Gyermekkori emlékek
szerző: Pierre-Jean de Béranger, fordító: Petőfi Sándor
Szalkszentmárton, 1846. április 10-24. VASÁRNAPI UJSÁG 1857. augusztus 2-án (31 szám) [1]

Vidék, hol egykor ringatott reményem,
Im ujra látlak ötven év után,
Megifjodunk a gyermek-emlékektől,
Mint a tavasznak langy fuvallatán.

Köszöntelek, ti kis korom baráti!
Köszöntelek, ti áldott rokonok!
Ti itten a vész idejében nékem
Szegény madárnak fészket raktatok.

Megnézek mindent, még a szűk börtönt is,
Hol hugával, ki kedves szép vala,
Uralkodott a vén tanitó s büszkén
Tanitá, a mit maga sem tuda.

Több mesterségbe kaptam itt … a restség
Nagy befolyással volt mindig reám;
S hittem, hogy a bölcs névre már jogom van
Midőn Franklin mesterségét már tudám.

E korban támad a barátság, e föld
A melly virágzik reggel gazdagon,
S hol egy fa nő, a mellynek ága gyakran
Támaszbotunk az életalkonyon.

Vidék, hol egykor ringatott reményem,
Im ujra látlak ötven év után.
Megifjodunk a gyermek-emlékektől,
Mint a tavasznak langy fuvallatán.

Gyászos napokban e falak közt volt, hogy
Hallám az ellenségnek ágyuit;
S az ünnepzaj közé vegyülve, hangom
A haza nevét itt rebegte, itt.

Galambszárnyu, ábrándos lelkem itten
Fa-saruimnak terhét feledé.
Itten csapott le rám az ég villáma,
És megszokám a fejedelmekét.

E kis házban készült el a balsorsra
Elmém, s már itten volt megvetni kész
A dicsőséget, e tünékeny füstöt,
Melly szemeinkbe könyet is idéz.

Rokon- s barátok, hajnalom tanui!
Kiket mindegyre jobban tisztelék,
Igen, még most is szépnek tetszik bölcsöm,
Ámbár a dajka elenyésze rég.

Vidék, hol egykor ringatott reményem,
Im ujra látlak ötven év után.
Megifjodunk a gyermek-emlékektől,
Mint a tavasznak langy fuvallatán.