Emléklapok egy asszonyhoz
szerző: Tompa Mihály
Feléd nem vonzza szívem semmi vágy;
Azt hittem egykor, hogy szerettelek:
Multunk emléke olyanná leve,
Mint elpusztult, fűvel benőtt telek.
Nincs, mit megbánjak, és a multakat
Nincs miért elősohajtani;
Én sem szerettem, te sem szeretél...
Mindkettőnk szíve csak a - hajdani!
-------------
Mi a te kebled? szép fehér lap az,
Zárt levél, benne csábitó szavak,
Piros pecsétje, ajkad, bárkinek
Olvasztó csókján bizton felszakad!
Olvastam én e nyájas levelet,
A kezdő szó igy hangzott: édesem!
Olvasta más a nyájas levelet:
S a kezdő szócska hangzott rendesen.
-------------
Midőn álom közt átölelt karod,
Ajkad susogva monda más nevet;
Most tán más nyugszik karjaid között,
S álmodó lelked engem emleget!
Nem fáj, hogy akkor hozzám hűtelen
S másé volt kebledben a gondolat;
Hogy lelked vágya most felém csapong:
Jó asszony! az nekem gyönyört nem ad.
-------------
Örűl az ifju cserfa, amidőn
Ölelve foly reá az iszalag;
De nyárba' már a vészes inda közt
Ágárul hervadt lombok hullanak.
Örültem én, midőn hókarjaid,
E vészes indák, átöleltenek;
De majdan, féltve ifjú életem
Zöld lombjait: rólam letéptelek!
-------------
Ha elszakadtunk, mint sohajtozál,
S mint vonta a vágy szívemet feléd!
Majd egymásba fonódtak fürteink,
Szívén az ajk az ajk forró lehét...[15]
S mégis, ha évek mulva mondanám
Ezt néked, vagy te mondanád nekem:
Bizony, bizony! mindketten egyaránt
Így válaszolnánk: nem emlékezem...!
-------------
Tükör vagy, asszony! fényes és sima,
És az is leszesz holtod napjaig;
Arany rámád épségben megmaradt,
Mégis ugy tetszik: már halványodik!
Magát benned meglátja száz alak,
- E tűkör annyi arcot visszaad! -
Emlékezzél rá: a nézők sora
Megritkul, elhágy rövid év alatt!
-------------
Jó asszony! kebled vészes síma tó;
Szép fehér orcád a rengő habon
Úgy űl, miként a mély tó közepén
Fehéren nyíló liliom.
Ki vízi liljomot szakítni vágy:
Örvény csap át a vakmerő felett;
Ki csábitó orcád után hajol:
Elnyeli mély, örvényes kebeled!
-------------
Kebled lángol, s könnyű lapként elég;
S mi szenvedélytől írva rá vagyon:
Olvashatón meglátszik akkor is
Holt betűkben, az égett hamv-lapon.
El nem perzseltem éltem lángodon;
S e képek, melyeket rólad veszek:
Játékbul rajzolt kígyó-alakok,
Ártalom nélkül enyelgvén velek!