Fabian dei Franchi
Csöndes terem és lomha árnyalak,
holtak futása, az ajtón merész
szemmel legyilkolt testvéred benéz
s a szellem ujja éri válladat,
páros viadal a fenyér alatt,
fojtott nyögés, vér, csorba kelevéz,
tekintet, mely mint a bosszú s a vész —
mind nagyszerű volt — ámde vágytalak
én többnek látni! ahogy a bolond
gúnyolja Lear királyt és ő bolyong,
hogy Romeo unszolja lágyan új
csókokra kedvesét és hogy csalárd
tőrét kirántja a hitvány Rikárd —
te trombita, mit Shakespeare szája fúj!