Egy pogány lélek megtérése
szerző: Karinthy Frigyes
Ünnepélyes bejelentés
Igen a pillanat ünnepélyes. Bár külsőségeiben nem hasonlít Benczúr híres képéhez "Vajk keresztelésé"-hez, ahol az ókor utolsó mohikánja, a pogány magyar hajtja bizánci pompájú templomban keresztvíz alá makacs nyakát, s még Constantinus megrendítő látomásával se szolgálhatok - bár megtérésem bejelentésének nagy horderejű aktusánál nincs jelen más tanú, mint két hűséges csatlósom és fegyverhordozóm. Töltőtoll és Papír, azért ez a megtérés, amaz Új Egyház szempontjából, amelybe felvételemet kérem jelen sorokban, remélem, legalábbis akkora nyereségnek számít, mint a Saulusé volt a keresztény egyház számára.
Kötelességemnek tartom, hogy megtérésemet elsősorban az Olvasónak jelentsem be, aki előtt egy negyedszázad óta állok a régi, ma már pogánynak minősített istenek fegyverzetében, mint az Egyéni Szellemben Megnyilatkozó Isteni Szikra egyik szerény apostola, az emberi énben kifejezett megváltó lélek és értelem s más ily ócska, túlhaladott és levitézlett tanok hirdetője.
Elsősorban az olvasónak s az olvasón keresztül rögtön és átmenet nélkül lelki atyámnak, hittérítőmnek és mentoromnak, akinek megtérésemet köszönhetem, aki kinyitotta szememet, s bevezetett az Új Vallás Üdvösségébe, Gottfried Benn úrnak, a Berlinben most megjelent Der neue Staat und die Intellektuellen című szentírás szerzőjének.
Ennek a könyvnek elolvasása közben történt meg bennem a Nagy Átalakulás - ez a könyv valósította meg bennem kitűzött célját, hogy a régi embert lerombolja, s szövétneket adjon az új ember kezébe.
Ebből a könyvből ugyanis kiderül, hogy így mondjam, napnál világosabban látható, hogy micsoda sötétségben éltem én eddig.
Őmaga a könyv vallásalapító szerzője, vallomása szerint szintén megélte ezt az átalakulást. Mint jó nevű és kitűnő műveltségű író, a régi Németország rohasztó "művészi légkörében" a "spekulatív intelligencia" képviselőihez tartozott, s e minőségében meg volt győződve róla, hogy az emberi lény legértékesebb tulajdonsága és képessége, a társadalom szempontjából is az úgynevezett Ész és Gondolat, az a bizonyos intelligencia.
Egy különös, szerencsésnek mondható véletlen úgy akarta, hogy e sötétségben - az Ész Sötétségében - való tévelygésére ugyanabban a pillanatban eszméljen rá, amikor az események (a Harmadik Birodalom megszületése) véletlenül nagyon kedvezővé tették a talajt arra, hogy Új Hitét és Meggyőződését akadály nélkül terjeszthesse.
Micsoda irigylésre méltó apostol!
Akinek pont nyáron jut eszébe, hogy a hőség milyen egészséges és helyes dolog!
Boldog történelemfilozófus, akinek számításaiból pont Brumaire tizedikén, Napóleon konzullá kiáltása napján jön ki a végső eredmény, mely szerint Franciaországnak s rajta keresztül a világnak egyetlen emberre van szüksége, a többi nem fontos, s ez az ember, véletlenül éppen Napóleon!
Gottfried Benn könyve ugyanis egy remekbe készült algebrai művelet, mely az emberi fajta történetének két posztulátumából, Ádám és Évából kiindulva, rámutat az eddigi számítások hibája következtében előállott tévedésekre, s egy új számítási alap módszerével eljut a Nagy Egyenlet helyes megoldásához, a végső megfejtéshez, a kor mindent megoldó és megmagyarázható Binominális Képletéhez és Pitagorász-tételéhez, amelynek a neve: a Vezér.
Őrült érdekes, hogy az a sok ember, aki eddig az igazságot kereste, Platón, és Giordano Brunó és Voltaire és Darwin, hogy eshettek ekkora tévedésbe, hogy ezt nem látták, amit most Gottfried Benn megmagyaráz nekik.
Ezek (s velük együtt mi többiek is) azt hitték, hogy az ember legfontosabb szerve az agyvelő, s a haladás és fejlődés leghasznosabb lendítőereje ennek a produktuma, a gondolat.
Nagy tévedés.
Az agyvelő egyáltalában nem fontos szerv, sokkal döntőbb és jelentősebb szerepet játszanak például a mirigyek - de a legfontosabb maga a vér, Goethe "különös folyadék"-a, amiről Benn most kiderítette, mitől olyan különös: a fajtájában élő egyén lényegét, lényegében adott szerepét és teendőjét fejezi ki.
Ez a szerep és teendő Benn szerint világos.
Miután minden emberi egyén a fajtának egy molekulája, s értékét csak a benne felhalmozott faji sajátságok, faji ösztönök mértékegységével lehet meghatározni (testi mivoltában is annyit ér, amennyi faji sajátságot mutat), hivatását akkor tölti be leghelyesebben, ha lemondva a Fajta Egészét zavaró egyéni gondolkodásról, kizáróan azokat a testrészeit bocsátja a fajtát képviselő Állam rendelkezésére, amikkel a nagy összhangot támogatja: agyvelejét és ennek váladékát, a gondolkodást pedig egy félrefejlődött mirigy kóros melléktermékének tekinti, amit sürgősen vissza kell fejleszteni. Ily módon válik egészséges és építő sejtté az Állam nevű óriás élőlény szolgálatában...
Az állam ugyanis, ebben az új vallásban, egy óriási élőlény. Sejtekből áll, szervei vannak, mája és veséje.
A régi hitben gyökerező naiv pogány erre naivan és kárörömmel közbekottyan: hát ha élőlény, s méghozzá az emberhez hasonló, akkor nyilván agyveleje is van, egy központi szerv, egy lény, aki az egészért felelős, az egészet vezeti, az egész nevében cselekszik.
Hogyne. Úgy is van.
Ez a központi lény, az egész államnak és fajtájának és nemzetnek megtestesült agyveleje, akinek vakon engedelmeskedni tartozik a többi - a Történelmi Gondolatnak s a biológiai Akaratának ez a megszemélyesítője, a nemzet jövőjének s a jövő felé törekvés csalhatatlan tudásának ez a letéteményese, ez az egyetlen egyénben az egész fajtát és nemzetet kifejező, tehát minden más egyéntől különböző, minden más egyén feltétlen elismerését és vak bizalmát megkövetelő valaki a Vezér, aki mint a Nemzet vagy Fajta vagy Állam agyveleje, célja és értelme, ösztönének s a győzelem és haladás útját látnoki módon előre érző Akaratnak nagyszerű Toteme és Tabuja egy személyben, nem tartozik felelősséggel senkinek, mint ahogy agyvelőm (amíg szabadott viselni) nem tartozott felelősséggel a tüdőmnek és a térdkalácsomnak, akinek viszont mindenki felelősséggel tartozik, mert tulajdonképpen valami rejtelmes és ősi törvénye szerint a Történelem Logikájának, mi vagyunk őérette, és nem ő miértünk - a Vezér, a Főnök, a Felelős, akié a hatalom és a dicsőség, mondjuk ki egyszerűen és ünnepélyesen: az új vallás istensége.
De mit magyarázzak soká.
Aki Gottfried Benn könyvét nem olvasta, ezekből a dadogó érvekből és magyarázatokból úgyse fogja megérteni, miről van szó. "Át kell élni" ezt a könyvet, ahogy ő átélte, mikor a születő új kor hajnalán, melynek napja Németország láthatárának pereméről indul el meghódítani a világot, az elavult "spekulációk" és "meggondolások" mankóit elhajítva, a benne lappangó ősi ösztönök fellángolásának kábulatában eszmélt rá az egyedül üdvözítő igazságra.
Na hát, ez történt velem is.
Olvasás közben eleinte próbáltam ellenállani: odafigyelni, miről is van szó, spekulálni, összehasonlítani egymással, megegyezés és egymásra vonatkozás szempontjából a mozdulatokat (hogy mennyiben igazolják egymást!) a régi módszer szerint - szégyenkezve és bűnbánattal vallom be, még vissza is lapoztam párszor, miután nem ment a fejembe, hogy mondhatja valaki éppen az ellenkezőjét annak, amit az előbb állított - de aztán magával ragadott a hitnek és meggyőződésnek ösztön sugalmazta, látnoki ereje, sikerült kikapcsolni átkozott csökevényeit a bennem bujkáló őslénynek (Benn tanai szerint ugyanis az intelligens egyén, homo sapiens, kezdetleges formája a fajtának), magyarán mondva megállt az eszem, és attól fogva úgy hullott idegeimre az Ige, mint a mennyei manna, egészen addig a pillanatig, amíg bekövetkezett a Megtérés Pillanata.
Azzal tettem le a könyvet, hogy a Gottfried Benn-féle szentírás megrendítette egész belsőmet, kiforgatott önmagamból, és hogy megtértem: az Új Vallás apostola meggyőzött. Ezennel tehát ünnepélyesen bejelentem, hogy csatlakozom Gottfried Benn világszemléletéhez.
Úgy van, ahogy ő mondja.
Vele együtt hiszem és vallom, hogy az egyéni Értelem, Belátás és Megismerés, a régi, individuális korszak szemléletének szentháromsága, elavult, téves és hibás módszer, s általa nem jutunk el az igazsághoz.
Vele együtt hiszem és vallom, hogy az egyénnek nem szabad spekulálni és kritizálni, hanem vakon engedelmeskednie kell ama csalhatatlan Belátásnak és Akaratnak, amit kiválasztott inkarnációja, a Vezér képvisel.
Tökéletesen egyetértek vele abban, hogy a születendő új világban az intellektusnak háttérbe kell szorulnia a fajta és nemzet és állam e megtestesült akaratának képviselője előtt.
Egy egészen apró kis dologban van még közöttünk jelentéktelen nézeteltérés.
Nem is lényeges, csak mellékesen jegyzem meg, hiszen ez a kis különbség egyáltalán nem a Tanra magára vonatkozik, inkább formai természetű, az egész pusztán az elnevezésen múlik, terminológiai természetű, mondhatnám mindössze afféle kis nyelvtani kérdés.
Őszerinte ugyanis az a fent említett csalhatatlan Akarat és Faji Inkarnáció, aki tehát méltán hordja a Vezéri jogart, jelenleg Hitler Adolf.
Ez tévedés. Mondjuk így: helytelen szóhasználat.
Hitler helyett mondjuk inkább: e sorok szerény írója.
Csak azért mondom.
Énnekem nem fontos, akárhogy hívják az illetőt, de mégiscsak különös, főorvos úr kérem szépen, hogy ez az alak itt folyton azt óbégatja, hogy ő az Isten.
Először is, hogy lehet egy ember Isten, ápoló úr, kérem szépen, nem igaz? Ilyet csak egy sült bolond beszélhet.
Másodszor, hogy lehet ő az Isten, mikor én vagyok az?