Feledni!
szerző: Komjáthy Jenő
Ah, meglepett egy méla érzés:
Ne fájna többé semmi sértés,
Seb, mit a sors vagy ember rajtam ejt!
Csalódott szívek menedéke
Álomvizedből inni, Léthe!
Ó, boldog az, ki mindent elfelejt!
S egy vágy lopódzik a szivembe:
Jó volna már a sírba lenni!
Ó, balzsamüdv sebhedt szivekre:
Feledni, mindent elfeledni!
Itt hagyni Szodomát s Gomorrhát,
Feledni föld baját, nyomorját
S mit még a vak Jövő méhébe rejt;
Jó volna már oszolni széjjel,
Atomjaimra törni kéjjel;
Fölszabadulna milliónyi sejt!
Fogadj be, ó, öröknyugalmu ágy,
Nem vágyom többé hatni, tenni;
A méla vágy magamra nem hágy:
Feledni, mindent elfeledni.
Feledni és feledve lenni vágyom!
Hogy ne maradna hír, csalóka lábnyom,
Üres, hamis zaj, mi kétségbe ejt.
Elmúlni vágyom mindenestül,
Kitépni létem gyökerestül,
Elfúni, mint egy olvatag pehelyt.
Ó, lelkem részi, szakadozzatok!
Nem vágyom többé soha lenni.
Ne tudjam azt, hogy voltam és vagyok!
Feledni, mindent feledni!