Fény és sötétség

Fény és sötétség
szerző: Sárközi György

Nyugat, 1921. 17. szám

Látlak hold, égi bárány, éj füvét lassan ellegelő,
Arany virágok közt szelíden, fönségesen haladni.

Fényességed fehér pihéi behavaznak borús szemeimbe,
De föl nem derítik: minden fény kialszik éji vizükben

Mert mértföldes mélyben, egy másik világ fekete egében,
Ott sétál a szemközti bárány, fekete gyapjas.

Ott sétál, szarvát lehajtva, csetlő, gyönge lábbal,
Sejtelmes sugárként fut át a két űrön távoli bégetése.

Ha volna, ki mellemre hajtja drága, rokon fejét,
Meghallaná a hangot s lábamhoz bukna zokogva,

S könnyeinek kékes szikrái közül hiába tekintene
A fénylő magasba, - elébe állna a néma árnyék.