Haiku fordítások
Japán költők, fordító: Kosztolányi Dezső
Arakida Moritake (1473-1549)
SZIROM
Virágszirom szállott lebegve
ott a fagallyról? Tévedés.
Egy tarka lepke.
Enomoto Kikaku (1661-1707)
KAKUK
Kakuk, miért ébresztettél föl engem?
Megöl a bánat.
Álmomban őt láttam, halott anyámat.
KOLDUS
Koldus, de én irigykedem reája.
Nincs semmije.
Ám az egész Föld s Ég az ő ruhája.
Fukuda Chiyo-ni (1703-1775)
HALOTT FIACSKÁM
Halott fiacskám merre költözött?
Mily égi réteken
kerget szitakötőt?
KÚTVÖDÖR
A kútvödört benőtte a szulák.
Színes harangja kedvesen zizeg...
Inkább a szomszédtól kérek vizet.
ÖZVEGYSÉG
Mióta meghalt az uram,
alkonyba, reggel,
a szunyoghálón csak a Semmi néz rám
üres szemekkel.
Gomei
LEPKÉK
Miért röpülnek mindig úgy a lepkék –
kérdezgeted tőlem. Hogy tudjam azt?
Talán keresik az eltűnt Tavaszt.
Hattori Ransetsu (1653-1707)
LEVÉL
Száraz levél
libben a sírkőre száll
és ott nyugtot talál.
Hójó Dansui (1663-1711)
MADÁRIJESZTŐ
Még a ruháját is kölcsönbe kapja,
de a császárnak sem köszön
rozzant, kevély kalapja.
Horiguchi Niko (19-20. sz.)
[Horiguchi Daigaku, 1892-1981]
PARÁZS
Az alkony-égen vad, vörös ködök.
Most a szökőkút parazsat köpött.
ÉLET
Ki élhet e világon,
hol annyi a ború?
Az élhet e világon,
ki egyre szomorú.
NYAKÉK
Szeretnék venni egy nyakéket.
Felfűzni mind a könnyeim
a átnyújtani tenéked.
ÁLMODÓ
Vén lélek lakja ifjú testem.
Mit sem teszek, kétségbe estem.
Csak álmodom, tűnődve, resten.
Ihara Saikaku (1641-1693)
TAVASZ
Levetem tavaszi ruhám.
A szép Tavasz
ládám ölébe csillog ezután.
Ismeretlen költők
VÁNDOR
Most a tücsök ciripel.
Jaj, az én hazám. Magányos arcomat
a puszta földre rejtettem itt el.
BARÁT
Elvágtat a felleg,
eltűn a barát is,
csak arca marad meg.
VEREBEK
Verebek,
árvák ti is, hadd játszadozzam
veletek.
HAB
A vizen a tajték
nem jut a partig.
Eltűnik. Én is,
semmise tart itt...
Itó Fugyoku (18. sz.)
HAMUTÁLCA
A holdvilágos táj oly isteni,
hogy nem merem
hamutálcámat sem kiönteni.
Kagami Shikó (1664-1731)
SZÍN
Ha a hangjára volna szín,
mi volna a Tavasz színe?
Karmazsin.
LÁNGÉSZ
Tudod, milyen a lángész?
Mint télidőben
a tébolyult hold, mely bandzsán reánk néz.
Kakó (18. sz.)
LEGYEZŐÁRUS
Szellős, hűsítő legyezőket árul,
izzad szegény,
pedig egész orkán fúj a nyakárul.
Kamijima Onitsura (1661-1738)
CSALOGÁNY
Gyöngyös dalát hogy eldalolta már,
mi ő?
Kis, zöld madár.
INTELEM
Nem senki az, meg is bízhatsz te abba,
ki elvirult
s úgy áll a Földön, mint virágtalan fa.
ÜNNEP
Virágban a cseresnyefák.
Mindenki izzó, víg selyembe pompáz
s benn a ruhákba ott zörög a csontváz.
Kaya Shirao (1738-1791)
HOLLÓFÉSZEK
A csúnya hollók –
ők is a fészküket készítgetik,
mert a szülői szívek mind hasonlók!
Kei Kiitsu (1695-1762)
GYÉMÁNT
Gyémánt van-e szebb, van szebb nála még,
mint nyáron
a jég?
Kitamura Kigin (1624-1705)
SZERELEM
Szívembe forró vágy remeg föl.
Kérdezte, mért fogytam le így?
Zokogva mondtam: „A melegtől”.
Kiyoku Sanjin (18-19. sz.)
GÚNYVERS
„Áldott”, iratta férje sírkövére
s a porbasujtott özvegy mindig ott van,
szavát betartva – áldott állapotban.
Kiyoshi [Takahama Kjósi]
KÍGYÓ
Eltűnt a kígyó, útnak is erednék,
de ott a fűben a szeme
reám mered még.
Kobayashi Issza (1763-1828)
BÉKA
Kis, árva béka, mért riadsz te vissza?
Ne félj, ne félj.
Ismerj meg engem. Itt barátod: Issa.
EGY MILLIOMOSHOZ
Tudod, mi énnekem a pénz,
arany-, ezüst-, kincs-garmada?
Mint bambuszon a hajnal harmata.
A DALNOK
Mindig egyformán énekel
a kis fülemüle.
Nem nézi, hogy a lomb alatt
kegyelmes úr ül-e?
LÉGY
Ne üsd agyon a kis legyet.
Nézd, tördeli kezét.
Úgy kér kegyet.
Konishi Raizan (1653-1716)
APÁCA
Mily bús kép! Az őszi réten
apáca áll s körötte rovarok
zúgnak setéten.
Kubota Utsubo (1877-?)
VALÓSÁG
Ha földre hull s hever az utak árkán,
látod, papír és lelke sem volt:
csak sárkány.
Masaoka Shiki (1866-1902)
ELLENTÉT
Mi fönség.
A kert fehér fagyalján
piros gyümölcs ég.
REKKENŐ ÉJSZAKA
A nyári éj oly kábító.
Álmatlanul virraszt benn a kalitban
szegény rigó.
FEHÉR PILLANGÓ
Fehér pillangó szállt a
gyöngyvirágra
s én szinte félek:
nem lélek?
UTOLSÓ DAL
Figyelj csak a tücsök dalára,
ha hangosan csattog az őszi éjben,
azt sírja, hogy majd meghal nemsokára.
TAVASZI ÉJSZAKA
Tavaszi láz.
Egy ember az utcán ballag magában
és fuvoláz.
HAJNALPÍR
A hajnali égen tündéri pír van.
De lásd, kilobbant,
míg róla ezt a kurta verset írtam.
APÁM
Tücskök daloltak este, mint a költők,
mindenki érti éneklésüket.
De – jaj – az én apám agg és süket.
Matsumura Gekkei (1742-1811)
CSALOGÁNYDAL
Estente hallani
és éneke
mégis oly édes, friss és hajnali.
Matsuo Basó (1644-1694)
HÓ
Nézd, a fehér hó mint ragyog.
Ki hát a hóba. Hadd imádom,
hadd nézem, amíg megfagyok.
TELEHOLD
Ó, telehold – ha volna egy nyele,
ő lenne az én legyezőm
és én legyezném arcomat vele.
ÚTON
Kietlen elhagyott vidék.
És itt, hol a madár se jár,
bealkonyul az őszi ég.
EMLÉKEZÉS
Mikor virágos minden út
s fehérek a cseresznyefák,
minden, mi volt, eszembe jut.
JER, KISFIAM
Jer, kisfiam, mesélni kezdek.
A dinnyeföld tarkán virágzik.
Akarsz-e egy gerezdet?
CSÖND
Nyugalmas, csöndes est...
csupán a tücskök vad zenéje harsog,
hogy szirteket repeszt.
BABONÁS HOLDFÉNY
A holdsugár, mint az ezüsteső dült
s én hajnalig járkáltam künn a tónál,
akár egy őrült.
TEJÚT
Hogy zúg a tó.
De fönn az égen az arany Tejútnak
nyugodt, nagy íve látható.
HAVAS TÁJ
Hóförgeteg...
Ott a sürűben, a kis házikóban
él egy magányos agg s beteg.
IDILL
A tűzhelyen parázs dereng.
Fönn a fehér falon a vándor
árnyéka leng.
VAJÁKOLÁS
A hold ma éjjel izzón tündökölt.
Fehér cseresznyéskert lett a tüzében
a bús pamutfaföld!
JÁTÉK
Piros szitakötő!
Szakitsd le szárnyát s itt egy új titok:
aranypirosítód!
Aranypirosítód!
Mi lesz belőle, ha szárnyat köt ő?
Piros szitakötő!
TAVASZI KÉPECSKE
Virágzanak a szilvafák.
A Nap aranypalástban
a hegy ormára hág.
BOLDOG FOLYÓ
Táncolva száguld, a hulláma csattog.
A Nyár, az izzó, édes, buja Nyár
rá csókokat dob.
VIHAR A PUSZTÁN
Vihar zörömböl szakadatlan.
Fél a szívem benn s künn is így remeg most
a vadkan.
MAGÁNY
Jó volna innen messze futni
és élni oly magányosan,
akár te, elhagyott kakukfi.
ŐSZI EST
A száraz ágon komoran időz
egy óriás, fekete holló.
Megjött az ősz.
TÉL
Bús, téli fészek.
Várj, majd kizöldülsz s fölvernek dalukkal
a víg zenészek.
OLAJ
Ma éjjel a lámpámba, jaj,
nem volt olaj.
De ablakomba akkor behajolt a Hold.
LÉGY
Veréb barátom, kérnék egy kegyet.
Ne kapd be a virágra röppenő
bús, kis legyet.
TÓ
Öreg halastó szendereg a langyos
magányba némán... Most beléje cuppan
loccsanva egy loncsos varangyos.
HARMAT
Ó harmat, én aranyosom.
Várj, míg nyomorú életem
tűnő vizedbe megmosom.
BOGÁNCS
Kiváncsi bogáncs rég vigyázza már,
hogy jön és hogy megy az utas;
és lelegeli egy szamár.
AGASTYÁN
Fehérhaju, bús aggastyán mereng a
családja sirján. Háza puszta most.
Jaj, bong a donga és leng a gerenda.
PRÜCSÖK
Ó kis prücsök, beh vídám a dalod.
Ki sejti, hogy majd nemsokára
halott leszel te is, halott?
CSATATÉR
Vén harcmezőn Tavasz gyújt sugarat.
Százhúszezer harcosnak életéből,
mint egy futó álomból ez maradt.
NYOMORÚSÁG
Az évtől elbúcsúztam.
De kalapom a régi nyári-szalma
s lábam botolva csusszan
a téli sárba, rossz gyökérpapucsban.
VÁLÁS
Az illatos pünkösdirózsa kelyhét
habozva hagyja el a méh,
a részeg és a boldog, esti vendég.
TÜCSÖK
Dalolva halt meg. Mit hagyott itt?
Egy aszu, vézna tetemet,
mit a futó por betemet.
SZEGÉNYSÉG
Jöjj el barátom, bár kopott tanyám van,
de nálam
a szunyogok is oly kicsik,
hogy az embert alig csipik.
VADKACSÁK
Az éj borult az óceánra távol.
Most vadkacsák halk hangja rí fehéren
és a sötét derengve fölvilágol.
A JÓLTEVŐ
Ha a mezőn az éjfél fagya metsző,
kabátja szárával takargat,
egy jószivű madárijesztő.
MAGASAN
A szirttetőn haladtunk
s a fellegekbe szárnyaló pacsirta
dalolt alattunk.
VARJÚ
A csúnya varjú –
mily szép is, így reggel,
ha hóvihar fú.
REMETE
Áll a kemény tölgy és semmit se lát.
Meg is veti
a csillogó cseresznyefát.
MAJOM
Zúg a hideg zápor. Te meg se látod.
De a majom bőg.
Szegény, szeretne egy esőkabátot.
SZENTJÁNOSBOGÁR
Szegényke, nappal mily kopár.
Csak egy fakó,
pirosnyakú bogár.
UTOLSÓ HAIKU
A vándorúttól fáradtan, betelten
kopár mezőkön, zörgő avaron
kószál a lelkem...
Moshi (19-20. sz.)
AZ EMBERÉLET
Az emberélet gyönge dráma.
Csak egyszer adják.
Nincs több előadása.
Naitó Jósó (1661-1704)
EZÜST
A téli holdvilág fakó
ezüstje hull ezüst hajamra –
olyan hideg, akár a hó.
BAGOLY
Úgy lángol a hold most, hogy egy bagoly
káprázva az eresz alá bújt
s ott silbakol.
VADKACSA
A mély vizekből úgy bukik elő
a vadkacsa,
mint egy csodákat látó bölcselő.
Nakajima Toshi (1884-?)
ELLETÉT
A tájat édes, szűz hó este meg.
„Csak üzleti ügyben keressenek”.
Nakauchi Chóji (1875-1937)
Ó-ÉV
Elillan az év, nincs nyugsága nálam.
Utána nézek,
két tenyerembe hajtva állam.
Natsume Sóseki (1867-1916)
ÚJ CSELÉDÜNK
Az új cseléd szólt: „Rózsa a nevem”
s egyszerre elborzadt a lelkünk,
mert hátrafordult és a púpja feltűnt.
Ochi Etsujin (17-18. sz.)
TÁJKÉPECSKE
Az éjszakán holdfény zizeg.
Vén templom alján, a hegyen
hántolják a rizset.
TANÁCS
Vigyázva hajtsd most a lovat.
A tomporára a tavaszi hold ír
szép rajzokat.
SZERETET
Elmúlt megint egy év. Élek magam.
Kerülöm az apám, anyám,
hogy meg ne lássa koraősz hajam.
Óemaru (1722-1805)
PILLE'
Jaj, mily csodás is volna, hogyha egyszer
a hópihék közt a fehér idillbe
repülne egy fehér, parányi pille.
Ono Bushi (1888-?)
MACSKA, NAPRAFORGÓVAL
Kölykét viszi a macska, morgó
szájába. S mint a tigris,
körös-körül lángol a napraforgó.
Óshima Ryóta (1718?-1787)
FENYŐ
Fönn jár a Hold.
Most hág az ég fennkölt ormára Ő.
Jaj, bérctetőn mért nem vagyok fenyő?
Otsuji
HANGOM
Télen, mikor magam ülök
s hallom tulajdon hangomat,
megrémülök.
ŐSZ
Késői ősz. Szines lepelt szőtt.
Nézd, fölruházta
a meztelen madárijesztőt.
Rokkochu
PIROS KÖTÉNY
Tavaszi szél viháncol és a
teaházból piros köténnyel int ki
a gésa.
Ryuga
ORVOS
Újévkor így szólott az orvos,
míg rázogatta jobbomat:
„Remélem, az idén is támogat.”
Ryushiu [Rjúszui]
KISGYERMEK
Eltévedt kisgyermek. Nézd az árvát.
Sír-sírdogál.
És közbe fog egy szentjánosbogárkát.
Saitó Yakushi (1850-1908)
A VÍG CSAVARGÓ
Milyen hideg a hó, mert nincs velem
a víg csavargó:
a Szerelem.
Seidi [Szeibi]
UDVARIASSÁG
Kunyhóm előtt gubbasztok tétován.
A teleholdnak adtam át ma éjjel
vendégszobám.
Seien
PACSIRTA
Zeng a pacsirta szédítő magasba,
s trilláival
a fellegek boltját is átlyukasztja.
Shida Yaha (1663-1740)
PRÓZA
Fülemüle!
„Tessék kalácsot, friss kalácsot!”,
kiáltja egy hülye.
ZÁRT LEVELEK
Az ibolyák lármázva kéklenek,
hiába áll a zárt telek felett:
„Tilos a bemenet!”
Shinpei
ARCOK
Nézz az arcokba mélyen.
Mindegyiken ott sír a vágy: –
hogy mindörökre éljen.
Sokiju ni [Jagi Sokjú-ni]
IBOLYÁK
Házam leégett.
De romjain az ibolyák kinyíltak.
Ők hoztak édes, áldott üdeséget.
Suganuma Kyokusui (17. sz. második fele)
HARSÁNY ÉJ
Hideg az éj. Mi zúg olyan vadul:
A vízesés.
Harsogva a nagy Óceánba hull.
Tachibana Hokushi (17. sz. második fele)
TŰZVÉSZ UTÁN
Házam leégett.
Lehulltak a virágok is.
Így ér mindenki véget.
Tama
PAPÍRSÁRKÁNY
Bezárva itt a Császárt kell szeretnem
s szól a zene.
Papírsárkány, emelj hátadra engem.
Tan Taigi (1709-1771)
RABMADÁR
Rab fülemüle, csattog boldogan,
harsány dalában olvad el a titka,
a rács, a rabság, a kalitka.
Yamaguchi Sodó (1641-1716)
KETTECSKÉN
Az aratási hold tündér-sütésén
megyünk haza,
két régi cimbora: az Árnyam és Én.
Yasuhara Teishitsu (1610-1673)
HOLD
Ringatja a teltholdat a derűs ég:
hideg, tömör és fényes gömbölyűség.
Yosa Buszon (1716-1783)
PRÓZA
Fülemüle!
Itt két pofára habzsol egy család,
hogy szétáll a füle.
MÚLT
Mult.
Lassú napok begyüjtött gabonarendje,
mely egy pajtába hullt...
PATAK
Mikor májusban az eső szakad,
milyen szilaj,
önérzetes a legkisebb patak.
TANYAI KÉPECSKE
Egy kis majorba, messze valahol
virágban állnak a barackfák.
A házalóra mérges eb csahol.
ŐSZI ÉJ
Az őszi éjbe – mily bolond dolog –
akármit is tegyek,
apámra és anyámra gondolok.
HARANG
Templomi harang bronzán libegve
alszik
egy csöpnyi lepke.
VAKEMBER
Ma oly csudásan tündököl a hold.
Egy vak nekem jött
s ő is kacagott, hogy belém botolt.
SÁRGA ŐSZIRÓZSA
Lámpám tüzétül
a sárga őszirózsa
nézd, elfehérül.
ESŐ
Nézd, a csepergő
esőbe sétál
egy háncs-kabát meg egy esernyő.
RABLÓVEZÉR
Úgy ég a hold, hogy minden szív megolvad.
Még a rablóvezér is
versben dalolja meg a holdat.
FÉSŰ
Hálószobámban, a sötétben
a rémület jéggé fagyasztott:
holt feleségem fésűjére léptem.