Gyorsvonaton

Gyorsvonaton szerző: Gárdonyi Géza

Budapest.
A vonat öt perc mulva indul. Ma alig van utazó: az idő borongós. Lehet, hogy esik is.
Az én kocsimban egy fiatal házaspár ül. A szomszéd fülkében foglaltak helyet. Ahogy bepillantottam, a nő kimerengett az ablakon, a férfi meg olyan unalommal nézett rá, mintha legalább is három esztendős házasok volnának.
De mit is találnának egymáson érdekesnek. A férfinak halszemei vannak és rútul fölkarikázott fakó bajusza. Az asszony még szőkébb, szinte kenderszínű a haja, az arca meg pergamenthalavány. Rézszínű plüssruhába van öltözve és egy csomó pipacsot tart a kezében. Bizonyosan színésznő volt és most a színpadi ruháit viseli.

Rákos.
A beszéd áthallatszik a szomszéd fülkéből. Valami nyílás van itt. Nem érdekelne a beszédük, de meglep, hogy a férfi nagyságolja a hölgyet.
Hát nem felesége?
- Tegye el nagysád, - mondja a férfi, - valahányszor érzi, csak tartsa az orra alá.
Érthetetlen szavak.
Mit tegyen el? Mit érez?
Mit tartson az orra alá?
- De önnek nem marad, uram.
- Nem is kell. Nekem a fejem sohasem fáj. Csak éppen azért vettem, hogy legyen otthon. Mert pusztán lakom. De majd hozatok, ha kell, a patikából.
- Áldott jó orvosság.
- Ha elfogy, írjon egy sort dr. Ladányi Pálnak, mert az az én nevem. Küldök készséggel.
- Nagyon lekötelez. Én özvegy Fehér Imréné vagyok és önnek ezentúl hálás tisztelője.
- Csókolom a kezét. Mindig örülök, ha egy kicsit orvos lehetek.
- Hát nem orvos?
- De az volnék, hanem abbahagytam a mesterségemet: gazdálkodom.
- Az én szegény férjem is földbirtokos volt. Tegnap vetettem le a gyászruhát.
A vonat tovább indul. A kerekek dübörgése elnyomja a beszélgetést. Tovább olvasom a hínlapokat.

Gödöllő.
A férfi hangja:
- Bocsásson meg az őszinteségemért, de én azt hittem festi.
- Arról könnyen meggyőződhet. A festett hajnak határozott a színe és a hajszálak töve vagy sötétebb, vagy világosabb. Nézze meg az én hajamat, végig egyszínű.
- Bámulatos haj. Egyszer láttam ehhez hasonlót Karlovszkynál, aki nekem jó barátom. Egy modellje volt ilyen feltűnően szőkehajú, de nem ilyen pompás. Annak nem ért le a csípőjéig.
- Az enyém a térdemig ér.
- Irigylem a férjét a másvilágon is. Ezen a világon meg a szobaleányát.
- Most akartam éppen letenni a kalapomat. Hogyan tegyem le az ön dicséretei után? Ön azt gondolná, hogy leénekelte a fejemről.

Aszód.
A nő hangja:
- Soha egy pillanatra sem. De mégis tegnap, hogy Trilbyt láttam. Ha én játszhatnám...
- Nagysád még olyan fiatal, hogy akármikor is visszatérhet a színpadra. Nagyon szeretném látni, mint Trilbyt.
- Már annak vége. Mikor az Imre elvett, megesküdtem neki, hogy soha többé színpadra nem lépek.
- Az eskü szerződés. A halál fölbontja a szerződéseket.
- Gondolja?
- Ez így van.
- Ha így is van, nem kívánok visszatérni. A hangom gyönge hozzá. Csak ezt az egy szerepet szeretném mezítláb, kibontott hajjal... - Az igaz, hogy a szép női láb ritkaság a mai világban.
- Az enyémet a férjem gipszbe öntette.
- Nem lehetne abból kapni egy párt? Nagyon szeretnék kapni egy párt a kegyed szép lábából.
A nő kacagva:
- Nem lehet. Először is nem egy pár, csak egy: a jobb láb. Másodszor abból is csak egyet engedett önteni, és azután, aztán... azt is széttörte, mikor márványból kifaragták.
- Gyönyörű lehet.
- Ott van az ő íróasztalán és ott is marad örökre, mert a család azt a szobát úgy hagyja, amint volt.

Hatvan.
A nő hangja:
- Én Miskolcig megyek. Ott mingyárt kocsira ülök és Hejő-Csabáig meg sem állok. Hát ön meddig megy?
- Én csak Gödöllőig váltottam jegyet.
- De hiszen Gödöllőt régen elhagytuk.
- Tudom.
Leszálltam, hogy egyet sétáljak a vonat mellett, mert a nap kisütött és jól esett a melege a hűvös reggeli idő után. Járás közben fölpillantottam a szomszédaim ablakára. A nő fején nem volt már kalap. Az arca így leányossá változott. A kunkorgós bajuszú doktor narancsot vásárolt, valami hatot és sietve vitte föl a kocsiba.

Vámos-Györk.
A férfi hangja:
- Őszintén szólva nem volt rá időm. Huszonöt éves koromig az egyetemre jártam és tanultam. Ki gondol ebben a korban házasságra? Azután meghalt az apám és nekem a birtokot kellett rendeznem. Nem voltam még csak egy majálison sem.
- Most az édesanyjával lakik?
- Nem. Csak magam. Az olyan csöndes kis pusztán, mint az enyim, még az anyám sem szeret lakni. Pedig a házam paradicsom. Öt hold park veszi körül s ez tele van fülemilével, meg sárgarigóval.
- Milyen boldog ember?
- Boldog? Azt mondja, boldog vagyok? Ott, egyedül? Ebben a pillanatban sajnálom, hogy kegyed nem férfi.
- Mért?
- Akkor azt mondanám: Pajtás, te szívem szerint való ember vagy, gyere el hozzám egy-két jó napra!

Kaál-Kápolna.
A nő hangja:
- Soha, soha. Jobb így. Mikor fölvettem az özvegyi ruhát, elhatároztam, hogy soha többé le nem vetem.
- De hiszen levetette.
- A lélek is özvegy. Kép gyanánt mondtam. Oh, a férfiak mind egyformák. Míg lányok vagyunk, azt mondják: a házasság a menny-ország kapúja. Mikor aztán átmentünk a kapún, behúnyt szemmel és mosolyogva, akkor hamarosan levedlik a finomságot s mi egyszercsak egy prózai ember mellett találjuk magunkat. A harmadik hónapban már a szemünk közé ásítanak. Brrr, micsoda változás!
- Nagysád, két fűszál sincs a világon egyforma.
- De mind zöld. Emlékezzék a szavamra, mikor házasember lesz, ön is átalakul. A hatodik hónapban már a feleségével tömeti meg a pipáját és oda szotyogtatja az orra alá. Menjen, jen, maga is csak olyan csúnya, mint a többi!

Füzesabony.
A férfi hangja:
- Komolyan mondja? Ilyen rövid ismeretség után, komolyan mondja ezt?
- Komolyan.
- Esszerint a balláb, az aranyos ballábacska az enyém.
- A magáé. A tiéd!