Hűség.
| Hűség szerző: Tompa Mihály |
Gyerekségem, ifjuságom
Kisérői kik valának:
Kedv, remények, fényes álmak;
Még csak dél van, és ha már is
Igy oszolnak, hullnak szerte:
Ki marad majd este felé?
Ki marad majd naplementre?
A kedv, e vig gyermek-lányka,
Volt legelső ösmerősöm:
Együtt jártunk enyelegve
Téli tájon, temetőkön;
De borongó, majd komor lett,
Kihamvadt a szem csilláma,
Keserű a hallgató ajk,
Redők ültek homlokára.
Láttam fényes, dús világot,
Szép reményben álmodozván:
Boldogságról vertem a dalt
Ábrándimnak zengő kobzán.
Meredek szirt homlokára
Mutatott fel vágyam újja,
És magasra törni, jutni,
Lelkem, arcom lángra gyúla.
Remény s ábránd oda van már,
A merész vágy lejebb szállott...!
Szép, fényes láng, mely nyomán hagy
Hideg hamvat, pusztaságot.
Minden elmult! Maga is a
Szerelemnek rózsabokra
Mintha fogyna illatából...
Mintha lassan hervadozna.
De a hűség, mint a harmat,
Mely belé az égből cseppen:
Szerelemnek rózsa-kelyhét
Tartja hosszan, nyitva szebben,
A lombatlan életfára
Mint az inda, ráfonódik;
Kisérőim elmaradtak...
Csak te hűség, kisérj holtig!
Mikor a föld gazdag, ifju,
S a ligetben lombos ág van:
Meg nem látunk a világtól,
- Nem érzünk a boldogságban!
De ha minden veszve immár,
S lomb, virág lehull a földre:
Ránk mosolygsz a téli fagyról,
Életünknek örök-zöldje!
Öröm-könnyes szemeinknél
Ott lebegsz, mint a szivárvány;
Sebeinkre balzsamot véssz
Önnyugalmad s üdved árán;
Bujdosó vagy oldalunknál,
S mosolyogva halsz meg értünk;
Hidegűlő orcáinkon
Forró, tiszta könyben érzünk!
Nyájas álmak, szép remények
Elmaradtak lassan lassan,
Te vagy vélem, tiszta hűség!
Kezeidet csak foghassam:
Mosolyogva látom őket
Tünedezni, hullni szerte;
Te légy vélem este felé,
Te maradj meg naplementre!