Gróf Mailáth Jánoshoz (Korábbi kidolgozás)
szerző: Berzsenyi Dániel
Mailáth! poétád éneke leng feléd,
Nem mint a rohanó Vág, mikor árjait
A Kárpátok közt zúgva szórja,
Tört jeget és köveket sodorván;
Csak mint az alkony enyhületén kalász-
Párnáján pihenő lyányka szelíd dala
Üdvezli a várt est nyugalmát
S a hegyek ormai közt mosolygó
Holdat, midőn már csend fedi a mezőt,
S a pásztorkalibák gőze a völgybe szállt.
Mailáth! poétád napja húnyik,
S nem ragadoz dala árja többé
Sem gyenge Lolli égnyilatú ölén,
Sem bájolva csudált nemzete hajdanán,
Nem hős atyáink büszke rogytán,
S dűlve megállni feszült erényin.
Tündér tükörben nyílt nekem a világ.
Mint egy Pygmalion szobra, karom hevén
Életre gyúlni látsza honnom,
S annak ivá kebelem sugalmát.
Annak szerelme lángjai zengték
Lelkem zengedező memnoni oszlopát,
S azok lobognak húraimról
Honszerető kebeleddel össze.
Most már telemnek bús szele fujdogál,
S tőled nyert koszorúm bimbait elszedi;
Eltűnt világom omladékin
A hideg ész mutatá ki pályám.
Földhez gyalúdva szántogatok, vetek,
S kunyhóm szűk termeit télre tartogatom,
Hogy hülékeny nedvü dallost
Vad Boreas dere födve lelje.
Vagy néha, hogyha gondaim engedik,
Mi szép, mi jó, azt fejtve tanulgatom;
Lekötve nyomván játszi Proteust:
Emberi színt mutat és jövendöl.
Te zengj, mosolygó Gratia kedvese!
Nagy fényű eleid nagy neve nagyra int,
Int Pindarus szép régi tárgya:
Ím lovak és lovagok robognak,
Istenfiakként nyitva Olympiát
Rákos szent mezején! Hallom a pályazajt
S a pályazajban Széchenyink dús
Áldozatit s lova könnyű győztét.
Oh, énekeld őt, a diadal fiát!
Eurus-szülte lován mint viva, nyerve díjt,
Sándorral, a hirhedt lovaggal,
Kezdve, teremtve dicső utat s célt,
Mely újra szülje a magyar izmait
S Pannon férfidiszét. Engem a villitánc
Int már; de honnom új virultán
Vert dalodat porom érzi majdan.