Feleségem nevenapján
szerző: Petőfi Sándor
Kis Juliskám, feleségem
Nevenapja vagyon most!
Adjatok rám ócska mentét,
Rókaprémest, zsinorost.
És le most a bugyogóval,
Magyar nadrágot nekem!
És el bajuszpödrőért a
Patikába hirtelen!
Mielőtt elébe lépek,
Igy csipem ki magamat,
Legyen újra föltámasztva
A hajdankori divat,
Az a régi idő, melyben
Még roszúl öltöztenek,
De a mellett jót kivántak
Egymásnak az emberek. -
Jót kivánok én is néked,
Ez természetes dolog,
Csakhogy a jó annyiféle,
Hogy alig választhatok.
Hogy lehetne valamennyit
Egy szóban kimondani?
Ne legyenek életednek
Bánatai, bajai?
Eh, ez nem is jó kivánság!
Bánat és baj kellenek;
Ahol árnyék nincsen, ott a
Fényt sem igen látni meg.
Ifjuság! ez a minden jó,
Éld le ifjuságodat...
Ez rövid, s aztán meghalni?
Nem nagyon víg gondolat.
Érd el (persze énvelem) az
Ősz hajak késő korát,
Hanem ez ne légyen más, mint
Álarcban az ifjuság.