Háborús jegyzetek: Edison ódája Franciaországhoz
szerző: Ambrus Zoltán
«Imádlak és rajongok érted, dicső Franciaország!... országa az isteni demokráciának, országa annak, ami szép, jó, magasztos!... Minden nemzet közül, melyet valaha ismert a világ, te vagy a legfénylőbb, a legpompásabb, a legfenségesebb!... te vagy, ó, francia nemzet!... Te vagy az, aki a legjobban kerested az Igazságot és a legközelebb jutottál hozzá!... te vagy az, kit sem a pénz, sem a születés varázsa hajolni nem lát s a ki nem görnyed meg a militarizmus hatalma előtt!... te vagy az, aki csak olyan felsőbbséget ismersz el, amelyet a tehetség és az érdem ad!... te védelmezed leghősiesebben a szabadságot és ha te romba dőlnél, ennél szörnyűbb csapás, ennél rettenetesebb összeomlás, ennél nagyobb kataklizma nem érhetné a civilizációt!»...
Ki szaval így? Talán Béranger énekelteti a Franciaországtól búcsúzó Stuart Máriát? Nem, a Béranger Stuart Máriája csak ennyit mondott: «Isten veled, szép Franciaország, mely nékem oly kedves valál, gyermekkorom bölcsője, Isten hozzád, elhagyni téged, több, mint a halál!»... Ez valami új dal és nyilván egészen fiatal, új költőtől való, aki, friss tehetséggel, most érkezett, fehér paripán...
Ne tanakodjunk, mert soha se találjuk ki!... Ennek a fiatalosan harsány üdvrivalgásnak, ennek a nagy erővel zengő költeménynek, ennek a magasan szárnyaló ódának a szerzője: Edison Alva Tamás, a nagy feltaláló, a menlo-park-i varázsló, aki úgy emelkedik ki a ma élők közül, mint apró házikók közül a felhőkarcoló s aki kapu nélkül való varázskastélyában, ahová valóságos labyrinth-on át automata vezeti be a meghívottat a nagy dolgozó szentélyébe, most, február 11-én ünnepelte születésének hetvenedik évfordulóját, amint ezt számtalan, német nyelven írt ünneplő cikkből mindnyájan olvashattuk.
A telefon, a fonográf, a színes fotografálás, a kinematográf, a mikrofon, az aerofon, a megafon stb stb nagy fölfedezője - mint ifjúsága történetéből tudjuk - tizenkét éves korában még rikkancs volt, de egy pár év múlva már maga írta meg, szedte ki, nyomtatta és adta el az újságját, harminc éves korában pedig nagyvállalatok élén állott. Ha ugyanilyen rohamossággal talál előrehaladni a költészet terén is, milyen csodákat várhat az irodalom!
Vagy a párizsi Temps, mely Edison meglepő ódáját angolból franciára fordította, nem ragaszkodott volna szó szerint a legújabb költő eredetijéhez? Meglehet, de Edison nem tiltakozott az ellen, hogy a francia lap neki tulajdonítsa ezeket a lángoló szavakat. És most, amikor a központi hatalmak országaiban olyan nagy érdeklődés várja az Amerikából érkező híreket, franciára átgyúrt formájában is tanulságos ez a szerelmi vallomás, mert abból, hogy Amerikában az entente egyik országáról így írnak a reális emberek, a nagy józanok, a hetvenéves számítók, a felhőbe nyúló tekintélyek: ki lehet találni, hogy szemben a háborút követelő érdekkel, mekkora ellenállásra lehetett képes az a nagyon illedelmes sürgölődés, amelyet önáltatásunk néhány hétig így emlegetett, hogy: «az amerikai béke-akció.»