Háborús jegyzetek: Agitációs hivatal
| Háborús jegyzetek: Agitációs hivatal szerző: Ambrus Zoltán |
A nemrégiben még híres, de részvétreméltóan hamar levitézlett Nick Carter regényekre emlékeztet ez a történet, amelyet egy német újság mint szóról-szóra igaz dolgot mond el: "Az angol költségvetésnek ötmillió fontnyi titkos alapja van, amelyből az agitációs hivatal politikai célok megvalósításának költségeit fedezi. Az agitációs hivatalnak rövid idővel ezelőtt Susle őrnagy volt a főnöke. Ez közvetlenül a szófiai merénylet előtt Genadievvel Párizsban találkozott. A találkozást Jankovics szerb őrnagy közvetítette. Hazautaztában Genadievet Goorell ügynök kísérte. Ez ott ült Jaurčs közelében is, amikor elékövették ellene a gyilkos merényletet. Goorell üzleti úton volt Oroszországban, amikor Witte meghalt. És Krisztiániában is ott volt Goorell, amikor Findlay, angol követ, a Casement ellen tervezett gyilkossági merényletről emennek szolgájával, Christensennel tárgyalt."
Tegyük fel, hogy mindez csak Nick Carter mese s a titokzatos Goorell képzelet szülöttje. Tegyük fel, hogy az angol agitációs hivatalban nem is sejtették, hogy az utóbb őrültnek nyilvánított Villain Jaurčst meg fogja ölni. Tegyük fel, hogy Christensen rágalmazott, amikor azzal vádolta Findlayt, hogy ez Casement-et meg akarta gyilkoltatni. Tegyük fel, hogy amikor Genadiev tízezer frankot adott a szófiai bombamerénylőnek, ettől, szolgálatul, csak ártatlan korteskedést kívánt. Tegyük fel, hogy Hartwig undorral fordult volna el Tankosics őrnagytól, ha véletlenül megtudja, hogy ez Princip Gavrot, Cabrinovicsot meg a többieket rá akarja bírni trónörökösünk meggyilkolására.
Ha mindezt feltesszük és szentül hisszük is, annyi bizonyos, hogy trónörökösünket az a Tankosics őrnagy gyilkoltatta meg, aki ma az entente katonája s akit a párizsi Matin hősnek ünnepel. Abban se kételkedhetünk, hogy Jaurčs-nek azért kellett meghalnia, mert Franciaországban ő volt az egyetlen ember, aki meghiusíthatta vagy legalább megnehezíthette volna, amit az entente "agitátor"-ai mindenáron el akartak érni, az őrületnek mondott Villain megvallotta, hogy azért ölt, mert a béke fenntartására törekedő Jaurčsben Franciaország veszedelmét látta. És tisztában lehetünk végül afelől is, hogy a szófiai bombamerénylő olyan "politikus"-nak az eszköze volt, aki égetően sürgősnek találta, hogy Bulgáriát az entente táborában láthassa - akár Genadiev volt ez a politikus, akár valaki más. De hogy olyan politikusokért, akiket az orgyilkosság gondolata egy cseppet se riaszt meg, nem kell a messzi múltba visszamenni, arról mindjárt bizonyítványt is kaphatunk Mussolinitól, az olaszok "agitációs hivatal"-ának egyik vezetőjétől, aki nem győzi dicsőíteni Princip Gavrot és szobrot akar állítani Oberdanknak, mert ez királyunkat meg akarta gyilkolni.
Kell-e egyéb is annak átlátásához, hogy a machiavellizmus még ma is él és ugyancsak tevékeny? Ha a német újság Nick Carter ízű históriája véletlenül csakugyan igaz történet, ez annál, amit már úgyis tudtunk, csak annyival mond többet, hogy, ugye, nem hittük volna, milyen szép számban kóvályognak köztünk azok a telivér reneszánsz emberek, akik a Borgia Cézároktól csak abban különböznek, hogy nem sisak vagy barett van a fejükön, hanem gyönyörű cilinder?!