Háborús jegyzetek: Mit szól a külföld?
szerző: Ambrus Zoltán
Mit szólnak majd ellenségeink? Ez a minduntalan hangoztatott kérdés mintha egyik legnagyobb gondja volna még olyanoknak is, akiket különben okos embereknek ismerünk.
Az ellenséges külföld, természetesen, mindig úgy szokott "szólni" és - csinálhatunk akármit, mondhatjuk akár ezt, akár azt - mindig úgy fog szavalgatni, ahogyan legutóbb egy francia újságíró nyilatkozott arról ami a román orvtámadás után a magyar képviselőházban történt.
Ez a messzirelátó úriember így ismertette a budapesti eseményeket:
A miniszterelnök azt panaszolja, hogy Románia nagy illetlenséget követett el, amikor megkezdte az ellenségeskedést anélkül, hogy időt engedett volna ellenfelének, befejeznie a védekezés előkészületeit. A hadsereg nem tudja feltartóztatni a románokat, s ezek már nemsokára el fogják érni a síkságot, ahonnan nyitva az út Budapest felé. És míg a veszedelem már ennyire fenyegető, a magyar ellenzék ahelyett, hogy felhagyna fondorkodásával és megfelejtkeznék ambícióiról, ahelyett, hogy az ország bajával törődnék, továbbra is csak a hatalomért küzd, a miniszterelnökben csak a riválist látja és ennek a helyét követeli. Ez nemcsak azokra a nagyurakra jellemző, akik képesek ilyen viselkedésre, hanem magára az országra is, amelynek ilyenek a vezérei, ahol ilyenek a születés és az elme kiválóságai. Csak ott, ahol érzik, hogy már minden elveszett, ahol azt se remélik többé, hogy az agóniát még meg lehet hosszabbítani, csak ott történhet meg, hogy a pártvezérek egy kis időre se tudnak lemondani a civakodásaikról, hanem, bár jól tudják, hogy az összeomlást ők sem tudnák megakadályozni, tovább tülekednek a már üres abrakostarisznyáért. Ami a budapesti képviselőházban történik, elárulja, sőt nyíltan elismeri, hogy az ország már elveszítette az ellenálló képességét. Érzik, hogy itt a vég, tehát csak azt keresik, hogy mindezért ki a felelős.
És erre az önáltatástól dagadozó, naiv újságírói kirohanásra nálunk azt mondták az újságírói pszichét is jól ismerő, okos emberek:
- Igaz, hogy ebben a cikkben sok a szemenszedett hazugság, mert Erdélyt még nem özönlötte el az ellenség, mely a határvidékről nem tud előbbre jutni, és a magyar síkság meghódítása, a Budapest felé vivő szabad út stb., csak a francia újságíró úr jámbor álmodozása. Igaz, hogy hazugság az is, amit ez a cikk az ellenzékről és az egész országról mond, mert az egész Magyarország egységes két dologban: először abban az elszántságban, hogy ki kell tartani a végső győzelemig és másodszor abban az abszolút bizonyosságban, hogy igen hamarosan el fog következni az az idő, amikor a román rablók véres fejjel fognak haza iszkolni. Hanem azért milyen lecke ez a cikk azoknak, akik nem gondolják meg eléggé, hogyan tudja kiaknázni az ellenséges sajtó mindazt, ami parlamentünkben elhangzik! És az ellenzék vezérei is meggyőződhetnek róla, hogy eljárásukról milyen kevéssé hízelgően ítél az ellenséges sajtó.
Az ellenzék vezérei erre a figyelmeztetésre azt felelhetik, hogy ha eljárásukról hazugságokat és együgyűségeket író ellenséges publicisták kevéssé hízelgően ítélkeznek, ez még elviselhető, csak azt kellene szégyelleniük, ha ezek a hazug és együgyű ellenségek dicsérgetnék őket. És jól teszik, ha nem törődnek az ilyen külföldi nyilatkozatokkal, ha szakítanak régi, szerencsére már el is felejtett elmaradottságunk egyik legértelmetlenebb és legkártékonyabb maradványával, azzal a babonával, hogy, ami nem magyar nyelven hangzik, az már mindjárt felsőbbrendű dolog.
Azon aggodalmaskodni, hogy az ellenséges sajtó kiaknázhatja azt, ami parlamentünkben elhangzik! És ha éppen az ellenkező hangzanék el, akármi, vagy nem hangzanék el éppen semmi - hát ezt nem tudná kiaknázni?!
Az legyen legnagyobb bajunk, hogy az ellenséges újságírók hazugságokat és együgyűségeket irkálnak rólunk. Ezzel csak a tulajdon népüket téveszthetik meg, csak magukat áltathatják és csak maguknak okozhatnak kárt.
Hogy megtéveszthetik a semlegeseket? Arról is meggyőződhettünk, hogy csak azokat a semlegeseket lehet, akiket már nem kell megtéveszteni.