Háborús jegyzetek: Mirbeau hazafisága
szerző: Ambrus Zoltán
Octave Mirbeau, a kiváló francia regény- és drámaíró, aki február 16-án halt meg, a háború kitörése óta nem adott életjelt. Lehet, hogy csak azért nem, mert már régóta beteg volt, de nem lehetetlen az sem, hogy a háború némította el, amelyet semmi esetre se látott olyan szívesen, mint Maurice Barrčs meg a többi boche-faló híresség. Régebben gyakran írt pacifista-szellemben, soha se titkolta el, milyen nagyra becsüli a német kultúrát, a francia háborús párt vezetőinek személyes ellensége volt s ha kegyetlenül támadó, maró bírálataiban nem kímélt se tekintélyt, se semmiféle pártot, a legkitartóbban és gyilkos szatírájának legélesebb kifakadásaival a nacionalista párt előkelőségeit üldözte. 628 - E - 8 című úti napló-szerű könyvében, mely hat-hét évvel ezelőtt jelent meg, hosszasan fejtegette, hogy Belgium föllendülését a németeknek köszönheti - a német technikusoknak, kereskedőknek, hajósoknak, mérnököknek, tőkéseknek - és hogy ami Belgiumban őseredeti: ez vagy szánalmas vagy nevetnivaló. Mikor legjobb színműve - Az üzlet üzlet - Berlinben is színre került, «Haladás» címen cikket írt a Berliner Tageblatt-ba és szinte áradozó szavakban fejezte ki, mennyire tiszteli, szereti és csodálja a németeket. Azt is tudták róla, hogy a háború előtt sokat levelezett Németországban lakó barátaival.
Amikor meghalt, a német újságok, melyek mindezt nem felejtették el, meleg hangú nekrológokat írtak róla. Elmondták, hogy Mirbeau, aki a Dreyfus-pör idején is Zola oldalán küzdött az igazságért, éppen úgy «utálta a háborút», mint a Débâcle írója; fölemlegették, milyen «kérlelhetetlen kritikusa» volt Mirbeau «a tulajdon honfitársainak» és milyen «fanatikusnak mondható» tisztelője a németeknek. Sőt azt is megtáviratoztatták maguknak - természetesen Svájcból -, hogy a háború kitörése óta Mirbeaut többször is felszólították ismert szimpátiáinak megtagadására, de Mirbeau nem volt kapható arra, hogy csak egy sort is írjon a központi hatalmak ellen.
Ezek a kis túlzások Franciaországban kellemetlen feltűnést keltettek. És mert Mirbeau-nak dühös és kíméletlen kirohanásaival sok ellenséget sikerült összegyűjtenie, hozzátartozóinak most nem csekély fáradságába kerül, hogy megvédelmezhessék a halottat a hazafiatlanság vagy éppen a hazaárulás vádja ellen. Özvegye, aki valaha Alice Regnault néven híres színésznő volt - szerencséjére -, fel tud mutatni egy olyan kéziratot, mely kétségtelenné teszi Mirbeau hazafias érzéséit és nem nagy számú barátjainak egyike, Gustave Hervé nem késlekedett azzal, hogy lapjában közzétegye Mirbeau-nak ezt a «politikai végrendeletét».
Ebből a - talán újságcikknek szánt - kéziratból kiderül, hogy Mirbeau éppen olyan jó francia volt, mint bármelyik írótársa. Csak «Németország bűné»-ről és «váratlan támadásá»-ról van szó benne, meg arról, hogy Németország ezzel a jóvátehetetlen vétkével eljátszotta azt a jogát, hogy tovább is mint a kultúra zászlóhordozója szerepelhessen. Kiderül, hogy Mirbeaunak Németország irányában való rajongását a háború gyűlöletté változtatta át.
Mirbeaunak síron túl is hű ellenségei azzal gyanúsítják ugyan a nem egészen megbízható Hervét, hogy ezt a «politikai végrendelet»-et ő maga költötte, de a francia józanság nem hiheti el, hogy ez a gyanú alapos. A francia kissé hiszékeny, de nem annyira, hogy el tudja képzelni azt a kajánsággal áthatott ridegséget és sivárlelkűséget, mely vérző honfitársainak láttán is együtt tudna érezni a támadónak vélt ellenséggel. A francia már sokszor láthatta, tudja, hogy attól a perctől kezdve, mikor kitört a háború, mindenki hazafi.