Fuzuli és kora
Mohammed Ben Szülejman Bagdadi, ki mint költő Fuzuli (Fenhéjázó) néven szerepel, Hadsi Khalfa[1]) szerént 963-ban (1555.) halt meg, tehát tizenegy évvel a törökök legnagyobb uralkodója, Nagy Szulejman előtt. Elete és működése a török költészet fényko rára esik. Hogy a kitűnő költőről, kit a törökök minden időben ki válóan tanulmányoztak és méltányoltak, életirói esak annyit irnak, hogy Bagdadban született és halála éve felett is eltérő adatokat találunk műveikben, annak okát abban vélem feltalálni, hogy Fuzuli a siita felekezethez tartozott, mint kalendiri dervis kóborlással töl tötte életét, s mint ilyent nem nagy figyelemben részesítették a szunnita irodalmárok, kik a költők életrajzait összeállították és mutatványokat közöltek műveikből. Másik okát abban keresem, hogy az oszmanlitól némileg eltérő azerbajdsáni nyelvjárásban irta műveits e miatt fém tarthatott igényt a teszkeredsik kiváló méltatására, kik őt inkább Mir Alisir Nevaji s a többi turkoman költők közésorozták s oda utalták.
Ennek tulajdonítom, hogy Hammer is csak röviden bánt el Tele munkájában, melyben mig sok kevésbé jelentékeny török költőnek gyakran egész hasábokat szentel, Fuzuliról csak egy sorban emlékezik meg, azt irván róla : „Fuzuli aus Bagdad, machte sicheine eigene Manier, welche an die Nevajis (Mir Alischirs) granztín dieser Manier schrieb er seinen Fünfer."
Mielőtt a méltatásra felvett költő legfőbb művének tárgyalá sába bocsátkoznám, futó pillantást fogok vetni a török költészet fénykorára, melyben Fuzuli is élt és működött.
II. Mohammedtől Nagy Szuleimanig rohamos fejlődést találunk a török költészet terén. A lantos költészet gazdagabb, de az elbeszélő becsesebb műveket hozott létre. A lantos különösen magán viseli a persák majmolásának és szolgai utánzásának nyomait ; mig az elbeszélő, habár erről is be kell vallanunk, hogy persa for mák szerint dolgozik, némi redetiséget is bir felmutatni.
A költészet fejlődésének rendkivül kedvezett Nagy Szulejman ötven éves uralkodása, mely minden tekintetben fénypontja a török nép történelmének. II. Szulejman, kit európai történetirók méltán neveztek el Nagynak, mint ember és mint uralkodó egya ránt olyieles tulajdonokkal birt, melyek egy államot virágzásra képesek emelni. Mint uralkodó jeles törvényeket hozott, melyek mai napig is alapját képezik a török közigazgatásnak és törvénykezésnek. Enyhítette a Mohammed Koránja által kimért büntetéseket és szi goru rendszabályokat. Népe különösen ezen eljárásaért dicsőíti őtés tiszteli meg a Kanuni (törvényhozó) előnévyel. Törvényeinél sok kal több érdemet szerzett magának a tudományok és művészetek kegyelése és ápolása által. A Konstantinápolyban épitett Szulejmanie nevű dsámi (imaház) legremekebb az Aja Szófia után ; de nem csak ez az egy monumentalis építmény köszöni Nagy Szulejmannak lételét, hanem a sztambuli nagyszerű vizvezeték és többimaház is.
Szabadelvüségét és tapintatos uralkodását mutatják törvényei ; a művészetek ápolásáról tanuskodnak nagyszerű építményei, a tudományok és irodalom kegyelését és pártolását bizonyítják korának tudósai és jeles költői. A török költészetnek összes legkitűnőbb költői majdnem mindnyájan az ő korára esnek.
A török irodalom és költészet emelését Szulejman célzatosan és öntudatosan eszközölte. Tudta, hogy a nép jólétére annak felvi lágosítása nagy tényező s azért a tudományok és irodalom iránt kiváló előszeretettel viseltetett és annak művelőit gazdagon meg jutalmazta. Ő maga is tollat ragadt s a tudomány és költészet többágában munkálkodott. Mint költő Muhibbi (Barátságos) álnév alatt dolgozott, de jóllehet költeményei nem kiváló értékűek : divánja mégis egy művelt, ész- és nemes kedélylyel biró férfiról ta núskodik.[2]) A tollat, melyet a karddal egy időben vett kezébe, lenem tette halála perceig. Hogy e nagy férfi, kit hazájának és népének felvirágoztatása buzditott tetteiben, mennyire fáradhatlan és ifjui hévvel lelkesülni biró uralkodó volt, mutatja Szigetvár ostrománál tanusított erélye, mely öreg korának dacára sem hagyta el őt. A milyen volt mint hadvezér, olyannak találjuk őt a tudomány és irodalom körül. Öregkora dacára is folyton .irt költeményeket, s midőn 1566 május elsején elhagyta Konstantinápolyi s Magyar ország ellen indult nagy seregével, az őt alkalmi költeményekkel megtisztelő Abdul Baki, Nevaji, Furi és Kazi Obeidi Cselebi költőknek rögtönzött versben fogadta hódolatait. Szép vonás volt Szulejman életében a költők és tudósok pártolása. Nagy fontosságunak tartotta a történelem ápolását, s azért minden hadjáratának megirására történetirókat nevezett ki és vitt magával a harc szinhelyére. E gondoskodásának a magyarok történelme is becses adatokat köszönhet, a mennyiben az ő uralkodása annyira befolyt Ma gyarország történetére, hogy korának történetirói legnagyobb részt Magyarországgal foglalkoznak. A török történetirók minden nevezetesebb magyarországi hadjáratról monographiákat irtak. Ilyen monographiák többek közt : Gazevati Mohács, azaz a mohácsi győzedelmes hadjárat Kemalpasazádétól ; Gazevati Isztrugun ve Usztuni Belgrad (az esztergam! és székes-fehérvári győzelmek) vagyis az 1542—1544-iki magyarországi hadjárat Szinancsaustól ; Fethnamei Szigetvár, azaz Szigetvár megvételének könyve, Merachitól. Többen irták le prózában és versben Szigetvár bevételét. De nemcsak a történetirók feljegyzései becsesek e hadjáratokról, hanem maga Szulejmán is vezetett naplót s uralkodása alatt min den nevezetesebb mozzanatot hiven és körülményesen feljegyzett. Történetirásunk mindenesetre sokat nyerne az által, ha a magyar tud. akadémia e történelmi monographiákat magyar nyelvre lefordittatná és a „Török-magyar Okmánytár" folytatásául kiadná. Az az uralkodó, ki ilyen eljárást követ ; ki minden nap saját itélőszéke elé állítja magát s itéletet mond tettei felett : az mindenesetre fel fogta hivatásának nagy fontosságát és nehéz voltát. Hatni tudott környezetére és népére. A milyen ő volt olyanokul tűnnek fel korá nak nagy férfiai is, a nagyvezirek, muftik, ulemák, pasák, a biroda lom fejei és lábai. Szabadelvű volt ő gondolkozásában és tetteiben ; ezt mutatja az a fetva is, melylyel Ebu Szuud mufti a kávéivást és Hafiz költeményeinek olvasását megengedi.[3]) A szabadelvű mufti költő is volt s három nyelven, arabul, törökül és persául irt költe ményeket.
Nagy Szulejman nem csak maga pártolta az irodalmat, hanem korának nagy férfiai is vetélkedtek egymással annak pártolásában. Szulejman fiai : Szultán Mohammed, Bajazid, Musztafa és Dsihangir mindnyájan követték atyjok példáját és nagy pártolói voltak az irodalomnak. Szulejman tiz nagyvezére közül Lutfi pasa és Ibrahim pasa, Bécs ostromlója, szintén költők voltak ; de ez utóbbi nevét beszennyezte az által, hogy Figanit a költőt kivégeztette. Okul szol gált a nagyvezirnek az az eljárása, hogy Bécs ostroma és Buda be vétele után ez utóbbi helyről két emlékszobrot hurcoltatott Sztambulba, s azokat az Atmeidanon felállíttatta. A költő őt e tette miatt egy epigrammában megrója, irván, hogy L Ibrahim (Ábrahám) a bálványképeket lerontotta, II. Ibrahim pedig felemeli. Emiatt a városban egy szamáron meghurcoltatta és kivégeztette. Szokolli Mohammed pasa, a ki Szigetvárt bevette, nem tudott ugyan sem irni, sem olvasni, de azért nagy maecenása volt az iróknak, ugyszintén Iszkender Cselebi , a defterdar is. Költő volt Semsz Ahmed is, ki Szigetvár ostrománál esett el.
Ha ezen nagy pártfogókat, kik közül csak a kiválóbbakat em lítettem fel, figyelembe veszszük s megismerkedünk azok pártfogolási módjával, nem fogunk csodálkozni azon, hogy a költészet ekorban oly gyors fejlődésnek indult. A költők keleten egyátalán minden időben kiváló pártolásban részesültek. Itt a költők olvasása életszükségletévé vált a főranguaknak, ugymint a népnek, s ápolá sukra azért fordítanak oly kiváló gondot. A költőket, kik költői tehetségüknek jeleit adták, udvari költőkké nevezték ki, évi dijjal látták el, melynek fejében ők évenkint legfelebb három költeményt tartoztak irni. E költeményeiket aztán, ha az illető pártfogónak megtetszettek, azon felül még gazdagon dijazták, így tett Nagy Szulejman és környezete is a költőkkel. Udvarában mindig nagy számmal voltak olyan emberek, kiknek nem volt más foglalatoáságuk, mint hébe-korba egy-egy költeményt megirni.
A milyen üdvös és seép eljárás volt ez alapjában, ép oly károssá vált következményeiben. A költők, kik igy az udvar légköré ben éltek s pártfogóik kegyében sütkéreztek, az által vélték a nyert kegyet meghálálni, ha dicsverset zengedeznek a vett jókért, Igy fejlődött ki keleten a költészetnek ama neme, mely a szolgai meghunyászkodás és csuszás-mászás bélyegét hordja magán. Az udvari költőkkel egy rangba helyezhetők a sahnamedsik, vagyis a történetrimelők, kik azzal bizattak meg, hogy az uralkodó vifcelt dolgait rimbe szedjék. Szulejman minden hadjáratába ily rimkovácsot vitt magával, ugy hogy egy hadjáratát sokszor öt sőt tiz verselő is megírta. Lehet képzelni, hogy az nyerte a legnagyobb jutalmat, ki leg tarkább szóvirágokkal tudja tarkítani és illatos fűszerekkel behinteni kitálalt csemegéit. Versenygés és irigység ütötte fel tanyáját az udvari költők közt s nem egy példát találunk rá, hogy sokszor épen a legérdemesebbet marták ki pártfogójuk kegyéből. Ennek esett áldozatul kelet legnagyobb költője, Firduszi is.
Ilyen pártfogolás mellett nem csoda, ha a versirók gomba módra szaporodtak, ügy hogy Szulejman korából 500 költőt számitnak fel az rodalomtörténetirók ; de e számból alig ötven érde mes a költői névre s talán csak hetet tarthatunk nagy költőnek.
A török költők a persák nyomain léptek a költészet szentélyébe, s különösen költészetük első korszakában majdnem szolgailag másolták a persa költőket. Ha eredetit irtak, csak félénken és korlátozottan lépnek, mint a gyermek, ki először lép szabadon saját lábaira. A költészet templomában egyetlen mécset sem mertek meggyujtani, ha csak világát nem a persa szővétnektől kölcsönözték.
A persa költészet főleg azért gyakorolt oly nagy hatást a törökre, mert az előbbi már virágzó pompájában állt, mikor a török még csak bölcsőjében ringott, s azonfelül a persa trónon akkor török dynastia ülvén, a török tudósok és irók persa műveltséggel táplálkoztak. A győző itt a legyőzöttnek szellemi vivmányait is magáévá tette s azt tovább is fejlesztette. A persa költészet volt teháta török költészet forrása, honnan lelkesedést és buzgalmat merítettek. Egészen beleélték magukat ezeknek gondolkozásmódjába és kedélyvilágába, s ha eredetit teremtettek, azon is meglátszott az idegenség szine és illata. Később voltak a törökök közt költők, kikmagukat egészen függetlenítették a persa befolyástól, eredetit és eredetien teremtettek.
• Hammer-Purgstall a török költészet fénykorából hét költőt emel ki, mint olyanokat, kik a halhatatlanság babérkoszorúját ki érdemeltek. Ezek : Emri, Khiali, Lamii, Jahja, Fazli, Baki, a köl tőkirály és Ali Vazi, a Humajunname halhatatlan költője.
Ez osztályozásban igazságtalanságot látok egy költő iránt, kit a törökök ma is igen nagy becsben tartanak s ki népszerűség tekintetében a hét közül öttel bizonyára kiállja a versenyt. E költő Fuzuli, kinek az ismertetésem tárgyát képező költeményét ily cimmel látta el annak kiadója „Daszitani Leila ve Medsnun ez guftari szultán el-suara ve szerefraz bulaga, mahir hunerver ve kiamil szukhanver Fuzuli Bagdadi. (Leila és Medsnun története, a köl tők szultánja, a nagy ékesszóló, a remek beszédü, és kitűnő tudós Bagdadi Fuzuli elbeszélése szerént.)
Hammer igen röviden bánik el e költővel s még arra sem ér demesíti, hogy a nagy költők sorába felvegye, kik közé Khialit és Emrit mindenesetre kevésbé lehet sorozni, mint Fuzulit. Ha nem is merítjük itéletünket müveiből, hanem csak honfitársainak dicsé reteiből és a népszerűségből, melynek Puzuli Törökországban ör vend, vonunk következtetést ; el kell ismernünk, hogy ő egyike a legkedveltebb és legolvasottabb török költőknek. Ezt az itéletet hallottam róla Törökországban ; ezt erősítette meg Kerim Efendi, egy dagisztani születésű teftis mehmuri, ki azt állítá, hogy Karabag, Dagisztan és Azerbajdsanban az iskolákban Fuzuli műveit ol vassák majdnem kizárólag ; a nevezett egyén Fuzulit csaknem egészen tudta könyv nélkül. Mint hallottam a turkománok között is ő legnépszerűbb, legolvasottabb költő Mir Alisir mellett. Gaze leit gyakran halljuk a törökök száján ; eposzának egyes részleteit majdnem minden művelt török tudja és idézi megfelelő alkalommal. Divánja majdnem legtöbb kiadásban forog a nép kezén. Dívánját, mely „Küllijati divani Fuzuli" cinien jelent meg, legujabban 1284. (1868)-ban adták ki Sztumbulban igen diszes chaniois papirra nyomva. Költeményeinek gyűjteménye áll : gazelekből, kaszidékből, mukhamineszekből, merbahkbol, egy persa nyelven irt szakina méból, a „Hasis és Bor" (Beng u Bade) cimű költői beszélyből,[4]) Leila és Medsnun történetéből. Persából fordította Ali Khalifának és fiainak Haszannak és Huszeinnek vértanui halálát ily cim alatt : Hadiket el-szuada (A boldogok diszkertje). 1869-ben midőn még Sztambulban laktam, Fuzulinak egy régóta lappangott és ismeret len eposza: „Bind u Zahid" (A részeg és a vezeklő) jött napvilágra, melyet Sinaszi Efendi azonnal kinyomatott és ma már közképen forog.
- ↑ Flügel G. által kiadott nagy művének 11250 pontja alatt. Hammer Purgatall 4 kötetes irodalomtörténetében Arabadsibasi után 970 (1562)-re teszi halálát.
- ↑ HarniiiKi. Geseinchte dér űsmaniíohen Dichtkunst. II. kötet. 4. lap.
- ↑ L. „Hafiz költeményei" cimű művemnek I. kötetének 33-ik lapját. ti
- ↑ E mflvét a Hon 1878. dec. 17. és 18-iki tárcáiban mutatványok kiíéretében ismertettem.