Högyészi Högyész Máté Bohógyi Gedeonhoz
| Högyészi Högyész Máté Bohógyi Gedeonhoz szerző: Kölcsey Ferenc |
Már ma is, a' mikoron Aurora piros szekerében
Jött fel az ég' kapuin, hímes kertem’ közepében,
Hol karikába rakott sugár jegenyéim az égig
'S fellegekig felemelt fővel strázsálva felettem
Állnak — mellyeknek derekát a' gyenge borostyán
Szép zöld karjaival sok ezerszer ölelve szorítja, —
E' jegenyék' közepén a' múzsák' tiszteletére
Oltár' képe gyanánt szentelt lugasomnak alatta,
Hol csak csendesség és ártatlanság, gyönyörűség,
Mulatoz, a' pompás kastélyt 's palotát odahagyván —
Tündér képzeletemnek mély özönébe merülve,
Olvasnám a' Homer' munkáját, melylyel örök hirt
'S tiszteletet szerzett, 's azt újra meg újra csudálván
Képzeletem szinte magamom túl volna ragadva:
Hirtelen a' fejemet lekerítem jobb fele, hát ott
Egy hószín bíbor patyolalköntösbe' megállott
Asszonyi szépséget látok, 's el nem hülemedtem;
Mert más ízben is láttam már Fáma kisasszonyt
Melly minapában az épistólát hozta mihozzánk.
Hozta szerencse ! kiálték nékie, drága kisasszony,
Melly jó hírt 's új hírt hoz hozzánk drága kisasszony?
Mert újság nélkül soha sem jár Fáma kisasszony.
E' kérdésem után vidámon elmosolyodva
Igy felel a' szépség, és így magyarázta magát ki:
„Máté — Szalkay, Máté Högyész! drága barátom
Hozzád volt ez az út intézve, Apoll maga 's a' szép
Múzsák küldöttek, nem hogy most Mercuriust és
Iríst hozzam elő a' fényes olympi lakóknak,
Nem hogy Styx, Flegeton, Koczyt és a' Lethe forogjon
'S a' szomorú Cháron vén révész' csolnaka számban
Orfeus és Telemak uti társaim és követőim;
Nem, hogy Plútónak gyász országába' mi történt,
Elmondjam 's Titius" kínját, 's Sisiphus' veszedelmét,
'S a' Danaus' házát hogy bünteti vétkek örökre,
És a' rettenetes Geriont, hogy 's mint zabolázzák,
A' Styx és Phlegeton, 's a' Lethe folyóvizek eggyütt
'S Tantalus a' tele kád vízben ajakig noha fördik,
'S kapdos az almához melly hömpölyög és fut előle,
Mégis az éhséggel szomjúság gyötri szünetlen. —
Mind ezeket nem jöttem hírül hozni te néked.
Múzsák küldöttek; halljad múzsák mit izentek
Hozzád, itt e' homály sűrű ködleple zugolyba,
Mert vagy lappangó szeretöjök 's tiszta barátjok.
Általam ó Máté hozzád így szólanak ők hát:
„„Kedves Mátékám, ki vagy a' múzsák' szeretője.
Néked sallangos kostök bojtos pipaszárral
Bár becsesek legyenek, nem lettek még se barátid
Szived' mélyéből a' sarcasmusra haragszol,
És futod a' bölcsnek sok mindenféle chaoszszát,
'S nem másként a' vad múzsát és csalfa poétát.
Néked tánczmestert sohasem volt játszani kedved
És az ügyet híves szép czifra ruhába takarni.
A' köszönés nálad nem mind egyforma, de a' szív
Ész 's tudomány becsesek ha gubában jönnek elődbe is.
Hol sok hajtogatása deréknek, igen kevés a' szív.
Úgy hiszed, és ha fejed megbillent, tartod elégnek;
Tégedet a' ki szeret soha sem botozand ki, előled
Láttál a' búzás szekerén nyitogatni Homerust,
Söt kévék' tetején láttad cziterázni Apollót;
Még ez mind nem elég, de te Szatmárt régi ködéből
'S a' Helikon' tetején nőtt 's öszveszedett violákat
A' mély rejteknek fenekéről öszvekerested.
És sok költőket, kiknek hever a' neve ködben,
És munkáikat a' moly rágja 's emészti fogával,
Vagy pedig a' rejtek' fenekén pók rávona sátort,
A" ködből, mohból 's póksátorbol kisegítél,
Melylyért érdemid' a' maradék énekleni fogja,
S mink múzsák e' szép koszorút, mellyet maga hordott
A' Tisza, fürtjei közt sásból 's nádból kicsinálva,
Küldjük 's kívánunk maradást a' pályafutásban""
Ezt neked a' múzsák — már most újságaimat halld.
Tégedet én még egy czélbol keresélek emitt fel,
(Futva pedig) hogy azon közelebb napfényre bocsájtott
Hires M o n do la t o t veled is Högyészi! közöljem.
Mellyet is a' tudományba merült dicshalmi tudákos
A' minap elmés rajzolatokkal megremekelve
Drága cusine-jának szentelt vala Czenczi Zafyrnak."
E' szavakat hallván, a' kívánság' tüze lobbant
Egy jeles írónknak nagy eszét remekébe' csudálni —
Add ide, ó kérlek, noszer add ide Fáma, remekjét
A' tudomány' mezején olajágokat és koszorút nyert
Tudós polgárnak — hadd fussak rajta keresztül —
Szíves kérésem Fámánál teljesedést nyert
Mert a' M o n d o l a t o t tüstént ide nyújtani kezdé,
Mellyet elkeresett hószin keze gyöngykebeléböl —
Altaladá, Buzgó heves indúlattal öleltem
Én is ezen módon, mellyben a' Mondolalot mint
Egy különös remeket lehetett olvasni szerencsém; —
Mind a' hely, az hol költ, mind a' tudós kiadónak
Nagy neve mindjárást ígértek csak csupa szépet,
Azt kapván a' Homer' munkáját félre lelettem.
A' mint vizsgálnám, hát látom M o n d o l a t a' czim,
És Dicshalmon költ, és hogy szól C z e n c z i Z a f y r n a k,
A' ki is a' minap egy gyász özvegységre jutott el.
A' sorokon hogy odább meg odább ballagva haladnék,
Hát már kezdetiben egy olly tárgy ötle szemembe,
Mellybe megütközlem 's mindjárt is meghülemedlem:
A s z e n e l ö m e l l e t t b a j u s z á t t é p ő, vala a' tárgy;
Borzadván fejemet csóváltam 's vert ki a' hőség,
Majd de magamba jövék 's az eszemre vevém nagy örömmel,
Hogy mit akar dicshalmi tudákos illy alacsony tárgy
Felhordásával, elmét láték 's közös és nagy
Ellenséginknek megtörtét, és az örökre
Újitók' seregét néztem pad alá lenyomatni.
Újra tovább menvén csupa bölcsességre találtam,
'S a' mint sorjainak tövises mezejére kiértem,
Hát a' bokrok közt sokakat veszek észre seregben. ─
Jéh mit akarnak azok, 's váljon mi okon seregeinek?
Kik legyenek? mi bajok? Fámától végire járok.
Melly kérésem után nekem illy választ ada Fáma:
„Ott a bölcseknek van mindenféle chaoszsza
Vagynak múzsák is, vad múzsák, csalfa poéták.
Én csak bölcseket és jó múzsákat nevezek ki.
Lásd ott! a' ki röhög, amaz ott lakadalmi poéta,
És amaz ott mellette nevek-napjára köszönget
Most is hajbókol, a' kívánság zeng ajakáról.
Ennek utána pedig ki miként Heraklitus ott sir,
Könnye csorog, kesereg, búsul a1 kába világon,
Holtakat énekel az 's búcsúztat az itt maradóktol;
Látod amazt, melly nagy gonddal jár erre 's amarra?
Annak bölcs fejiben csudaszép chronosticon érik.
Hát amaz, a' ki amott a' porban ir? Anagrammát
Készit, Sokrates illy szép bölcsesség' ura nem volt,
Lúgos kantától legyen ámbár homloka nedves.
Egy más fészekben hangos leonínusi versek
És csuda szép hímek készülnek 's mennyei lelkek
(0 csuda) É-vel megterhelt szekerekbe lebegnek
'S Á-val az árva hazát gyakran kaczagásra fakasztják,
Hogy jót gondoljon, olly sok gonoszoktol oszoljon.
'S mind ezek a' nyelvet nem szokták másba keresni,
Messze marad mindég a' vendég' maszlaga tölök,
Nem kell holmi kenőcs 's nincs mondásokba tekervény,
Törvényt és új szót nem készítnek, 's ha ezen szók:
Czím és lap 's kellem 's egyebek versekbe kerülnek.
Ő nékik lehet azt egyedül megtenni, ha másként
Pótlani tudhatják e' hézagot, és az' Horáczot
Jól értvén a' régi szokást tisztelve tekintik;
'S nem tesznek versszerzőböl kikeresve poétát
Józsefből Pipset, leveleknek epistola czímet
'S anch io Pittorét magyaros szemetekre kihányják,
'S kedvek hogyha vagyon magyarúl versekbe' beszélni,
Nem szórnak görögöt, sem olaszt akadékul az útba.
Kedves Högyészim, ki vagy a' múzsák' szeretője,
Mind igaz, a' mit ezekben mondék, légy követője,
Ebbe maradj ha akarsz Helikon ! tetejére felérni —
Nem magadért írsz — hát úgy írj, hogy mások is értsék
Én ha nem értem, ugyan egye meg szerzője gyümölcsét,
És ha nem érti az egy üdejű, mint értse utánad
A' fiad és unokád — 's ha hogy érti, ki tudja becsülni?"
Illy formán szólott 's még többeket a' gyönyörű szép
Fáma, de nem tudtam mind azt elmémbe szorítni.
Csillagokat 's holdat hoza még fel, 's búza szemekről
"S tokról, mellyel elébb dörzsölni ki kellene, majdan
Érczekröl, az arany- 's az ezüstről szóla, 's faragni
Mint lehet új szókat, 's álszókrul s maskara nyelvről
Majd a' fszerezett eledelt felhozta, betegség,
Sáfrány, pézma, fahéj, bors, szekfü, paprika, gyömbér,
És pomoráncs 's czitrom, majd érel, 's a' gyomor és száj
Forgottak nyelvén, de ki győz megtartani mindent?
Végre ha kérdezed azt, hogy mint lett vég' e' dolognak
Nálam hagyta el a' szép M o n d o l a t o t 's maga elment.
Én pedig ó túdós 's literátor, jó filológus,
'S nagy héró 's minden, mi akarsz még lenni, ki néked
Zengem ezen sorokat, Pegazusnak fékje kezemben
És a' lant lévén, múzsák' halmára lovaglok
Gyakran, 's látogatásimban örvendez Apolló,
Itt a' hol a' bajuszos költők és régi szakállas
Honnosi éneklök "s cziterások hosszú palástban
És saruban ülnek, fogom én hirdetni neved' majd,
'S fog méltóképen, tudom én azt, Fáma segítni.
Énekem' a' maradék könyv nélkül fogja tanulni,
'S a' te dics neved is múzsám által maradand fel.