Episztola Dutka Ákosnak
szerző: Juhász Gyula
Hallgatsz, mivelhogy zajt vertek körötted
Öreg szívűek és idétlenek,
Kik nem látták az embert és a költőt
(És benned ember és költő oly egy)
A dalokat, amelyek finomak,
A sebeket, amelyek nem beszélnek.
Hallgatsz, mert a világ olyan zajos
S mert legszentebb melódiánk a Csend,
A szűzi Csend, amely mienk csupán,
Akiknek a szívében dalok élnek...
Be irigyellek, te nagy hallgató,
Be szép lehet a csended és magányod,
Melyet új világ álmát álmodó
Szép gyermeked boldog sírása ver föl
S a szerelem szent némasága tölt el.
Ez a magány és ez a csönd az áldott,
Ebből fakad az új harc és az új dal.
Mert lesz - ugye mi tudjuk? - lesz idő,
Mikor a magyar bánat és magyar dal
Erőre kap és marseillaise-be csap.
És gyermeked - akit csókoltatok -
Nem kénytelen hallgatni csak s szeretni,
De élni, merni fog! Addig szeressünk
És hallgassunk! Téged pedig ölellek,
Jó bort kívánok és robotok árán
Derűs vasárnapot... Már itt az ősz
S az őszi bánat a mi évadunk,
- Oly rokon az ősz és a magyar bánat -
S te is dalolni fogsz! (Oly szép az élet,
Még sok bús alkony vár, sok új öröm,
Oly szép az élet!) Ó dalolj nekünk!