cseresznyefát.


MAJOM

Zúg a hideg zápor. Te meg se látod.
De a majom bőg.
Szegény, szeretne egy esőkabátot.


SZENTJÁNOSBOGÁR

Szegényke, nappal mily kopár.
Csak egy fakó,
pirosnyakú bogár.


UTOLSÓ HAIKU

A vándorúttól fáradtan, betelten
kopár mezőkön, zörgő avaron
kószál a lelkem...

 

Moshi (19-20. sz.)

AZ EMBERÉLET

Az emberélet gyönge dráma.
Csak egyszer adják.
Nincs több előadása.

 

Naitó Jósó (1661-1704)

EZÜST

A téli holdvilág fakó
ezüstje hull ezüst hajamra –
olyan hideg, akár a hó.


BAGOLY

Úgy lángol a hold most, hogy egy bagoly
káprázva az eresz alá bújt
s ott silbakol.


VADKACSA

A mély vizekből úgy bukik elő
a vadkacsa,
mint egy csodákat látó bölcselő.

 

Nakajima Toshi (1884-?)

ELLETÉT

A tájat édes, szűz hó este meg.
„Csak üzleti ügyben keressenek”.

 

Nakauchi Chóji (1875-1937)

Ó-ÉV

Elillan az év, nincs nyugsága nálam.
Utána nézek,
két tenyerembe hajtva állam.

 

Natsume Sóseki (1867-1916)

ÚJ CSELÉDÜNK

Az új cseléd szólt: „Rózsa a nevem”
s egyszerre elborzadt a lelkünk,
mert hátrafordult és a púpja feltűnt.

 

Ochi Etsujin (17-18. sz.)

TÁJKÉPECSKE

Az éjszakán holdfény zizeg.
Vén templom alján, a hegyen
hántolják a rizset.


TANÁCS

Vigyázva hajtsd most a lovat.
A tomporára a tavaszi hold ír
szép rajzokat.


SZERETET

Elmúlt megint egy év. Élek magam.
Kerülöm az apám, anyám,
hogy meg ne lássa koraősz hajam.

 

Óemaru (1722-1805)

PILLE'

Jaj, mily csodás is volna, hogyha egyszer
a hópihék közt a fehér idillbe
repülne egy fehér, parányi pille.

 

Ono Bushi (1888-?)

MACSKA, NAPRAFORGÓVAL

Kölykét viszi a macska, morgó
szájába. S mint a tigris,
körös-körül lángol a napraforgó.

 

Óshima Ryóta (1718?-1787)

FENYŐ

Fönn jár a Hold.
Most hág az ég fennkölt ormára Ő.
Jaj, bérctetőn mért nem vagyok fenyő?

 

Otsuji

HANGOM

Télen, mikor magam ülök
s hallom tulajdon hangomat,
megrémülök.


ŐSZ

Késői ősz. Szines lepelt szőtt.
Nézd, fölruházta
a meztelen madárijesztőt.

 

Rokkochu

PIROS KÖTÉNY

Tavaszi szél viháncol és a
teaházból piros köténnyel int ki
a gésa.

 

Ryuga

ORVOS

Újévkor így szólott az orvos,
míg rázogatta jobbomat:
„Remélem, az idén is támogat.”

 

Ryushiu [Rjúszui]

KISGYERMEK

Eltévedt kisgyermek. Nézd az árvát.
Sír-sírdogál.
És közbe fog egy szentjánosbogárkát.

 

Saitó Yakushi (1850-1908)

A VÍG CSAVARGÓ

Milyen hideg a hó, mert nincs velem
a víg csavargó:
a Szerelem.

 

Seidi [Szeibi]

UDVARIASSÁG

Kunyhóm előtt gubbasztok tétován.
A teleholdnak adtam át ma éjjel
vendégszobám.

 

Seien

PACSIRTA

Zeng a pacsirta szédítő magasba,
s trilláival
a fellegek boltját is átlyukasztja.

 

Shida Yaha (1663-1740)

PRÓZA

Fülemüle!
„Tessék kalácsot, friss kalácsot!”,
kiáltja egy hülye.


ZÁRT LEVELEK

Az ibolyák lármázva kéklenek,
hiába áll a zárt telek felett:
„Tilos a bemenet!”

 

Shinpei

ARCOK

Nézz az arcokba mélyen.
Mindegyiken ott sír a vágy: –
hogy mindörökre éljen.

 

Sokiju ni [Jagi Sokjú-ni]

IBOLYÁK

Házam leégett.
De romjain az ibolyák kinyíltak.
Ők hoztak édes, áldott üdeséget.

 

Suganuma Kyokusui (17. sz. második fele)

HARSÁNY ÉJ

Hideg az éj. Mi zúg olyan vadul:
A vízesés.
Harsogva a nagy Óceánba hull.

 

Tachibana Hokushi (17. sz. második fele)

TŰZVÉSZ UTÁN

Házam leégett.
Lehulltak a virágok is.
Így ér mindenki véget.



Tama

PAPÍRSÁRKÁNY

Bezárva itt a Császárt kell szeretnem
s szól a zene.
Papírsárkány, emelj hátadra engem.

 

Tan Taigi (1709-1771)

RABMADÁR

Rab fülemüle, csattog boldogan,
harsány dalában olvad el a titka,
a rács, a rabság, a kalitka.

 

Yamaguchi Sodó (1641-1716)

KETTECSKÉN

Az aratási hold tündér-sütésén
megyünk haza,
két régi cimbora: az Árnyam és Én.

 

Yasuhara Teishitsu (1610-1673)

HOLD

Ringatja a teltholdat a derűs ég:
hideg, tömör és fényes gömbölyűség.

 

Yosa Buszon (1716-1783)

PRÓZA

Fülemüle!
Itt két pofára habzsol egy család,
hogy szétáll a füle.


MÚLT

Mult.
Lassú napok begyüjtött gabonarendje,
mely egy pajtába hullt...


PATAK

Mikor májusban az eső szakad,
milyen szilaj,
önérzetes a legkisebb patak.


TANYAI KÉPECSKE

Egy kis majorba, messze valahol
virágban állnak a barackfák.
A házalóra mérges eb csahol.


ŐSZI ÉJ

Az őszi éjbe – mily bolond dolog –
akármit is tegyek,
apámra és anyámra gondolok.


HARANG

Templomi harang bronzán libegve
alszik
egy csöpnyi lepke.


VAKEMBER

Ma oly csudásan tündököl a hold.
Egy vak nekem jött
s ő is kacagott, hogy belém botolt.


SÁRGA ŐSZIRÓZSA

Lámpám tüzétül
a sárga őszirózsa
nézd, elfehérül.


ESŐ

Nézd, a csepergő
esőbe sétál
egy háncs-kabát meg egy esernyő.


RABLÓVEZÉR

Úgy ég a hold, hogy minden szív megolvad.
Még a rablóvezér is
versben dalolja meg a holdat.


FÉSŰ

Hálószobámban, a sötétben
a rémület jéggé fagyasztott:
holt feleségem fésűjére léptem.