Erdőzúgás
szerző: Bányai Kornél
Fatáborok mozdulnak álmaimban,
zegzugos világom
zúgását hallom itt az Alföldön is egyre,
ezen az óriás tisztáson.
Arcomba fenyvek hűs árnyai esnek.
Forrás érce csattan.
Szamócák édes illatát érzem
pusztító pusztai sugarakban.
Fiad vagyok erdő, logobó faország!
Bányák s várak tündér
országából jöttem: érceket szaggattak őseim
vagy lombillatú szabad szél
horzsolta homlokuk a várak ormán
Földegű mélységek
csöndjében ért halálra sötét testük
s kedvére csillogott magosban a lélek.
Mélység és magosság ontja rám erőit,
mígcsak szemem rebben,
veled vagyok magos földem, százszorszép
meséket ontó fenyvesekben
ballagok füttyentve a cinkékkel mintha
meghalnom se kéne
s egy arc kisér a fák közt, lágy mint gyönge lombok,
mint távoli bárányfelhők fénye.
Tudom az életben - hasztalan kivánnám -
már sohasem látlak,
hullámos testedre, ékes mosolyodra
szuronyos határok vigyáznak.
Messze vagyok, messze, meztelen vidéken
ront rám a sötétség
s vad dünnyögő csöndben hallgatom az erdők
egyetlen hegyi beszédét.