Genezis
szerző: Sárközi György
...Az űrben már rezgett a tiszta fény
S nehéz a ködökben úszott a sötétség,
S a mélységek fölé órjás sötétkék
Drapériákat gördített az Úr.
A tenger új ezüstje villogott,
A földnek még habos volt barna melle
S lombos fejét már kis fácska emelte
S a sárból ütköztek szagos füvek.
Sürgött-forgott a csillagmilliárd, -
A tágas égen helyüket keresték;
Két főcsillag a reggelt és az estét
Jelezte szemközt, - szétfoszlott a köd,
S a kék-ezüst tengerben gyors halak
Úsztak, bámulva dülledő szemekkel,
- Amint fordult az este és a reggel,
S fölrebbentek az ékes szárnyasok.
S komor vadállatok nagy léptei
Döngették már az ismeretlen tájat,
Horkanva állt meg némely furcsa állat
S ormányt csóválva távol zajt figyelt.
...És végre lomhán megmozdult a sár.
Isteni ujj kavar, gyúr, épít, formál
S kemény tagokba álla a könnyű por már:
Mezitelen ember emelkedik.
Bámész szemében még nincs értelem,
Csak lassan-lassan járja át a lélek,
A szája mozdul, örvendezve éled,
Ezer csodát csodál maga körül.
Jaj, szörnyű sorsából még mit se sejt,
Hogy verejtéket hullat majd a rögre
S az eljövendő unokák örökre
Aratják a bogáncsot és tövist.